Irodalmi Szemle, 1968
1968/4 - Wurczel Gábor: Támadás
Wurczel Gábor abban az időben még mindnyájan egy fajhoz tartoztunk egyfajta volt az elem Is amelyben éltünk amely létrehozott bennünket különbségek még nem léteztek Illetve alig észleltük őket később hanyagsággal vádoltuk magunkat hogy saját fajtánk fejlődését nem figyeltük ha talán a kezdet kezdetén kifejlődik bennünk a megkülönböztetni tudás képessége akkor meg tudjuk akadályozni a későbbi katasztrófát abban az időben még nem volt tapasztalatunk csak a táplálék megszerzéséről és a szaporodásról ami e két funkció között volt arra nem emlékszem az egykori különbségek voltak akik gyorsabban tudtak úszni voltak akik mélyebbre merészkedtek voltak akik magasra ki tudtak ugrani az éltető elemből pikkelyes testük csodálatosan villant a melengető néha elviselhetetlenül perzselő fényben a Hosszú Éjszakákat is sokszor szakította félbe ez a titokzatos fény ilyenkor a mélyből tört fel óriási zúgással kísérve bódultán kerestünk menedéket azokon a helyeken ahol a táplálékot szereztük azért mert öregjeink akiknek legtöbb tapasztalatuk volt mindig itt tartózkodtak nekik már csak a táplálék megszerzése puszta létük fenntartása volt a cél életük legnemesebb feladatát az utódokról való gondoskodást már teljesítették félelmetes volt a perzselő jelenség hirtelen borzongás futott végig a vízen s a mesz- szeségben csillapult simogató hullámmá de alig tűnt el a láthatár szegélyén az egész vizet megmozgató morajjá változott tudtuk hogy nem szabad a közelben maradnunk mert felforr a víz s mint millió Nap vágódik fel a mélyből a perzselő halál sokszor napokig eltombolt így a mély izzó lávát köpve fel az iszonyatos mélységekből ilyenkor a félelem aratott közöttünk sokan megháborodtak nem bírták a megpróbáltatásokat mintha fejbe verték volna őket úgy tántorogtak be a felforrt halál torkába tudtuk hogy ugyanolyan erő tör az életünkre Is mint amely éltet bennünket ez a kettősség nem fért össze addigi tapasztalatainkkal a táplálék jő miért volna ugyanaz a táplálék egyidőben rossz is halvány sejtésként élt bennünk a Félelem hogy ez az erő egy napon a végső támadásra indul majd ez lesz az az idő amikor sokan közülünk a megsemmisülésbe hullanak és az ő életük lesz az áldozat és a megváltás a soha nem tapasztalt változások előtt az Áramlatok melyeknek csak medrük van de partjuk nincs partot kapnak a Mélység felemelkedik és Határt szab eddig lehet és tovább nem a Végtelen határtalanság eltűnik az idő homályában csak emlékét hagyja hátra fajtánkban ős az örök visszavágyódást a Határtalanság és a korlátlanság után a Lét
