Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - Egri Viktor: Rácz Olivér 50 éves
Egri Viktor Rácz Olivér 50 éves Kedves Rácz Olivér az utolsó években ritkán váltottunk levelet, és még ritkábban találkoztunk. Nálad «z alighanem a nagy elfoglaltság jele, hiszen az iskola vezetésének gondjait társadalmi kötelezettséged terhei is szaporítják. Gyakran kérdezem magamtól, mikor szakítasz időt alkotó munkádhoz, verseid és regényeid, tanulmányaid Írásához, műfordításaidhoz. Úgy érzem, páratlan munkabírásod és termékenységed, amely az évek múlásával egyre több maradandó értékkel gazdagítja irodalmunkat, jeles példát adhat fiataljainknak is. Közel tíz esztendeje olvastam először a Kassai dalok at. A kritika akkor azt emelte ki, hogy mestere vagy a formának. Nos, nálunk, ahol az erős nyelvromlásnak csak a szép sző mágiája állíthat gátat, s a pallérozott nyelv és műveltség kultúránk éltető kovásza, ez a formai tökély önmagában is nagy erény. Szerencsére a kritika egy része hozzátette, hogy verseid sohase válnak formalista játékká, minden sorod egyszerre kifejező, zenei varázsú és gazdag érzelmi tartalmú. Én ennél is többet — hivatás- tudatot, erős összeforrottságot a néppel — olvastam ki a kötet bevezető versének soraiból: Hiszem, hogy vannak alkotó erők, kik az időt, mely mely, akár a tenger, megőrzik híven képpel és kerettel, mert ők az őrzők és szövegezők. Hiszek a versben. Hiszem, hogy kell a vers, hogy gyors jelent jövővel összefonjon, és hogyha kell, vádat s mementót kongjon: emlékezz, ne felejts! De fel kellett figyelnem arra is, hogy köteted végén, a Janus Pannoniushoz intézett ódádban, a tegnapból merészen beléptél a közös jelenbe, és a nagy elődökhöz méltó szavakkal fejezted ki krédódat: Ne lásson többé bajt a Duna-táj, ne lásson többé vészt a Tisza-part, ne rontson többé pusztító aszály más vétke verte, sorsűzött magyart. Arról, hogy hitünk teremjen csodát s a sorsok sorsa védje meg a szabad népek új, szabad jogát, a munkát és a hét művészetet.
