Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - Egri Viktor: Rácz Olivér 50 éves
Szerettem volna elmondani Neked, hogy ősszel egy író-olvasó találkozón megkérdeztem egy élénken figyelő fiatalasszonytól, mit olvas a legszívesebben, s milyen könyvek tettek rá mélyebb benyomást. Nem az lepett meg, hogy Megtudtam, hogy élsz című regényedet Idézte, hanem az a kijelentése, hogy kétszer is elolvasta a könyvet. Idősebb olvasóknál nem szokatlan, hogy szívesen nyúlnak újra ifjúságuk kedves könyvei, egy-egy Jókai- vagy Mlkszáth-regény után. Velem is gyakran megesik, hogy Tolsztoj vagy Dosztojevszkij valamelyik regényét ismételten kezembe veszem, a Bűn és bűnhődés, A félkegyelmű, a Feltámadás vagy a Háború és béke hőseinek sorsában mindig találok valami új vonást, így vagyok a görög tragédiaírókkal, Villonnal, Sha- kespeare-rel és másokkal is, de azt, hogy egy gyerekkel, munkával elfoglalt fiatal- asszony gyors egymásutánban kétszer is elolvasson egy regényt, amely bizonyára erős figyelmet követel tőle, olyan szokatlannak találtam, hogy kérdésekkel kezdtem ostromolni: mondja el, ml nyerte meg a tetszését a regényben, széles sodrású történetének melyik része, hősei közül Judit-e vagy Hernádi. Vagy talán a mű stílusa tetszett neki? Magnetofonszalagra kellett volna vennem, amit nagy pirulások között előbb szabódva, majd oldottabban elmondott. Én nem tudom visszaadni szavainak jó ízét, hangjának elfogódott lejtését, azt a bensőből sugárzó kellemet, aminél kedvesebb ajándékot író nem kaphat. Kézenfekvő, hogy Hernádinak Judithoz fűződő szerelme fogta meg a legmélyebben, de megrendítette a gyűjtőtábor leírása, a nácik és nyilasok embertelensége, és csodálta az ellenállók hősiességét s a regény stílusának szépségeit is. Miután befejezte nagy tetszéssel fogadott vallomását, ő halmozott el engem kérdéseivel: hol élsz, mit tudok rólad, élő személyek után formáltad-e meg regényed alakjait, vagy csupán a képzelet alkotta őket? Azt feleltem, hogy kérdéseire magában a regényben találja meg a válaszokat. Hernádi Tivadarban magadat írtad meg, saját sorsodat, élményeidet. Elmondtam, hogy a háború alatt, 1942-ben bevonultattak, a tiszti iskolából kizártak — ők bizonyára tudták, hogy miért —, majd a németek bevonulása után a munkatábort is megjártad, de sikerült megszöknöd, és azért a főbenjáró bűnödért, hogy élni akartál és tiltakozni mertél, „in contumatiam“ halálra ítéltek, és papíron kivégeztek. Veszélyes élet volt ez, a regény bő tanúságot ad róla. Aztán jött a munkás alkotó élet, amely immár közel negyed évszázada tart. Hangjátékok írásával indult írói pályád, aztán jöttek a versek, a mesék, a regények és műfordítások — gazdag áradásukkal jelezve, hogy irodalmunkban sajátosan új hangú költő és elbeszélő van jelen, aki nemcsak az élet drámai pillanatait tudja megragadni, hanem derűs vonásait, szatírába kívánkozó fonákságait Is meglátja. Mit fűzzek még az akkor elmondottakhoz? Talán azt, hogy a költő már ifjúságában naggyá érhet, a széppróza művelőjének tapasztalat, életismeret és időtávlat kell, hogy művészete kiteljesedjék. Nálad már eljött az igazi szüret ideje, és most, ötvenedik születésnapodon csak azt kívánhatom, hogy az eljövendő hosszú évek során lélek- látásod és emberértésed teremtsen a Kassai dalokhoz, a Megtudtam, hogy élszhez, a Puffancs, Göndör és a többiekhez, az Egyszerű ügyhöz hasonló, a humanizmus és nemzeti méltóság szellemében fogant további értékeket irodalmunk és egész kulturális életünk gazdagodására. Ehhez a munkához jó erőt, egészséget, békességet kíván és szeretettel ölel öreg barátod Egri Viktor Budmerice, 1968 február havában
