Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - Major Nándor (Jugoszlávia): Tárgyak, tér, regény
állnak, hanem bizonyos valóságos tárgyak megalkotásából, termeléséből, használatából is, amelyek benépesítik az ember világát, amelyek által az ember egyáltalán kifejezheti egyéniségét, amelyek azzal, hogy milyen szerepet játszanak az ember életében, mit jelentenek számára, aktivan viszonyul hozzájuk vagy csak passzív birtoklással, az egyéniséget s az emberek egymás közti viszonyát fejezik ki. Tudott dolog: az ember az embernek is a tárgya: akinek nincs tárgya, és aki egyúttal nem tárgya valaminek, az alany sem lehet; egyéniség Így nem formálódhat. A regénynek az építészettel való kapcsolata döntő fontosságú: nemcsak arra gondolunk, hogy szilárd felépítés nélkül minden regény kártyavárként omlik össze, hiszen ez egyéb műalkotásokra is vonatkozik. A regény és az architektúra összefüggése szorosabb: nincs regény a tér betöltése nélkül. Itt a regényvilág terére gondolunk, s az architektúrát a legtágabban értjük: a térnek tárgyakkal való betöltése. Akár leltárát készíthetünk a tárgyakról, amelyek az ember életében aktív szerepet Játszanak: a tárgyak bősége az egyéniség gazdagságát, a tárgyak hiánya az egyéniség sivárságát jelzik; a tárgyakhoz való viszony pedig az emberek közötti kapcsolatot példázza. A tárgyak bősége pusztán túlzsúfoltságot is jelenthet, ha az ember csupán passzív befogadással jár-kel közöttük, a merő koptatásukon, elhasználásukon kívül semmi egyebet sem jelentenek számára, vagyis ha az ember nem saját magát látja a tárgyaltban, aktív viszonyulással, a tárgy, mert az ember passzív, fölébe kerekedik. Hegyek, kövek, virágok, rovarok sokkal többet jelentettek a hozzájuk aktívan viszonyuló ősember számára, mint a tárgyak bősége a passzívan forgolódó modern polgár számára. A tárgyak bősége az ember aktív viszonyulása nélkül puszta levegő is lehet, üres, tátongó, betöltetlen tér. Az üres túlzsúfoltság a tárgyak elkallódása. A tárgyak elkallódásának kora a regény elcsenevészesedése. Ez mindenekelőtt a regényhősön látszik meg, nem a cselekményen, bár az epika kétségtelenül elbeszélés: egy történet, valamely cselekmény elbeszélése. Az elkallódott tárgyak világában az egyéniség elsatnyul: hol itt a hős, akinek az egyénisége szűkebb vagy tágabb az öt körülvevő világnál, s ezért ellentétbe kerül vele, ha csak túlzsúfolt űr, tehát nála se szűkebb, se tágabb regény cselekmény re képtelen világ veszi körül; hol az az alapvető konfliktus, amely a regényvilághoz, az epopeiával ellentétben, múlhatatlanul szükséges, miként Lukács megállapította. A regény egzisztenciájának nem a cselekményben-élés, akármilyen cselekményben való meghatározott kifejlés az alap- követelménye, hanem a konfliktusra képes, világot, környezetét alkotásaival benépesíteni képes, e világhoz bensőségesen viszonyulni képes egyéniség kifejlése. A szabványvilág elsatnyult hőse az ipari szabványcikkek tárgyaival veszi magát körül a szabványosított új épületek erdejében, s e tárgyakat, bármiképpen is csüggjön rajtuk, pusztán használatilag fogja fel, passzívan koptatja: az ember egyéniségét kifejező tárgyi világ kiáltó hiánya ez. Nem a tárgyi cselekvés embert kifejező, meghitt tárgyi világa bontakozik itt ki. Ujjunkon megszámlálhatjuk a szabványválaszték passzívan elviselt tárgyait: mindenütt sivár egyformaság. Az egyéniség elcsenevészesedésének formája: az infantilis üresség, jó, ha ez gyermekes naivsággal párosul: szunnyadó erő lehet, amely egyszer lombot hajthat, kifejlesztheti az igazi emberi egyéniséget, utat nyithat a regény felé. A tér tehát akkor tágul, ha az űr egyre távolodik tőlünk. Nincs tér ember nélkül. Ember nélkül a tárgyak zsúfolt világa Is merő tenyészet: időre, térre érzéketlen. Az ember életének egy-egy nagy problémája nemcsak az idő tovairamlása, hanem a tér betöltése is. Ahol az idő hlgan iramlik, ott a teret kell telíteni. A modern regény felkapta az idő problémáját, beláthatatlanná tágította az időt, de összezsugorította a teret: a tárgyak zsúfolva állnak benne, s az ember elvész e tárgyak között, amelyekkel nincs bensőséges kapcsolata. Csak a tátongó űrt hirdetik körülötte. A modern regény legnagyobb problémája a betöltetlen tér. Aminthogy modern életünké Is az. Pedig a teret betölthetjük képzeletünkben született, magunk alkotta, meghitt tárgyi világgal, s kilom- bosíthatjuk benne csenevészesedő egyéniségünket. Focillon figyelmeztet rá, hogy Velence a környezetével ellentétben épült fel: vízen és homokon márványpaloták. A velencei festők buja zöld erdőket festettek ott, ahol csak kék ég ős víz, szürke, kopár kő és homok tenyészett. S ezek az erdők bevonultak a házakba, palotákba. Megtelt velük Velence. Az ember megalkotja környezetét, telíti világát, önnönmagát. A világ, a tenyészet mit sem kezdhet az emberrel, az ember annál többet a világgal. Ha ember marad. Vagy emberré lesz.
