Irodalmi Szemle, 1968
1968/1 - Duray Miklós: Zöld és piros és...
Duray Miklós (1945-ben született Losoncon. Negyedéves geológia szakos egyetemi hallgató Pozsonyban.) zöld és p ros és... Lyukat vájt a szagosan nedves tavaszi földbe s szerzett egy maréknyi színes agyaggolyót. Felváltva golyózott, s fakarikákat hajkurászott az udvaron. Közibeszaladt a pelyhes kislibáknak. Nem félt tőlük, mert érezte felettük a hatalmát. De a feléje sziszegő piros csőröktől összeszorult a szíve, s gyorsan átlépett egy feldöntött szemetesládán. Nem bántotta a lelkiismeret, hogy esetleg kárt tesz a kis állatokban. Akkor sem borzadt össze, mikor parittyájával csak úgy belelőtt a semmibe, s utána vér csöppent a levegőből. Azt hitte, hogy eső, és büszke volt rá, hogy ő fakasztotta. Később még jobban megnőtt az önbizalma, s elindult világ körüli útjára. Megismerkedett a szomszéd utcákkal, a görbe házsorokkal, a penészes pincékkel s a kivilágított ablakokkal. Egyszer kavicsot rugdalva maga előtt átszaladt az úttesten. Hosszú utcákat, tereket járt be így, futballozva, kavicsát átgurította a figyelmetlenül álldogáló emberek lába közt, s utána mindig visszafordult és kinyújtotta a nyelvét. Ezért a járókelők oktalannak tekintették, s elnézően tovább mentek. Kiért a város szélére. Megállította a görönggyé növekedett követ, s nagy ívben félrerúgta. Aztán letelepedett a város szélén, és lelógatta a lábát. Elgondolkozott, életében talán először, s visszaszaladt al városba. így hát a nappalt, az embereket és a köveket már ismerte. Élesen bevésődött emlékezetébe a sok csillogó ablak, a felvillanó fények. Szétnyitotta kezével a sötétség burkát, s behatolt az estébe. A sötétben fekete formák mozogtak, s lábukat finoman hozzásúrolták a kövezethez. Hidegen villogtak az ablakok, s üvegesen áttetsző, törékeny bizalmat keltettek benne. Látta, mennyire különbözik a nappal az éjszakától. Követ ragadott, s bezúzta vele az ablakokat,, leverte a fényeket. Szétverte az egyik ház falán villogó piros lámpát is. Teljes sötétség borult mindenre. Aztán fényes fonalak futottak előtte, azokhoz igazodott. Apró, villogó pontokkal találta magát szemben, amelyek színesen pislogtak. Pirosán, zölden, de fehéren is. Ekkor megint felragadott egy marék követ, és beleszórta a színes szemekbe. Egyszerre minden kialudt, és ő félreállt. Egy vonat csattogva közeledett. Zúgó fejjel, s a kerékcsattogástól szaggató füllel futásnak eredt, hogy végleg kiszaladjon abból, amit megismert. Tiszta fejjel akart gondolkozni arról, amit eddig átélt, s ami majd ezután következik. Meg akarta ismerni a fények, színek, élőlények rejtelmeit, örömeit, bánatait és tulajdonságait. így lépett át élete következő szakaszába.
