Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - Kovács Vilmos (Ungvár): Két vers
szálloda egy asszonyra Szállodai szoba. Csukott ablak. Vaságy, asztal, két szék, tükrös szekrény. Nem száll itt meg sem kinti szél, sem fény. Ilyen helyen csak egy napig laknak. A kispárnán gondvájta, hült fészek. Fél pohárral szegényebb a kancsó. Langy vizében zöld ujjú fény pancsol. Egy tükörben feledt arcot nézek. Az asztalon ezüst halpénz, morzsa. Az ablakon sóhajrajzú pára; csillagtérkép. Alig van határa. Apró bolygó. Tovább fújta sorsa. Millió kis ismeretlen világ: rajzunk, bolygunk, s külön célú pályánk egymásba nyílt ivén mindig vár ránk friss nyomú jel, de titkunkba ki Iát? Összehajtó körben s különváltan szabdaljuk a fényévekkel mért űrt. Pusztulás a sorsunk egymás nélkül, s egyek vagyunk vonzó taszításban. Szállodai szoba. Csukott ablak. Kék üvegén sóhajrajzú pára: csillagtérkép. Alig van határa. Ilyen helyen csak egy napig laknak. S a szívedet jégszekrénybe zártad, Okos asszony vagy, így nehezebben romiasz. ha kínálod, hogy mozduljon vállad, mert tudod a törvényt: a hideg konzervál, a hö viszont bomlaszt. Crtsz hozzá, hogy magad frissen tálald, térdedből mi jusson a kíváncsi szemnek, ha kínálod, hogy mozduljon válad, s mikor hulljanak le bársonyos bőrödről a zizegő selymek. Szemed fénye ha szabadra vált át — karambol-mentesek a jól burkolt utak. Járhatsz bárhol — otthon és férj vár rád: hűséges komondor s idomított — csak a tolvajokra ugat. Ha lefekszel, ágyadhoz a halált nem kísérted, s nincs, ki a pokloknak intsen. Vétked sincs. A szeretőd is barát. Mit tehet? Rád kacsint az ember him fia, s vállat von az isten. Kovács Vilmos (Ungvár) H. Montarier rajza
