Irodalmi Szemle, 1968
1968/3 - Tóth Elemér: Szép piros nyál
Tóth Elemér ízéf iro$ nyál-- Semmi? — kérdezte a belépő nővértől. — Semmi — mondta az. Hangjából érezni lehetett a sajnálatot. — Lehet, hogy még nem ért haza — próbálkozott valami önmaga számára is megnyugtató kibúvóval, de szavai mögött érezte a kongó ürességet. A nővér nem szólt semmit. A nyitott ablakhoz ment, majd visszatért az asztalhoz, és leült. Egy üvegtányérkára kirakta az esti orvosságadagot. — Lehet, hogy még... Lehet, hogy túlórázik — kezdte újra, aztán elhallgatott, mert maga is érezte, hogy mennyire nevetséges, amit mond. — Lehet — mondta a nővér, és mint aki csodálkozik valamin, úgy nézte. — Köszönöm, hogy újra megpróbálta. — Nincs mit — mondta a nővér. Persze, az is lehet, hogy rossz a készülék. Igen, igen, biztosan elromlott a készülék, hullámzott fel benne az öröm, de még mielőtt a nővérnek szólt volna, eszébe jutott, hogy lassan három hete lesz, hogy be se jött hozzá. Az orvos lépett a szobába. — Hogy van? Tudja, hogy holnap megcsináljuk? Igen? No, akkor csak semmi izgalom. Kap egy jó injekciót, és úgy fog aludni tőle az éjjel, mint a bunda. — Űristen, még elesik! Maga nem normális! Üljön a fenekén, amíg rendbe nem hozom az ágyát — mondta a nővér. — Ki hallott még ilyet — tette hozzá dühösen. — Jól van no, már meg se moccanok — mondta. — De ilyet?! Maga nem normális. — Az, látja, lehet — mondta. — Mi lehet? — Hát az, hogy nem vagyok normális — mondta, és sárga, fonnyadt arcán átsuhant egy mosolyféle. Nézte az ágya fölött hajladozó nővér széles, kövér hátát. Ez is jól néz ki. Elege lehet a férjének — gondolta, és úgy érezte, hogy hideg verejték csorog végig a gerincén. Nagy debella — gondolta még, mert egyszeriben úgy érezte, hogy a nővér az oka minden szenvedésének, minden fájdalmának. Maga nem normális — visszhangzottak benne a nővér szavai. Jól mondta. De szeretném én azt az embert látni, aki pontosan meg tudná nekem mondani, hogy ki a normális és ki nem... Debella, debella — ismételgette magában, és örült, hogy legalább gondolatban sértegetheti. — Elesik, és ha felszakad a sebe? Arra nem gondolt? — Nem. Erre valóban nem gondoltam — mondta. Űgyis mindnyájan csupa seb vagyunk. Eggyel több vagy kevesebb! Mindig van rajtunk valami nyílt seb.
