Irodalmi Szemle, 1968

1968/2 - Bárczi István: Versek

Bárczi István

paralel

Sugarai a napnak, akárha aprított fák az ég katlana alatt,

még egyszer fellobognak, s akárcsak hűs kezedben a vízzel teli edény, hirtelen megbillen

felettem a magasság: veri arcom a zápor — bőrödön álmos cseppek, melled csúcsán ijedten

hőkölnek, s lepotyognak, barnán csillanó tested elmerül fehér habban, zuhognak rám a felhők,

s alakod szertemossák

egyszerű exkavátor

Mese, a fele se igaz.

— Játék:

lélekvándorlás,

áttét.

Más,

mert való a tó, a fa, s a fától alig látható exkavátor.

Közömbös éjszaka.

Kint vár a ZSIRÄF- exkavátor, előtte a tó üvegablaka,

abban áll tótágast a fa, olyan így, mint egy csillár.

Kezdettől furcsa

PANTOMIM

Kulcsa: a fától

lépésnyire álló exkavátor.

Vagyis a zsiráf maga.

Az ablakig hajlik nyaka.

A szaladgáló szél nesze afféle kísérő zene.

Háttér: a szokott éjszaka.

Az ablakban csillár a fa.

Azt nézi a zsiráf szeme.

Az ablak: világdráma.

Lassúdan virrad, nem siet, rokona mindenkinek

a DRÁMA

Ez is mese,

csak másképp kitalálva.

Való a tó, a fa,

s a fától lépésnyire álló exkavátor.

Fejét a tóba vágja.

Kiemeli: sárga.

Sárga a sártól.

Kiköp, s magát még mélyebbre ássa.

Egyszerű exkavátor, zsiráf a mása.

Csendre inti megint az éjszaka, reggelig vár.

Előtte a tó üvegablaka, abban áll tótágast a fa: egy másvilági csillár.