Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: N. Jaczkó Olga

nala nem éri el a legjobb szlovákiai magyar írónőkét: Szenes Piroskáét vagy Palotai Borisét; leginkább hosszabb elbeszélései sikerülnek. Rövid elbeszélései gyakran csak felszínesen kidolgozott vázlatok vagy karcolatok, regényei pedig nem egyöntetűek, kompozíciójuk szétesik. Első írásain Kaffka Margit hatása is észrevehető, így például a zárt intézetet ábrázoló Leányintézet és á Csendes mederben című elbeszélésekben. Jaczkő azonban nem Kaffka-epigon, mert lényeges a különbség alkotó módszerük között. „De Kaffka Margit önasszonyságba nagyított, önválságba süppedt szituációin túl Jaczkó Olgánál a kívülállók, az esettek, a cselédek, állatbárgyú kisemmizett béresek tehetetlen, topogó tragédiái fúlnak el a csendbe. Valami azonban hiányzik. A kreatúra egyforma állat-emberi szenvedése lényegében barbár markolást kíván. Valami hiányzik: több bátorság, mélyebben, keményebben megnyomni a tollat, és nem behúnyni a szemet. A lényeges pontnál nem beburkolódzni a csendbe." (Fábry Zoltán: Nöíró Szlovenszkón. Korunk, 1926. június.)

Jaczkó epikájának gerincét női erotikus témájú írások alkotják, nyilvánvalóan ez legkedveltebb érdeklődési területe. A nőben mindenekelőtt a kacérkodó, csábító hajlamot látja, a férfiban pedig a könnyelmű, a nő érzelmi világát meg nem értő típust. Gyakran szinte pszichológiai elemző módszerrel tesz különbséget női lélek és férfi lélek között. Ez az erotikus-szexuális ábrázolás némely írásában szinte öncélúvá válik. Tolvajok a szentélyben című regénye arról szól, hogyan akarja két könnyelmű nő a kisváros fiatal, naivan erkölcsös káplánját elcsábítani. Egy férje mellett unatkozó, de puritán életű fiatalasszony a káplán mentőangyalául szegődik, majd maga is beleszeret a fiatal papba. A végén azonban minden jóra fordul: a fiatalasszony férje közbelép, a feleség bevallja megingását, a káplán penltenciát vesz, a két léha nőszemély pedig szomorú csalódások után jó útra tér. Az öncélúan erotikus történet ilyen sablonosán ér véget. Hasonló felszínesség rontja el az írónő több epikai alkotásának hitelét és sikerét.

A húszas évek második felétől kezdve Jaczkó Olgának már számos, részleteiben is jól kidolgozott elbeszélése jelenik meg, mint például a Juhászhistória, Káin, Virágzó cseresznyék, Krisztina uszálya. A Virágzó cseresznyékben zsoltáros, lírai hangon ír a nő mély szerelméről, mely — tipikusan — Itt is házasságon kívüli, bemutatva a női lélek bonyolultságát és gazdagságát. „Jaczkó a csendes válságok figyelője, valami halk és fanyar őszies ízt éreztetnek novellái, lemondásokat, csendes mederben ömlő egyszerű életet. Az írónő éreztetni tudja a ruszin falu fenyves szagát és néha az élet véres verejtékét is. Olykor valami lázongás fullasztja torkát, szeretne kitörni, de az élet kötelességei nem engedik" — állapítja meg a műről Egri Viktor (Képes Hét, 1929. 15. sz.)

Igazi tehetséggel és együttérzéssel ábrázolja elbeszéléseiben a fogyatékos, társadalmon kívüli szociális embertípusokat Is. Társadalomszemléletében a harmincas években megjelenik az osztályszempont, a forradalmi elem, így például az első világháborút követő forradalmi eseményeket is bemutató Gombák a tölgy alatt és Október című, nagyobb lélegzetű epikus alkotásaiban. Jaczkó Olga epikája egészében egyenetlen színvonalú: néhány szociális témájú és a női lélek bonyodalmait ábrázoló elbeszélése kiemelkedik írásai átlagának középszerűségéből.