Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Magyar kulturális kérdések
Forbáth Imre Magyar kulturális kérdések i Részletek egy londoni előadásból) A tőkés társadalmi rend, melynek fénykorát is jellemezték már bizonyos kultúraellenes tendenciák (Marx: „a tőkés termelés a kultúra bizonyos formáival szemben, mint pl. a művészet s poézis, ellenséges") mai fázisában nemcsak gátolja a kultúra továbbfejlődését, hanem azt már teljes pusztulással fenyegeti. Szűk anyagi és szellemi bázisa, megoldhatatlan ellentétei egy általános krízis jeleit mutatják. Ma, egy új világháború küszöbén, mikor a reakció általános támadást intéz a legszélesebb néprétegek anyagi és szellemi pozíciói ellen, s több országban teljes szellemi sötétség uralkodik, látnunk kell a veszélyt, hogy a kapitalizmus fennmaradása egész népek, sőt kontinensek kultúráját veszélyezteti. így a szabadságharcok egyik legfontosabb része ma az a mozgalom, melynek vállán nyugszik a hatalmas kulturális örökség megmentése és megőrzése egy jobb jövő számára. Hozzájárul még, hogy a nehéz körülmények között, melyek a politikai mozgalmat gátolják, a kulturális mozgalom jelentősége nő, és sokszor invalválja politikai kérdések fölvetését és megoldását is a saját eszközeivel. Nem lehet tehát ma eléggé hangsúlyoznunk a kulturális harc különös fontosságát. A magyar problematika egyik fő nehézsége abban rejlik, hogy a történelem sajátos alakulása következtében több önálló, autonom fejlődésű egységgel kell foglalkoznunk. A magyar „glóbusz“, ellentétben a hungaristák szűk faji és territoriális értelmezésével, igen nagy és kiterjedt, úgyszólván az egész világra. Az anyaország, az utódállamok magyar kisebbségei és a nagy emigrációs központok a sajátos, nehéz problémák egész tömegét fölvetik. Ill „A test részekre lett vágva, s e részek új életbe kezdtek.“ Valahogy így jellemzi Győry Dezső — a csehszlovákiai magyarság legjelentősebb költője — Trianon következményeit. A hasonlat találó. Az utódállamok magyarsága is olyan volt a katasztrófa utáni első időben, mint élő test egy véres műtét után. Hogy miképpen heverte ki ezt a csapást és kezdett új életet, ez kultúrtörté- netileg is érdekes. Aránylag a legkönnyebb volt az erdélyi magyarság dolga, hiszen ez az országrész évszázadok autonom fejlődésének hagyományával rendelkezik, s mindig volt egy sajátos, regionális létjogosultsága. Nem így a többi rész, melynek fejlődésében súlyos csapásnak éreztük az elmaradást. Az ősi kul- túrcentrumtól való eltávolodás, melyet az új haza téves nemzetiségi politikája, könyv- és folyóiratcenzúrája csak fokozott, súlyos feladatokat rótt a kulturális mozgalomra. Régi tapasztalat, hogy túl nehéz feladatok, melyek krónikusan meg- oldhatatlanok, egészségtelen fejlődéshez és torz formákhoz vezetnek. A csehszlovákiai magyar szellemi élet sok ilyen torz formát mutatott. A regionalizmusnak az első időben volt ugyan némi történelmi küldetése. Ez az a „tíz szomorú év", mikor még aránylag gyöngébb szellemi termékek is, ha csak valami haladó jellegük volt, értéket jelentettek a magyarországi „kultúrélettel“ szemben, melynek fő „kiviteli cikke“ buta brettlitákolmányok és soviniszta fércművek mellett a Színházi Élet volt. A regionalizmus torz volta, vidékisége, parlagisága azonban mindjárt megmutatkozott, mihelyt az „anyaország“ szellemi élete fellendült. Három főirányról beszélhetünk Csehszlovákia magyarságának szellemi életében. Az első a régi uralkodó rétegre támaszkodó nacionalizmus mozgalma. Ez széles tömegeket befolyásolt, mivel ügyes szemfényvesztéssel kendőzte el az úri nacionalizmus lényeges különbözőségét a jogos, népi patriotizmustól. A dolgozó nép
