Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - VETÉS - Vítězslav Gardavský: Az isten még nem halt meg
egyén élményvilága közösségi élménnyé lesz; és megfordítva: az egyént áthatja' a közösség élményvilága. A kiváló hősök harca mindenkor áttöri a személyes érdekek korlátait, s aki csak megjátssza a hőst, mindig csúfos vereséget szenved, mert kiderül, hogy nem tudott túllépni kis lelkének határain. A nép itt sose válik jellegtelen tömeggé, parancsra működő eszközzé, mindig neve és sajátos arculata van: Benjámin népe vagy Júda népe, Manassé népe vagy Efraim népe — nép, mely jó és rossz között választ, alakítja saját sorsát, és viseli döntése következményeit. Nép, mely nagyszerű s olykor kegyetlen, de mindig átfogó életbölcsességeket hordó eseményeket él át. A görögök és a zsidók A világ teremtéséről szóló elképzelés tudományos kritikája Mózes első könyvének,, a Genezisnek első fejezeteire vonatkozik. E kritika azonban bármennyire tárgyilagos «s kétségbevonhatatlan is, nem nélkülözhet bizonyos feltételezéseket, s ezért tárgyára nézve nem megsemmisítő jelentőségű. A Genezis ellen irányuló természettudományos kritika feltételezése — elemi s tudományos fokon egyaránt — az, hogy minden kétséget kizáróan a. mitikus kozmológiák sorába tartozik, s mint ilyen, a természettudományokban érvényesülő oksági elv alapján tarthatatlan. Ez a vallási elemeket nélkülöző kritika a klasszikus természettudománnyal egyidóben keletkezett, s a kozmoszra vonatkozó ókori elképzeléseken alapul, amelyek szerint a világ rendje mértanilag pontos és zárt körforgásban egyszer s mindenkorra adva van, tehát minden egyszerű és áttekinthető — s minden történés szükségszerű. A klasszikus természettudomány — Kopernikusztól Newtonig — mindenhez azzal járult hozzá, hogy elvégezte a szükséges számításokat,, megszerezte a szemléletes bizonyítékokat, s néhány változtatást eszközölt a régi eszmében, de az ókori elképzeléseken lényegében nem változtatott. Az a legmeglepőbb, hogy a középkori egyháznak a kozmoszra s a benne uralkodó rendre vonatkozó elképzelései sem különböztek lényegesen a látszólag vele homlok- egyenest ellenkező természettudományos felfogástól, mert az egyház koncepciója is ókori forrásokból táplálkozott. A dolog lényege úgy látszik az, hogy a Genezis elsősorban nem kozmológiai elmélet akar lenni, s az okság elve a könyv struktúrájának csak alárendelt mozzanata. A zsidók szellemi orientációja egészében diametrálisan eltérő a klasszikus ókor szellemi orientációjától, sőt azzal homlokegyenest ellenkező. A görögök gondolat- világában a kozmosz az okság elvén alapuló, önmagától semmiben sem eltérő rend, mely számukra a biztonság alapja volt, s ebből fakadt világos, derűlátó és egyszerű világszemléletük, s ebből eredt önbizalmuk is, hogy ebben az objektív világrendben fölébe kerekedhetnek a dolgoknak. Ezért nem ismeri a klasszikus görög mítosz a történelmet: nincs érzéke hozzá. Az emberi élet és az egyén alá van vetve a sorsnak, fátumnak, vagy moirá-nak; tőle függ minden emberi ténykedés, s az ember osztályrésze Odüsszeusz bolyongása az elkerülhetetlen Szküllák és Kharübdiszek között. A zsidók gondolatvilága merőben más. A zsidók sosem Írták és nem is Írhatták meg az Oreszteát, Médeát, vagy az Elektrát. A Genezis elsősorban nem a világ teremtését mondja el. Ezt a kérdést nem „természettudományos“ alapon tárgyalja, és felfogása nem az okság elvén alapul, ahogy ezt a klasszikus teológia és a filozófia látta. A Genezisben nem a kozmosz rendjéhez igazodó emberről, hanem annak a három- dimenziós időnek a sodrásába vetett emberről van szó, amely mindent megrendít és bizonytalanná tesz, s melyben az embernek újra és újra meg kell küzdenie saját létéért, választania kell a lehetőségek között, választania kell, vagy elvetni, vétkezni és bűnhődni. Az egykori zsidó, ha át akart hatolni a fenyegető sötétségen, mindig a megrendít- hetetlen régmúltat látta maga előtt, amelyben meg volt írva titokzatos jövője is. A műit és a jövő viszonya számára más volt, mint az okság elvű természettudományos gondolkodáson nevelkedett mondem ember számára. Azért lebegett a teremtő mint lehetőségeinek rejtett summája mindig előtte, bár ezek a lehetőségek régóta ismeretesek, s tulajdonképpen már múlttá váltak — múlttá, amely csak most valósul
