Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - VETÉS - Vítězslav Gardavský: Az isten még nem halt meg
majd meg. A teremtés története tehát arról szól, hogy a titokzatos emberi sors — maga az ember — miként íródott bele az időbe. A teremtő, az Or képe a zsidó számára tulajdonképpen az ember kinyilatkoztatása volt; az embernek, mint titokzatos, határozni képes és célszerűen cselekvő lénynek a kinyilatkoztatása, akinek a világhoz és az emberekhez való viszonya mindig nyitott kérdés. Ez az állapot, mely nélkülöz minden biztonságot, homlokegyenest ellenkezője az ókori görög lélek zártságának, befejezettségének. A görög minden vállalkozásában magabiztos, a tapasztalat arra tanította, hogy a tett lényegében a techné, a művészet és ügyesség dolga. Léte mégis teljességgel bizonytalan: a háttérben mindig ott leselkedik a végzet. A zsidó ezzel szemben mindenkor tudatában van léte bizonytalanságának. Ezért menekül az Úrhoz, mint lehetőségeinek summájához, azért száll perbe az istennel, azért akarja őt meggyőzni, azért tesz fogadalmakat, azért áldoz neki, s azért köt vele szövetséget: mindez az optimális lehetőségek vizsgálatának szerves része, mert el akarja érni a feltétlenül szükséges biztonságot. Az Ür a zsidó számára az ember summája és magyarázata, annak a kinyilatkoztatása, hogy kicsoda ő tulajdonképpen, s kivé lehet, s mit kell ehhez tennie. Az ember ilyetén való értelmezése mindig meghaladja — legalább egy lépéssel — a valóságos embert és annak társadalmi rendeltetését. Az olvasó, aki elfogadja ezt a nézőpontot, elismeri a tudományos ellenvetések jogosultságát a Genezissel szemben. Ezeket azonban nem tartja majd túlságosan fontosnak. Ugyanis megérti, hogy nemcsak a Genezisnek, de az egész Ószövetségnek jelentősége van az európai gondolkodás, s különösen a mai, szocialista és marxista gondolkodás kialakulásában: ugyanis itt jelenik meg első ízben, bár tudomány előtti és mitikus formában, a már egyszer elért állapot meghaladásának gondolata, itt sejlik föl először egy új elképzelés: az idő sodrába vetett ember koncepciója. Harc az Angyallal Ha ilyen szemszögből vizsgáljuk az Ószövetséget, csakhamar rájövünk arra, hogy központi alakja nem Ädám, Abrahám vagy Mózes; nem is Salamon vagy Dávid király. A sorsdöntő választottság és választás élményét maga Izrael éli meg, vagy mint kevésbé ünnepélyesen emlegetik — Jákob. Ismételjük meg történetét! Jákob Izsák másodszületett fia. Tudja, hogy az Űr által elrendelt, és szigorúan betartott szokások szerint nem lehet semmi reménye. Mégsem adja meg magát. Minden alkalmat megragad, hogy változtasson sorsán. Egy tál lencséért megveszi elsőszülöttsége jogát az éhes Ézsautól. Tudja, hogy ez még nem sokat jelent; lényegtelen változás, egy kavics gördülése az események sodrában. Aztán elkövetkezik a pillanat, amikor az idős, félig vak Izsák arra az elhatározásra jut, hogy átadja hatalmát. Jákob most jut el lehetőségének küszöbére: csalás árán elfoglalhatja bátyja helyét. Habozik, határozatlan. Közbelép szerető édesanyja. Csak az ő nyomására, aggodalmakkal telve indul el Jákob, hogy érvényt szerezzen válasz- tottság-jogának. Becsapja apját, túljár bátyja eszén, de a hosszú évekre szóló száműzetésbe magával viszi a legfontosabbat: az atyai áldást. Még nem győzött. Az események csakhamar meggyőzik őt erről. Jákob csalt és hazudott, most őt csapják be, s épp azzal, amire nyugtalan szive leginkább áhítozott: a vakság és szenvedély éjszakájában feleségül fogadja, akit nem szeret, akit a nyakába varrnak. Jákob most sem adja meg magát, követeli s kiharcolja magának a szeretett Ráchelt. Mikor letelt a második hét esztendő is, amit Ráchelért kellett szolgálnia Lábánnál, az a hét esztendő, mely gazdaggá tette őt, elhatározza, hogy visszatér oda, ahonnan gyökerei származnak, s ahová tartozik. Fél az Ézsauval való találkozástól, fél, hogy elveszíti drágán nyert elsőszülöttségét. Fél, mert mindent kockára tett. Alkonyat előtt vagyonát és családját átviszi a folyó gázlóján Ezsau területére, ő maga pedig ottmarad a biztonságot nyújtó parton, de tudatában van annak, hogy döntenie kelľ. Jól tudja, nincs elsőszülöttségi joga, nem ő a választott fiú, mégis áhítozik rá. Nem akar többé vakon cselekedni. Már nem bírja elviselni az álmokkal és baljós sejtelmekkel terhes éjszakát. Tudja, ha nem lesz bátorsága,
