Irodalmi Szemle, 1967

1967/4 - Szalatnai Rezső: Ján Smrek versei elé

Magyar összehasonlításra nem is költő, hanem a költői próza legnagyobb alakja, Krúdy Gyula jut az ember eszébe. Mert Krúdy mondatai ilyen pehely könnyűek, érzelemkeltően, hulló sziromlevélként erezettek. Csak látvány és játék, de szíven üti az embert. Az élet pozitív képeit, az ország erejének megnyilatkozásait, az építés szépségét senki sem énekelte meg egyértelműbben, mint Smrek. Azt mondta el, aminek nem támadhatott hamis pátosza, ami keresetlen igazság volt, s így lényege mindennek. Amikor a szlovák líra egy kis nép bonyolult gazdasági és politikai viszonyai közt, a német horogkereszt árnyékában, dekadens és szürrealista modorosságok közé menekült, lán Smrek versei a tiszta erdei forrás hangján jelezték a jó költő tévedhetetlen igazát: a szépséget teremtő költői erőt, a zenei költészettel azonos élményt.

De tudott Smrek hangot találni a háborús embertelenség megbélyegzésére is, meg tudta utáltatni olvasóival az „életrontó fantómokat" is. Az érzelmek forró és szenvedélyes vallomásai Ján Smrek lírájában életigazságos vallomások. Szenvelgés nélkül s póztalanul mondja el háború alatti szenvedéseit, együttérzését nemzetével és Európával. 1944-ben jelent meg Hostina (Lakoma), 1945-ben a Studňa (Kút) című kötete, a háborús versek. Nem volt véletlen, hogy 1958-ban napvilágot látott' hatalmas versgyűjteménye, a több mint egy évtized termését összegyűjtő Obraz sveta (A világ képe) című kötet rendkívül feltűnést keltett. Kiderült, a férfi ősze nem ősze a költőnek is, zsugorodás helyett új források buggyantak fel benne, s a régi érzelmek bölcs magatartásával, a tapasztalt ember finom rezignációjával és belátásával párosultak. „Az öregség a lelket megifjítja"

— vallja Smrek magabízón, ahogy egykor az ifjúságról vallotta.

Közismert, hogy Ján Smrek ismert műfordító is, s a magyarok tudják, hogy líránk egyik legkiválóbb tolmácsolója. Nevezetes, nagy és kiváltképp sikerült az Ady-antológiája (1950), jeles munka a József Attila-kötet, a Nie ja volám (Nem én kiáltok), mely 1952-ben jelent meg, s azóta kiegészítve új kiadásban is. 1953-ban kiadja remek Petőfi fordításait, amelyekért 1954 májusában csehszlovák államdíjjal tüntették ki. 1961-ben a Petőfi-kötet kiegészített új kiadásban jelent meg. Van még Smreknek egy Balassi Bálint-fordítása is. Az Elánban számos versfordítást és cikket közölt magyar költőkről s a magyar—szlovák irodalmi kapcsolatokról. Az Elán könyvsorozatában jelent meg Emil B. Lukáč Ady-antoló- giája. Csukás István, aki mindnyájunk közül a legrészletesebben elemezte Smrek magyar versfordításait, azonos értékűnek tartja legnagyobb részüket az eredetivel.

A magyar költészetnek rendkívüli tolmácsolói a szlovák költők. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a szlovák műfordítások líránkat tökéletes erővel képviselik. A feledhetetlen nemességű Štefan Krčméry volt e szlovák fordító-nemzedék legidősebb tagja (Smrek s más szlovák költők poétikai tanítója), de az érett, tökéletes magyar fordítások három szlovák költő nevéhez fűződnek. Ezek közül a Krčméry kezdeményezését azonnal átvevő s tovább fejlesztő Emil Boleslav Lukáč az első, s a fordítások megjelenésének sorrendjében Ján Smrek a második, Valentin Beniak pedig a harmadik. Mindhárman kitűnően tudnak magyarul, s magyar ismereteik arra a felismerésre ösztökélték őket, hogy költészetünk legnagyobb képviselőit bemutassák a szlovák értelmiségnek. De amit Valentin Beniak vallott meg nekem egyik levelében, hogy „a maga jószántából, maga gazdagodására s némi hálából“ fordított, alighanem úgy van Smrek és Lukáč esetében is. Magunkat tiszteljük meg, ha illő formában megtiszteljük ezért az önzetlen munkásságért a három szlovák költőt — mondottam 1960-ban a Magyar Pen Klub közgyűlésén, amikor Pen-érmet javasoltam mindhármuknak. Irodalmon kívüli okokból javaslatomból csak egy részlet valósult meg: 1962 szeptemberében Ján Smrek kapta meg a Pen-érmet Budapesten.

(Az idős költő — 1968-ban lesz 70 éves — nemrég megkapta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzeti Művésze címet is. Szerk.)

Mi is fordítottunk már Smrek-verseket, legutóbb a Zádor András szerkesztette Szlovák líra kincsesházában egy félkötetnyit, de nem mutattuk még be a költőt teljességében, méltón, a maga rangján. Az itt következő fordítások is éreztetni kívánják, mennyire szükséges és lehetséges ez a lélek-átvilágítás.