Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - Monoszlóy Dezső: Nem történik semmi (elbeszélés)
Monoszlóy Dezső A szerkesztőségben volt egy óra, az ingájára kapaszkodva egy tiroli ruhás asszonyság hintázott, de csak olyankor, ha a „sétálóját“ lefelé húzták. Ilyenkor az óra elindult, ablakán egy felismerhetetlen formájú madár hisztérikusan kopogtatott a csőrével. Szerencsére az attrakció nem sokszor ismétlődött meg, mert az óra kulcsa még a kezdetén elveszett, s kézi indításra néhány hintázás után megállt. A férfi, aki épp az előbb segítette a tiroli hölgyet jobb elfoglaltság híján hintázni, az utálatos madárra ügyet se vetett. A főszerkesztővel folytatott reggeli beszélgetésüket igyekezett felidézni. Az már az elején elég zavaros volt. Az öreg alig tette le az aktatáskáját az Íróasztalra, mindjárt hozzá fordult. — Mondja, Kispéteri, valóban annyi gyilkosság történik, mint a maga krimijeiben? — Minden jő krimiben van gyilkosság — felelte várakozón, mert nem tudta, hová akar kilyukadni a főszerkesztő. — Igen, igen... De ha így folytatjuk, lassan kiirtjuk az emberiséget. Meg aztán a konkurrencia is egyre nagyobb. Mi megírtuk a Hannoveri fenevadat, az Esti Újság azonnal elkezdte közölni a Düsseldorfi rémet. Mi lehoztuk Petiotot, Biatorbágyot, aztán a maga három új krimijét... De aztán abbamaradt a beszélgetés. Behozták a friss számot, s a főszerkesztő egy kellemetlen sajtóhibán rágódott. Az olvasó szerkesztő megpróbálta a nyomdára hárítani a felelősséget. Később befutott a házi költő, és a verseit lobogtatta. — Ezt olvassátok el — kiabálta átszellemülten. A telefoncsengetések pokla is elszabadult, és a titkárnő is megérkezett a tízórai szafaládékkal. Kispéteri ráért, hogy a félbemaradt beszélgetés jelentőségén töprengjen. Valaki biztosan megfúrt — gondolta. Még hogy ő irtja ki az emberiséget? A statisztikusok szerint kétezerben hétmilliárd ember lesz a földön. S a kínaiak is úgy szaporodnak, mint a nyulak. Egész biztos, hogy valaki megfúrta. Pedig ezekkel a krimikkel egész szépen keresett. A Hasfelmetsző Jack újabb kalandjait könyvalakban is kiadták. Lehet, hogy a lap új riportere ludas a dologban, az utóbbi időben úgy jár a szerkesztőségbe, mint a szél. De ő nem hagyja magát eltaposni. Csak érjen rá a főnök. A főnök azonban délig feleket fogadott, s ha közben pár percre egyedül maradt, Kispéteri enyhe remegést érzett a gyomra tájékán, s nem mert megszólalni. Szinte örült is, amikor déltájt mindenki eltávozott, a főnök is —, ő pedig a tiroli asszonyságot hintáztathatta. Nem is vette észre, mikor a főszerkesztő megállt mögötte. — Na, Kispéteri, gondolkozott a dolgon? Ijedten hátrafordult. — Mit ijedezik, nem én vagyok a Hasfelmetsző Jack. Igen, most már biztosra vette, hogy az új riporter fúrta meg. — És mit eszelt ki? nem töviénik semmi
