Irodalmi Szemle, 1967

1967/10 - Fábry Zoltán: Kazinczy elkötelezettségében

ben nem lehetett más, mint a „Kazinczy vagy Henlein!“ alternatíva. Nem véletlen, hogy a hitlerizmus csehszlovák bujtogatőját épp Kazinczyval szembesítettük: „Változni és változtatni Kazinczy értelmezésében nem jelent mást, mint a sötétség ellen küzdeni, a felvilágosultságnak, a haladásnak, az emberi szolidaritásnak utat törni. Aki Szlo- venszkón Kazinczy helyére Henleint akarja csempészni... az hazugságot szentesít: sötétséget. Henlein szabadkőműves-utasítása nem más, mint Kazinczy kiátkozása, elföl- delése. Aki ehhez a temetéshez statisztálni tud, az elfeledte küldetését, felelősségét, az elvetélte európai értelmű magyarságát. Kazinczy: élő örökség. Örökségünket mi nem herdálhatjuk el egy tál Henlein-lencséért. Kazinczy t mi meg nem gy alázhatjuk". (Magyar Nap, 1938. június 5.)

Aki a hitlerizmus ellenében mentő, vétózó jelszó lehetett, annak ma éppúgy elkötelezettjei vagyunk, mint tegnap. Az antifasizmus után még nem tettünk pontot. Kazinczy legsajátosabb kisebbségi történelmünk egyetemes és maradandó tartozéka.

Kazinczy példaképünk lehetett: embermagyar, emberpolitikai állásfoglalás barbár tekintetnélküliségek ellen. Amikor mi Hitler ellen Goethét mondtunk, ezt Kazinczy sugallatára tettük: „Goethével ismerkedjél meg — írja Bölöni Farkas Sándornak — Goethével és ismét meg ismét Goethével. Az én bálványom mindenben 6... Goethének... vaktában higgyI“ Goethének és nem — Hitlernek!

Kazinczy európai volt, oly értelemben, mint a reformkor emberei, akik egy évezredes tespedést és patópálságot akartak és tudtak rövid néhány év alatt felszámolni. Európai volt: az extra Hungáriám non est vita-féle terméketlen köldöknézés ellenlábasa, a nemesi változatlanság rohamozója, aki felszisszent, ha vers címén ez került a szeme elé:

„Ö földi Kánaán! Európa Edene!

Természet tárháza! mindenek mindene!

Beléd zárattatni kívánatos fogság,

Mert határidőn túl nincs igaz boldogság."

Füle, értelme oly érzékeny volt, hogy a „Magyarok Istene“ kifejezést nem tudja „botránkozás, sőt borzadás nélkül hallani“, mert: „egy istene van minden népnek".

Minden ember: ember, de van egy megkülönböztető jegye: a nyelv. És a nyelv: népek egyénisége. Aki az egyéniséget törpíteni próbálja, vagy egyenesen kisemmizni, az gyilkos, mert elevenbe vág: szellembe, emberbe, életbe-halálba! „A poézis nyelv nélkül nem virágozhat. — írja Berzeviczy Gergelynek. — Nyelv alatt minden nemzetnek a maga saját nyelvét értem. Jónak látnád-e... egy varázsbot csapása által egy nyelvűvé tenni az egész emberi nemzetet? Én azt, aki azt cselekedné, az emberiség legnagyobb ellenségének tekinteném."

Egy önmagára — tehát nyelvére — eszmélő nép, nyelve gondozására, pallérozására, tudatosítására és megőrzésére, Kazinczynál keresve sem találhatott volna alkalmasabb írót. Egy országot mozgat meg: viták hangoskodtak, mulasztások bélyegződtek, illúziók tűntek, és realitások győztek — az utolsó órában!

Nagy volt a veszély! A nemesi konzervált változatlansággal egyenlített latin nyelv helyett a haladás zálogakétit a németet akarták általános egyenlítő nyelvvé tenni, azzal az ürüggyel, hogy a magyar nem nép, mert sem irodalma, sem nyelve! Kazinczy a lényeges ponton a nyelvigenlésbe sűrítette a magyar létet és tudatot, csak így egyenlíthette kultúrává, haladássá és ha úgy tetszik — szocializmussá. Szavait idézzük: „A nyelvvel s ízléssel együtt... az ismeretek, s a jónak és szépnek mélyebb érzése még azoknál is gyarapodtak, kik könyvet nem olvasnak s mint mennek által most egy jejből más fejbe az új ideák s mint szülnek újakat, s a mélyebb ismeretekre vágyás s a vetélkedés szép tüze hány érdemes, hány munkás fiat és lányt szül naponként a hazának, kik különben senyvednének? De a haza nyelvétől megtagadott gond nemcsak azt a kárt szüli, hogy a tudományok és mesterségek nem juthatnak körforgásba, hanem azt is azonfelül, hogy maga a tudomány nem kap annyi gyarapítót, mint különben kaphatna". A kultúra meghal, légűrbe kerül, ha a beavatottak ezotériája marad, kasztkiváltság és nem nyelv-népegység, mely nyelvgazdagodáshoz és így a kultúra többletéhez, kiterjesztéséhez vezet.