Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - FIGYELŐ - Egri Viktor: A kisemberek városa (Sólem Aléchem válogatott elbeszélései)
tetten olyan életjelenség, a népet érő •öröm vagy balszerencse, ami az írót úgy igazában, a csontja velejéig ne érin- tené." Életrajzában olvashatjuk, hogy bár elbeszélésköteteinek megjelenése idején már nemcsak szűkebb, zsidó körökben ismerték, a mindennapi kenyér megszerzéséért mégis — akárcsak Móricz Zsigmondnak — szinte szíve szakadtáig kellett dolgoznia, hogy népes családját eltarthassa. Könyvkiadók, lapszerkesztők busás hasznot húztak 'munkájából, ugyanakkor anyagi gondjait súlyosabbá tette a cári rendszer cenzorainak korlátoltsága, amely minden szabad szavában fel- forgatószándékot gyanított. Az 1905-ös forradalom hírét Áléchem is lelkesen fogadta, ez időben már bensőséges barátság fűzi Makszim Gorkijhoz, és kapcsolatban áll az orosz irodalom más nagyjaival is. Forradalmi lelkességét egy sor cikk, novella, a cári kormány ellen írott pamflet és Özönvíz című forradalmi tematikájú regénye tükrözi. „Meggyőződésem — írja 1908-ban Genfből, ahol a forradalommal rokonszenvező és a pogromok áldozataiért síkraszálló író menedéket talált —, hogy az élet alakulása és azok a jelenségek, amelyek hazánkban tapasztalhatók, kedvezők számunkra, egyúttal világos bizonyítékai annak, hogy hamarosan jelragyog jelettünk a nap.“ Ezt a napkeltét Áléchem nem élhette meg. 1908-ban ugyan visszatérhet hazájába, felolvasó kőrútján mindenütt nagy lelkesedéssel és szeretettel fogadják, ám a diadalút rosszul végződik, lappangó tüdőbaja kitör, és hosszú hónapokra munkaképtelenné teszi. Olaszországban keres gyógyulást, akár Gorkij, de ő már nem látja viszont a sokszor oly költőien megfestett ukrán tájat; a világháború vérzivatara egy német fürdőhelyen éri, ahonnan még eljut Dániába, majd Amerikába, New Yorkba, ahol 57 esztendős korában meghal. „Bárhol halok meg — hagyja meg örökül —, ne temessenek arisztokraták, híresek és gazdagok mellé, hanem egyszerű munkások, a nép igazi fiai mellé; hadd ékesítse az én jövendő emlékmű vem az egyszerű sírokat, s az egyszerű sírok hadd ékesítsék az én emlékművemet, ahogy a becsületes, egyszerű nép ékítette életében a nép íróját.“ Ezek a végrendelkező sorok megren- dítően emlékeztetnek Bartók Bélának, a magyar zene halhatatlan kiüldözöttjének rendelkezésére, aki meghagyta, hogy mindaddig, amíg Budapesten utcanév vagy emléktábla őrzi Hitler és Mussolini nevét, róla ott utcát nem nevezhetnek, s emléktáblát sem helyezhetnek el. A jubileum évében, 1959-ben, a budapesti Európa Könyvkiadó megjelentette egyik legjellegzetesebb művét, Tóbiás, a tejesember című elbeszélés-ciklusát. A magyarra remekül átültetett kötet, amely méltón reprezentálta a jiddis széppróza nagymesterének művészetét, akkoriban a Magyar Népköztársasággal kötött könyvkiadási egyezmény keretében nálunk is kiadásra került, s olvasóinknak így alkalmuk nyílott megismerni Áléchem fanyar humorát, bölcselkedésre hajlamos hősének mélységes emberhitét és optimizmusát, melyet a rázúduló csapások nem tudtak összetörni. Az idén kiadott A kisemberek városa című elbeszéléskötet nem jelent meg nálunk, s ez azért sajnálatos, mert ez a sikeres válogatás még plasztikusabban mutatja b3 Áléchem derűs életfilozófiáját, szatírába hajló, de mindig részvétet és együttérzést kifejező hangját, orosz tanítómes tereire emlékeztető emberábrázoló művészetét. Kaszlirovka lakói — ezt a nevet adta ifjúsága városkájának, Voronkovónak — hihetetlen szívóssággal, biblikus bizalommal és türelemmel viselik el a sors csapásait, újra és újra talpra állnak, bármi baj éri őket; a sors kereke nem fordulhat úgy, hogy a rossz végképp eluralkodjék a földön, hiszen „még nem fordult elő, hogy egy zsidónak, Isten őrizz, szombaton éheznie kellett volna. Ha nincs az asztalán hal, akkor van hús, ha hús nincs, van hering, ha hering nincs, van kalács, ha kalács sincs, van kenyere hagymával, és ha nincs kenyere hagymával, akkor a szomszédtól kér kölcsön; a következő szombaton a szomszéd kér tőle...“ A Könnyű böjtben azonban a szűkölködő, sok gyerekkel megáldott Chájim Chajkin, a szegény kis Kaszlirovka szegény kis polgára túlságosan hosszúra nyújtja istennek tetsző böjtjét, hogy nagyobb részt kapjon a túlvilági jutalomból — az ő számára minden falás kenyér munkában kimerült gyermekei vérének egy cseppje —, inkább kettészeli
