Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - FIGYELŐ - Egri Viktor: A kisemberek városa (Sólem Aléchem válogatott elbeszélései)
Elfogultságairól és szenvedélyességéről is tárgyszerűen tud írni, a legkényesebb dolgokról is emelkedett tisztasággal. Az Erdélyi Józsefre vonatkozó sorokat hoznám példának. Erdélyiről — bár már 28 esztendeje nem olvassa — ma is vallja: nagy versei nem veszítettek ragyogásukból, „ma is a feldarabolt és feltámasztott királylány frissesége sugárzik belőlük". A líra s a kor regényéből kirajzolódó vonzó arcnak csak egyik nemes vonása a méltányosság és a szép fölény, amely- lyel a dolgokról szól. A szabad emberről beszél itt minden sor, aki tisztában van a dolgok értékével. Érzékenységét bölcsen féken tartja, szelídségének az erő, szerénységének az öntudat ad hitelt. Független személyiség. Bár alkaténál fogva inkább félszeg és visszahúzódó, mégis erős ember: tud egymaga lenni, s elég bátor a maga útján járni. Mert már 20 esztendősen a divatnak ellentmondani: az érzelmeket nem kedvelő korban például személyes és érzelmes lenni, s az egyoldalúságok idején minden hatást, Marxét, Freudét s talán a Krisztusét is — válogatva befogadni. Szép könyv, gazdag könyv A félbeszakadt nyomozás. Valóságot és költészetet idéző. A költészetre talán erősebb hangsúly is esik néhol, mint a valóságra; de ez Vas István természetéből és költői útjából érthető. Goethe művére gondol olykor az olvasó: Vas István előtt a goethe-i példa lebeghetett: valóságnak és költészetnek a Goethe életrajzában megvalósuló egysége. Könyve nagy teljesítmény: az életírásnak valóban mesterműve. Folytatását Is — bár a szerző nem ígéri nagyon határozottan — kíváncsian várjuk. Czine Mihály A kisemberek városa Sóiem Aléchem válogatott elbeszélései A cári Oroszországban, ukrán és lengyel földön, a balti tartományokban sok millió ember beszélte a századforduló idején a jiddist, ezt az ótestamentomi héberből, németből, oroszból és lengyelből kevert nyelvet. A kivándorlással a nyugati államokba, kivált Észak-Ameriká- ba is átplántálódott a jiddis, amely több volt zsargonnál, hiszen kiterjedt irodalma volt, művelői közt olyan világirodalmi nevekkel, mint Salom Asch és Sólein Aléchem. A nácizmus térhódítása együtt járt a jiddis irodalom hanyatlásával, olvasóinak milliói elpusztultak Majdánek, Treblinka, Birkenau gázkamráiban, és a tömeges fajirtás magával hozta a nagyon emberi hangú, múltba forduló mivolta ellenére is haladó szellemű, egyénien színes irodalom sorvadását. Nem volt véletlen, hogy a Béke Világtanácsa 1959-ben, születésének századik évfordulója alkalmából, az ünnepeltek közé sorolta ennek az elhaló irodalomnak egyik legnagyobb prózaíróját, Sólem Áléchemet. Érdemétől, írói rangjától eltekintve emlékeztető volt a neve; egy elnyomott, tűrő emberfajta nevében beszélt; egyszerű, olykor csaknem együ- gyűnek tetsző kisemberek sorsáról mesélt utánozhatatlanul egyéni hangon, a- melybe a héber szentkönyvek, kabba lisztikus írások ismerete keveredett Tolsztoj humanizmusával, Gorkij, Korolenko realizmusával, Csehov lírai hevü- letű elbeszélő művészetével. Az ukrajnai Perejaszlavlban született Sőlem Aléchem — igazi nevén Sólem Rabinovics —, gyermekkorát Voronkovo városkában élte át, s itt korán megismerte az emberi nyomort és szenvedést, korán is nyúlt a tollhoz, hogy küzdelmes ifjúságának élményeit és eseményeit megörökítse. Pályája kezdetén — írja róla Brodszky Erzsébet, műveinek jeles magyar fordítója — egy sereg lelkes cikkben vallott az író hivatásáról; felháborodással ostorozta a silány, ízlés- és erkölcsrontó bulvárirodalmat, s nép és író szoros összetartozását hirdette. „A népi író, művész, költő... korának hűséges tükre legyen, amelyben az élet sugarai tükröződnek, mint tiszta patakban a fényes napsugarak.“ Öröm vagy bánat éri a népet, ihletett írója ossza meg vele, és adjon hangot neki, mert „a nép és az író között erős, örök szövetség van; ezért minden író népének szolgája, papja és prófétája is, az igazság és igazságosság bajnoka.. vigasztalja bánatában, örül örömeinek, kimondja eszméit, ötleteit, gondolatait, reményeit és vágyait, ezért, mondom, elképzelhe-