Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - FIGYELŐ - Saučín, Ladislav: Szabó Gyula művészete

élet fasizálődását kedvetlenül figyelte, s ezektől munkál egy részében el Is határolta magát.

1945 óta Szabó mint függetlenített művész él és dolgozik. Munkásságának ebbon a korszakában a grafika kapott központi szerepet, bár a véső kedvéért később sem tette félre az ecsetet, sőt — mint legutóbbi kiállítása is igazolta — ellenkezőleg, a szabadkézi festészet területén újra kísérletezni kezdett.

A háborút kővető években Szabó nevét egyre gyakrabban emlegették, s végül a szlovákiai képzőművészet egyik legmeggyőzőbb munkása és értékeként kezdett élni a köztudatban. Ezért műveit a kortársművészet több gyűjteményébe besorozták, s az európai és Európán túli világvárosok egész sorában kiállították. Természetesen több önálló kiállítása is volt Pozsonyban — a már említett elsőn kívül még három további: 1949 ben, 1957-ben és 1966-ban. A Szlovák Képzőművészek Szövetsége 1963-ban Cyprian Majerník-díjjal tüntette ki, s ez évi hatvanadik születésnapja alkalmából a csehszlovák kormány az Érdemes Művész címet adományozta a művésznek.

A művész első alkotó korszakából származó, 1937-ig festett képeinek főleg Losonc és környéke (így Gyetva is) teremti meg az atmoszféráját, horizontjaival és embereivel. Ezeken a műveken az érzékien és költőien koncipiált ábrázoló Jelleg dominál. Képről képre követhető, ahogy a művész (az európai piktúra csúcsait — Pissarro, Van Gogh, Cézanne — szem előtt tartva) tehetségének minden erejével a kamarafestészet problémáira vetette magát.

A párizsi tanulmányok s a lehetőség, hogy saját elképzeléseivel szembesítve ismerje meg a modern művészet eredményeit, új korszakot nyitottak Szabó Gyula munkásságában. A korábbi líraisággal szemben az expresszió, a pátosz és a szimbolizmus síkján ismerte fel saját lehetőségeit. Néhány impulzust ehhez olyan jelenségek tanulmányozásából kapott, mint Redon, Ensor és mások, akiktől többek közt megtanulta, hogy a művésznek minden tárgyilagosságra való törése mellett sem a közvetlen érzéki tapasztalathoz, hanem inkább a valóság ihlette képzelethez kell ragaszkodnia. így kezdte a művész olajképeit a visszafogott tónusoknak valami különös fluiduma körüllebegni, s ez lágyabbá hangolta a meghatottság (amely Szabó Gyulánál nem szentimentaliz- mus), sőt néha a düh expresszív formáit. A fénnyel is felszabadultabban kezdett bánni, különösen az árnyékhoz való viszonyában. S ez volt az egyik olyan formai elem, amelyet későbbi munkássága során tovább fejlesztett. Azonkívül gazdag korábbi tartalomvilágát koncentráltabb epikai alakulatokkal pótolta.

1945 után, amikor Szabó túlnyomóan a grafika, konkrétan a fametszet területén kezdett dolgozni, jelentősen bővítette munkásságának tematikai és tartalmi részét. Azóta önálló lapokat is készít, de grafikai munkáinak többségét kerek gondolati ciklusokba fűzi. Szabó grafikája annak idején Vincent Hložník, Ernest Zmeták és Orest Dubay munkásságával együtt a háború utáni szlovákiai grafikának ma már nemzetközileg is elismert előretörését jelentette. Amellett Szabó Gyula azzal is gazdagította a szlovákiai grafikát, hogy a szlovák grafika hagyományos líraiságát programszerűen a monumentálissá fokozott epika elemével egészítette ki. Szabó grafikai munkásságát kezdettől fogva a módszertani szigora, a rendszeresség, s a művész erkölcsi és politikai elhivatottsága jellemzi.

Szabó Gyula grafikai munkásságának nyitánya az 1945—46-os években készült „Ecce homo“ fametszet-sorozat volt. Ez a sorozat az emberi lét és helyzetek drámája, amelynek határai a munka, a harc, valamint az élet és remény fáklyájának örök továbbadása a gyermekekben. Ez után az első nagy és sikeres sorozat után a művész lázas alkotó fejlődésében új ciklusok következtek, a Dolgozó nép (1952), A föld népe (1954), Besztercebánya (1954), Felszabadulás (1955), Pozsony (1956), Asszonyok (1956), Emberek a csúcson (1956—57). Ezek a sorozatok mind a munkát, a szabadságot, az összetartást, valamint az anyaságban, hűségben és részvétben testet öltött nemes emberi érzéseket ünnepük. Közben az ember boldogságát és méltó jövőjét fenyegető társadalmi rosszról sem feledkezik meg, s ezt a rosszat műveiben a legfokozottabb mértékben a háború testesíti meg.

Szabó Gyula már első grafikai munkái során tisztába jön a képrészlet formai és tartalmi jelentőségével. A részlet és főként a redukált vagy felnagyított fragmentum formai megmunkálása lehetővé teszi, hogy vallomásainak tartalmi hatóerejét az érthetőség megbontása nélkül fokozhassa. A művész kifejezőerejének formai tulajdonságairól szólva nem kell talán külön hangsúlyoznunk, hogy Szabó grafikai művészetének