Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - DISPUTA - E. Fehér Pál: Szolzsenyicinről

daniok. Betartani a szabályokat, melyeknek jó része embertelen, ha nem is eredendően, de megvalósulásában feltétlenül az? Csak addig és annyit elfogadni ezekből, hogy ne jussanak a szigorítottba.

Suhov — egyéniség. Egyéniség a volt hajóskapitány, Bujnovszkij is vagy a brigadé- ros Tyurin. Mindez inkább véletlenül, mintsem cselekvéseik tükrében derül ki. A cselekvés mechanikus és túlságosan körülhatárolt. Külsejükben egyszínűek a foglyok — és létérdekük, hogy ezt a látszatot megőrizzék. És ugyanennyire létérdek az egyéniség védelme. Ez az, ami bensejükben állandó konfliktusok forrása: a muszájként vállalt és azonosító reflexek — és az igazi, a titkolt én.

Suhov azonban lényegében a táborban lett egyéniséggé. És ez fontos körülmény. Az egyszerű parasztemberben a tábori élet kemény törvényei formálták ki azokat a tulajdonságokat, melyekkel a hajóskapitány méltó társa lehet. Sajátos iskola volt tehát ez a láger, ahol a közösség — az élet-halál küzdelem szorításában — másféle, szigorúbb erkölcsi normákat követelt meg. Az egymásrautaltság pedig nem csupán a rab-szolidaritás következménye, nem csupán az őr és őrzött ellentétéből vezethető le.

Szolzsenyicin hőseinek alapvető jellemvonásait a szocializmus eszmerendszere, erkölcse alakította ki, személyes tragédiájuk súlyos emlékei, az adott valóság legszörnyűbb deformálódása sem nyomhatja el lelkűkben, mozdulataikban az emberi felszabadulásnak azokat a szinte önkéntelen, de áruló mozzanatait, melyek neveltetésükkel, a tábor előtti életükkel függnek össze. Ha Suhov a háború után leszerel és hazatér a falujába, ahol — feleségének töredékes közléseiből tud erről — a kolhoz rosszul dolgozik, az emberek üzletelnek, feketéznek, igyekeznek a faluból minél messzebbre jutni — szóval Suhov ebben a környezetben talán egészen más emberré lett volna. Életének sorsfordulatai nem kényszerítették volna arra, hogy egyéniségének rejtett vonásait, emberi erejének titkos tartalékait a felszínre hozza. Nem találkozhatott volna azokkal az emberekkel, akik látókörét kiszélesítették, akik a Suhovénál súlyosabb személyes konfliktusaikban az emberi és kommunista méltóság példáit mutatták fel.

Politikai iskola volt ez a láger. Mert vajon láthatta volna-e Suhov a maga egyszerű paraszti eszével oly világosan egyéni sorsának végső okát? („Miért kerültem én ide? Azért, mert ezerkilencszáznegyvenegyben azok ott nem készültek jel a háborúra? Ezért? De tehetek én róla?“) Vajon nem az olyan sorsok alakították ki benne ezt a tudást, mint amilyen a J-81-es, magas, öreg fogolyé? „Arca meggyötört, de nem a rozoga rokkantak gyöngesége gyötörte, sötét köböl faragott arc ez. Nagy, fekete repedésekkel barázdált keze elárulja, hogy a hosszú esztendők alatt nem sokat sikerült neki »lógóskodni«. De látszik, nem törődött bele a nyomorult sorsba, mint sokan: a harminc dekáját nem a piszkos, összejröcskölt asztalra rakja, mint a többiek, hanem tisztára mosott vászondarabra...“

De talán Suhov fejlődésénél is jobban igazolja ezeknek a reflexeknek a minőségét Tyurinnak, a brigadérosnak az életútja. Tyurin, aki 1951-ben — amikor a történet lejátszódik — már huszonegyedik esztendejét tölti különböző táborokban, „valósággal jogadott fia a GULAG*-nak". Tyurin vöröskatona volt a falu kollektivizálása idején, az apja kulák. Természetesen, igyekszik eltitkolni múltját, származását. Nem sikerül, és elbocsátják a hadseregből. Csatlakozhatna a vagányokhoz — nem teszi. A táborban is lehetne besúgó, vagy éppen munkavezető, tartozhatna a söpredékhez. Amit átélt hosszú és igaztalan büntetése alatt — bőven elegendő lenne, hogy kivetkőzzék emberi mivoltából. Ember maradt — a körülmények ellenére, de nem függetlenül azoktól. „A brigád tagjaitól nem sajnálja a trágár szidalmakat, de igyekszik, hogy mindenki jóllakjon és minél nagyobb falat jusson a brigád tagjainak.“ És ez annál fontosabb, mert „a táborban a brigadéros minden: egy jó brigadéros szinte második apád, ha rossz a brigadé- rosod, hamar deszkabuslátba öltöztetnek". Tyurin Bujnovszkijt segíti, a hajóskapitányt, aki a reggeli motozásnál az embertelen őr-tisztnek a szemébe vágja, hogy nem kommunista, mert tudja: nem ismeri még a láger szokásait. És fontosnak tartja, hogy életben maradjon, vagyis sorsa nem közömbös neki. Tyurinban a láger a jobbik énjét ébresztette fel. Olyan emberek kollektívája alakult ki az észtektől Suhovig, Tyurintól Bujnovszkijig, akik a humánum sajátos érvényesítésével biztosítják önnön életüket.

* GULAG = a büntető munkatáborok főigazgatósága