Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Magyar kulturális kérdések
gozó néphez forduló, a nagy hagyományokat (Toldi, Háry János stb.) felújító, a harcos proletariátussal sokszor együtt haladó akciókban. A sarló elméleteinél s egyes egyéneinek fordulatainál sokkal fontosabb a mozgalom tömeghatása, mely a magyar megújulás folyamatának alapos lendületet adott. Itt sem szabad elhallgatnunk, hogy a mozgalom elferdülését jórészben a munkásság kulturális fejletlenségére vezethetjük vissza. Ha jelentős haladó osztálymozgásokat nem ismerünk fel idejekorán és nem szervezünk-vezetünk helyes irányba, ha a munkásság pártja nem elég erős a társadalmilag szükséges szellemi mozgalmat irányítani és saját kádereivel alátámasztani, úgy létrejönnek a „not-pro- ductok“, a többé-kevésbé hasznos vagy ártalmas szellemi pótlékok; — csak az utolsó években vette kezébe a munkásmozgalom a kultúra irányítását, s rögtön megmutatkozott ennek jelentősége. A Magyar Nap (Kálmán Miklós vezetésével Fábry Zoltán, Ferenc László, Nágel András, Morvái Gyula és mások) hiányt pótolt. Helyreállította a kisebbségi magyarság addig torz viszonyát Magyar- ország szellemi mozgalmaihoz, széles teret nyitott a Márciusi Front demokratikus íróinak, költőinek, publicistáinak. Fölébresztette a szellemi örökség nagy tendenciáit. A magyar remekírók hosszú évek kisebbségi mostohasorsából, kölcsön- könyvtárak poros köteteiből jelentőségük teljes ragyogásában kiléptek. Egy-két rövid év alatt ez a ténykedés a kisebbségi látkört hatalmasan kitágította, és belekapcsolta a haladó politika és kultúra világfrontjába. Ezen a helyen kell rámutatnunk Fábry Zoltán jelentőségére, ki kétségtelenül a csehszlovákiai magyar élet egyik legértékesebb, legsajátosabb személyisége. Az olvasók nem fogják egyhamar elfelejteni a Fábry-lrások vörös izzású, tömörségükben csikorgó drámai mondatait, azt a páratlan szenvedélyt, mely sosem lanyhuló vehemenciával támadta a fasizmust minden formájában, s különösen a magyar életet butitó, mocskoló, torzító és mérgező megnyilvánulásaiban. Ezt a gyönyörű embert, kit belső hajlam, tehetség és mély művészi érzékenység egészen más alkotásokra képesített, a mai valóság borzasztóságai arra kényszerítették, hogy hadakozzon szüntelenül és sokszor nem megfelelő módon, a stílus harmóniáját, a nyelv belső törvényeit is elhanyagolva, torz kitörésekben, a reakció örvényeivel. De ha a Fábry-cikkek nem is feleltek meg mindig a stílus követeimé nyeinek, ezekből a hites Írásokból az olvasók kiérezték egy igaz, hű lélek érettük és velük szenvedését, harcos lobogását. A Magyar Napnak Fábry Zoltán volt egyik nagy publicistája, eszméinek zászlóvivője. A Magyar Nap érdeme még nőni fog szemünkben, ha megemlítem, hogy csak igen kis munkatársi káder és szűk anyagi háttér állt mögötte. Jelen sorsukat és jövőjüket ismerni és harcosan formálni kívánó paraszt- és munkástömegek és a jobb értelmiség egy része állt e mozgalom oldalán. A fasizmus által fölkorbácsolt s az úri osztályoktól félrevezetett szenvedélyes konjunktúrának kellett jönnie, hogy e szép, szabadságharcos törekvéseket vad ricsajjal, árulással, köpönyegforgatással, elveket olcsón vesztegetéssel a müncheni idők sovinizmusa váltsa föl. A harmadik irány „aktivizmus“ vagy „csehszlovakizmus“ néven a könnyen alkalmazkodók, az új hatalommal készségesen és olcsón kompromisszumokat kötők kis táborából indult ki. Eredetileg is szűk osztálybázisa mindvégig nem bővült, az agrárpárt zsoldján élő zsurnaliszták, ügyvédek, falusi kortesek, szociáldemokrata boncok, egy konformista munkásság s békében élni kívánó, prob- lémátlan polgárság termelte ezt a szellemi orientációt, mely lényegében csak alátámasztója volt a ténynek, hogy a demokratikus-liberális frázisokkal megtévesztett dolgozók kiszolgáltatottak a kettős kisebbségi elnyomatásnak. Tudjuk, mi a következménye az elvtelen kompromisszumoknak: szellemi, erkölcsi és anyagi korrupció. Az aktivizmust is ez jellemezte. (Kell-e emlékeztetnem a szubvencionált lapok szélkakasszerű irányváltozásaira, az Akadémia botrányaira, arra a szomorú pos- ványra, melyben, sajnos, egyes tehetséges íróink sem átallották hemperegni?) Bár a „hídverés“ a magyar, a szlovák és a cseh kultúra között s a békességes együttélés propagandája ezen a síkon hasznos gyümölcsöket Is termelt, és a München előtti hónapok az aktivizmusnak is bizonyos erkölcsi támaszt nyújtottak — az irány végső számadása súlyos deficitet mutat.
