Irodalmi Szemle, 1967

1967/9 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Magyar kulturális kérdések

harcolt egy valóban demokratikus nemzetiségi politikáért, jogegyenlőségért. Az úri osztály a többértékhatalmaz birtokáért, az elnyomás és kizsákmányolás monopóliumáért. Ebben az esetben is láttuk, hogy sikerült ravasz trükkökkel egy levitézlett élősdi rétegnek a néptömegek legszebb, legjogosabb vágyait a saját javára értékesíteni. A magyar nemzeti ellenzék szellemi munkája a kezdetleges soviniszta formáktól a legravaszabb magas kulturális receptekig minden eszközével élt a népcsalásnak. Emlékszünk egy ölvedi, Mécs, Szvattkó stb. szerepére. Az utóbbinak minden hájjal megkent írásaira, melyeknek gundolfi, spengleri és sim- meli filozófiákkal tákolt és mindenhonnan ügyesen gyűjtött érvekkel kimázolt kulisszái mögött a fasizmus dicshimnusza, a német módszerek propagandája rejlett. A jól ellátott párt környékén csak úgy nyüzsögtek a magyar élet legmérgesebb férgei: protekcionizmus, sógor-komavircsaft, kontárság, egymástömjénezés...

Igazán jelentős mozgalmat és maradandó értéket csak a feltörekvő osztályok tudtak termelni. Ezek az első évek dezorientáltsága után kulturálisan is alkalmazkodni kezdtek az új helyzethez. A bonyolult kisebbségi kérdéseket nem lehetett egy-két jelszóval, sem valami kész séma szerint megérteni. Elemi erővel jelentkezett a valóság megismerésének vágya. Ennek a ténynek a felismerésében és széles akcióvá alakításában rejlik a Sarló jelentősége. Tekintve sokgyökerű- ségét és gyors változásait, ennek a mozgalomnak az elemzése nem a legköny- nyebb feladat, osztálybázisa a kis- és középparasztság és a középosztálybeli fiatal értelmiség volt. Eszmei fegyvereiket sok oldalról vették: Ady, Szabó Dezső, Móricz, a Jászi-iskola szociográfiája, külpolitikai és kisebbségi koncepciók és Lenin írásai a nemzetiségi kérdésről — ezek voltak többek között a Sarló-eklekticiz- mus elméleti gyökerei. Nem térünk ki a számtalan elméletre, amit az idők folyamán termeltek (például: A Sarló jegyében/, bár még ma is találkozunk velük itt-ott a folyóiratok hasábjain (Közép—Kelet-Európa-koncepciók stb.). Jelentőségük abban rejlett, hogy lendületesen felújították és alkalmazták a szociográfia módszereit, s a társadalomkutatás terén a háború utáni idők magyar pionírjai voltak. Fölébresztették a magyarság szunnyadó öntudatát, és harcosan követelték a kisebbségi sorsváltozást. Rohamosan fejlődő mozgalmuk a kisebbségi élet egész területén mozgósította az erőket. Kaméleonságuk azonban, úgy, mint később a magyar népieseké (akiknél mindenesetre eredményesebbek voltak azok a sarlósok, akik megtalálták a termékeny kapcsolatot a proletárszocializmussal!), hamar megbosszulta magát. A fejlődés egy bizonyos fokán — s ez minden eklekticizmus sorsa — eljött a széthullás ideje. Ki-ki azt a következtetést vonta le a sokarcú ideológiából, ami tudatossága fokának, becsületessége mértékének a leginkább megfelelt. A fasizmus és félfasizmus káderei éppúgy nyertek tőlük pár jól felkészült entellektüelt, mint a kommunisták.

A Sarló az egész magyar nyelvterületre óriási hatást gyakorolt, és példaként szolgált sok mozgalomnak. Alapvető narodnyik jellege, sajnos, pompás használati utasítást nyújtott azoknak a törtetőknek is, kik a lényeges problémát — a dolgozó osztályok érdekközösségének és harci szövetségének kérdéseit — kikerülve a parasztmessiások népszerű szerepében (és mégis jóval kevesebb rizikóval, mint

— mondjuk — egykor Achim András) kívántak a közéleti porondra lépni. De a pozitív hatás sokkal jelentékenyebb, s igazságtalanok lennénk nem említve a Sarló élő hagyományát, mely a széthullás után és dacára egyre jobban terebélyesedett. Ne felejtsük el, hogy a Sarló fellépése előtt a magyar munkás- és parasztifjúság kultúrája alig haladta meg a kalendáriumok és álmoskönyvek színvonalát, s a ponyvairodalom is gátlástalanul fertőzhette meg a lelkeket. Felmérhetetlen tehát a fiatal falujárók munkája, mely Adyt, Szabót és Móriczot hozta tarsolyában, s melynek lendülete egy egész írógenerációt magával ragadott. Elképzelhetetlen például Győry Dezső a Sarló nélkül. Az Ojarcú magyarok költője. Morvái Gyula és mások a Sarló kisebbségi valóságkutatásának lendületét s eredményeit, a csehszlovákiai magyarság sorskérdéseit öntötték költői formákba. A Sarló egész tevékenységében volt valami lírai szenvedély, mely érzelmi súlyt adott a megállapításoknak. Ez a szenvedély, ez a változásért lihegő akarat, ez a fiatalos rámenés a nehéz problémákra sok magvat vetett el a magyar tájakon, melyek tovább csíráznak, nőnek és gyümölcsöznek, midőn a magvetők már régen el- s tovatűntek. Gondoljunk az utolsó évek ifjúsági mozgalmaira a dől-