Irodalmi Szemle, 1967
1967/9 - Gardavsktj, Vitězslav: Az isten még nem halt meg
a türelmetlenség nem terem rózsát, az akciókat újra és újra meg kell Ismételnie. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben hiányzik belőle a világnézeti formálódás öntörvényű- ségét, bonyolultságát és relatív függetlenségét szem előtt tartó érzék, s nem veszi tudomásul, hogy ezen a területen semmi külsőséges manipuláció nem segít. A vallás és az istenhit ellen, körvonalazatlan érzelmessége ellen mozgósítja a józan észt. Ez pedig azt nyújtja az ateizmusnak, ami éppen rendelkezésére áll: pozitív tudományos ismereteket a csillagászat, a fizika, a kémia és a biológia köréből. így a töredékekből összeálló tudományos világkép szolgáltat ugyan néhány érvet az isten olyan felfogása ellen, mintha a világegyetem nagy órásmestere volna, de fel sem veti a kérdést, mi az istenről alkotott elképzelések értelme, ha a természettudományok szempontjából tarthatatlanok. Ezt nem kérdezi meg sem önmagától, sem azoktól, akikre hatni akar. A természettudományos érvelés többnyire azzal a konklúzióval ér véget, hogy a vallás értelmetlen és észellenes, anélkül, hogy elérné a határt, ahol a természettudomány számára a kérdések valóban felmerülnek. Ennek a felfogásnak szellem- telensége abban nyilvánul meg, hogy nem tud elképzelni mást, mint antropomorf vallást, s így végképp tehetetlenül áll minden más vallásos elképzeléssel szemben, főként azokkal szemben, amelyek felfogóképességének határán kívül maradnak. A gyakran felmerülő kérdés, hogy egy mély ismeretekkel rendelkező, aktív természettudós miképpen lehet egyúttal mély és aktív istenhívő, az említett ateizmus számára teljesen megoldhatatlan. Amíg a természettudományosán motivált ateizmus nem kutatja ennek a kérdésnek legalább emberi vonatkozásait, addig lélektelen és üres marad, s mélyen alatta áll nemcsak a kereszténység, hanem elsősorban a marxizmus színvonalának. Ez az ateizmus csupa öntudat, mert úgy érzi, hogy teljesen megbízható, pontos és cáfolhatatlan ismeretekre támaszkodik, de mihelyt rádöbben, hogy érvei nem jutnak el az emberek füléhez, meginog. % A szóban forgó ateizmus következetesen antiteista. Az a tudat, hogy annyi ember gondolatvilágában benne gyökerezik az istenkép, ez az észellenes fikció nem hagyja nyugodni az ateistát. A gyermekkorából ismert fülledt hitéletet, az álszent vallásosságot, mely mindig rossz érzéssel töltötte el, s amelybe minduntalan belebotlott, joggal érezte emberhez méltatlan, primitív dolognak. A gyermeteg tévelygések cáfolatát szinte kötelességének érezte. A tropizmusnak egy sajátos fajtája ez: az ateista abba az irányba fordult, ahonnan érzése szerint sötétség gomolygott feléje. A tényleges sötétség, a kereszténység, illetve az istenhit alacsonyrendű, kultúrálatlan formái, a babona és a fanatizmus elleni küzdelem relatív létjogosultságának megvan a határa. Amint ezt a határt nem ismeri fel, az antiteizmus a politikai klerikalizmus akaratlan szövetségese lesz: figyelmezteti mindarra, ami hitelét vesztette, s amiről le kell mondania. Az antiteizmust fűtő gyűlölet az istenhit egyik jellemző vonása, hiszen alig van vallásos hit, mely legalább egyszer át ne esne az antiteista lázadás kereszttüzén. Ennek az ateizmusnak illúziói, egyszerűsítései és tévedései aligha lehetnének olyan magabiztosak és virulensek, ha nem leltek volna támaszt a dialektikának a marxizmus előtti mechanikus materializmusra való sztálini redukciójában. Alighanem innen ered a természettudomány világnézeti általánosítása, amely lehetővé tette egy új, erősen vulgáris, spekulatív természetfilozófia keletkezését; ebben gyökerezik az ateizmusnak az úgynevezett józan észbe vetett kritikátlan bizalma és az emberekkel végezhető manipulációba vetett hite. Marx materialista történelemfelfogása, mely a „rövid tanfolyam“ anyagában összefüggéstelen témasorozattá hullott szét, akadémiai tantárgy lett. A társadalmi alapról és felépítményről alkotott tézisei, amelyekről annak idején skolasztikus viták folytak, a vallás kérdéseiben nem válhattak sikeres elemző eszközzé. Míg a történelmi materializmus pótolta a társadalomtudományok összességét, az ateizmus elméleti bázisa túlságosan szűk volt. A „tudományos ateizmus“ elnevezés inkább sosem teljesülő igény volt, mint valóság. Az ateizmus szükségszerűsége Még az így felfogott ateizmus is képes teljesíteni a feladatát ott, ahol a klerikalizmus a szocializmus ellen irányuló politikai tevékenységet fejt ki. Valóban helyes volt ott, ahol a vallás legzavarosabb, legprimitívebb, legfantasztikusabb megnyilvánulá-