Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - DISPUTA - Erich Fromm: Marxizmus, pszichoanalízis és valódi valóság
fikció, amit a társadalom nyújt neki, nemcsak mint a szükséges elnyomás egy részét, hanem pozitívan is, mint ideológiát. A művészetnek is ez a funkciója. Feladata, hogy utat törjön a valósághoz. Egy nagy festő vagy egy nagy drámaíró azt tárja elénk, ami valóban valóság, nem pedig azt, ami megszokott, elfogadható vagy kellemes. Talán úgy is mondhatnók, hogy a nagy művészek az eddigi történelem folyamán a társadalom udvari bohócai voltak, akiktől eltűrték, hogy megmondják az emberiségnek az igazat. S megmondani az igazat annyit jelent, mint látni a valóságot, nem vakságban élni. A művészet szerepe a történelemiben ez volt: megakadályozni, hogy az ember teljesen elaludjon, hogy tudatánaik fikciói teljesen a hatalmukba kerítsék. Egy nagy dráma, egy nagy műalkotás mindig azt bizonyítja, hogy létezik olyan realitás, amelyet nem tudatosítunk, amelyet azonban perceken vagy órákon keresztül a művész szemével érzékelni tudunk. Ha Hamlet benyit egy pszichoanalitikus rendelőjébe, így nyilatkozott volna: — Nevelőapám igen rendes ember, anyám is tökéletesen viselkedik, mégsem érzem jól magam. — A valóság, hogy mostohaapja és anyja gyilkosok, olyan képtelennek látszott, hogy nem is hatolhatott a tudatáig. Shakespeare a valóságot mutatja. Gyilkosokkal van dolgunk. Ám Hamletet csupán atyja látomásként megjelent szelleme győzi meg, hogy gyanúja nem volt alaptalan. Paradox jelenséggel találjuk magunkat szemközt: az ember kénytelen bolondnak tűnni, hogy meglássa az egész igazságot, amely az úgynevezett józan emberi ész szemszögéből nézve tisztára valószerűtlen. Ha Kafka „A per“ c. regényének hőse, Joseph K. felkeresne egy pszichoanalitikust, bizonyára így szólna: — Jól megy sorom, jó állásban vagyok, a nemi életem normális. Az elmúlt éjszaka azonban álmodtam valamit, ami nagyon nyugtalanít. — Aztán elbeszélné mindazt, amit Kafka „A per“-ben leír. Csakhogy az, amit Kafkánál olvasunk, Joseph K. valósága. Joseph K. normális ember, aki éppen azért, mert „normális“, nem láthatja a valóságot. És Kafka épp azért nagy művész, mivel felfedi ennek a lényegében nagybeteg „normális“ embernek az anatómiáját, valóságát. Amit leír, az a nor- malitás patológiája. A pszichoanalitikusnak a művésszel közös az a jellemvonása, hogy minden embert drámai hősként szemlél, tekintet nélkül arra, hogy a vizsgált egyén az úgynevezett érdekes emberek közé tartozik, vagy sem. Minden ember hőse valamiféle drámának. Ésszel, iszonyú erőkkel és akadályokkal való küzdelméből értelmet akar szerezni életének. Ez az igyekezete rendszerint kudarcba fullad. Az egész eddigi történelem folyamán az ember általában tragikus hősként lép fel. Ez a hős mégis érdekes, persze nem azért, mert ilyen vagy olyan gátlásai vannak, hanem azért, mert különleges emberi drámát tár elénk. A pszichoanalitikus ugyan nem művész, nem drámaíró, nem Shakespeare, mégis kell, hogy a drámaíró szemével nézze a dolgokat, hogy észrevegye az ember valóságát. Abban, amit a nagy művész általános érvénnyel elénk állít, meg kelt látnia tehát azt, ami az emberben valóban valóság. Mik a további tervei? Épp .befejeztem egy könyvet, most ősszel jelenik meg. A címe: „Olyanok lesztek, mint Isten“. Az Ószövetségnek és hagyományainak radikális interpretációja ez a könyv. Meg akarom benne mutatni az Ószövetség és a későbbi zsidó hagyomány humanista jellegét. Közben egy terjedelmesebb, több részből álló mű írásába kezdtem, amelyben a humanista lélekelemzést igyekszem rendszerbe foglalva megmagyarázni. A könyv tudat és tudattalanság problémakörével s az emberi szenvedélyeknek és azok gyökereinek az ismertetésével kezdődik, majd a társadalmi és a lélektani tényező kölcsönös viszonyára tér át. A következő kötetben az álmok értelmezésével, a pszichoanalitikus gyógymód technikájával, valamint általános és speciális neurózistannal akarok foglalkozni. Egy másik könyvem, amelyet most készítek sajtó alá, egy kis mexikói faluban végzett hatéves kutatásom eredményeiről számol be. A címe alighanem ez lesz: „Osztály és jellem“. Részletes tanulmány ez arról, hogyan hatnak egymásra a gazdasági és lélektani tényezők a mexikói földművesek egy csoportjában. (Átdolgozta és fordította: Simkó Tibor)
