Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - E. Fehér Pál: Fábry-problémák

Néhány éve a Kritika hasábjain egy egész tanulmányt írtam erről. Nem szeretném magamat ismételni.

Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy felfedezzük: a magyar irodalmi kritikának századunkban van egy olyan vonulata, melyet szándékaiban, vállalt szerepében az orosz forradalmi demokraták, Csernisevszkij, Dobroljubov nemzedékéhez kell hasonlítanunk.

Ebben, az esztétikában az etika elsődleges szerepet kapott.

Olykor az esztétika érveit is elnyomó szerepet. És kap ma is, „A valóság: erkölcs. Az erkölcsöt a valóság váltja ki, provokálja és határozza meg. Valóság erkölcsi vállalás nélkül elképzelhetetlen és megfordítva: erkölcs elképzelhetetlen valóság-vállalás nélkül.“ Ezt Fábry írja a Valóságirodalom előszavában.

Fábry esztétikájában az írói magatartás egyenértékű a művel. Az ő ítéleteiben a mű súlya megkönnyebbülhet, ha alkotója árulóvá szédült.

Ez a kritikusi magatartás szinte szükségszerűséggé lett a két világháború között. Akkor, amikor „az írástudók árulása“ sajnálatos, de nagyonis valóságos ténnyé lett.

De — és itt következik a probléma — megvizsgálta-e valaki pontosan a Fábrij- esztétika sarkalatos tételeit?

Fábry kritikusként is publicista mivoltát őrzi. Ez annak az irodalmárnak a jellegzetes magatartása, akinek az irodalom a társadalmi élet küzdőporondja. Aki éppen itt találta meg azt a helyet, ahol tehetségét, tudását a leginkább hasznosítja a haladás érdekében.

Fábry kritikái szinte kiáltvány erejűek. Egy nemzedék eszmélt önmagára bennük, amikor az irodalom a társadalmi szabadságát vesztett nép és nép-csoport számára a kifejezés legszabadabb lehetőségét jelentette.

De: szinte bizonyosnak látszik, hogy kizárólag a Fábry-esztétika alapján ma már nem lehet elindulni. Ez nem jelenti a Fábry-esztétika elöregedését, vagy időszerűtlenségét. Egyet jelent: a kor változását.

Fábry esztétikájában különböző minőségek kerülhetnek a magatartás szimptómái alapján azonos plattformra. Ma — úgy érzem — szükség van már e minőségek pontos differenciálására.

Helye a magyar irodalmi kritikában

Ezeket a sorokat Moszkvában írom a hetvenéves Fábry köszöntésére.

Ogy érzem, hogy e köszöntőhöz tartozik az a tudósítás is: a Fábry-életműnek lassan híre van Moszkva irodalmi életében.

Az Európa elrablásáról pontos és lelkes recenziót közölt a szovjet-orosz világirodalmi folyóirat, az Inosztrannaja lityeratura 1967 februári száma.

Nemrég Mácza Jánossal, azaz itteni nevén: Ivan Mácával, a moszkvai egyetem nagyhírű művészettörténész professzorával beszélgettem. Mácza, a Kassai Munkás első szerkesztőségének munkatársa, méltatta előttem az Európa elrablását. Mácza a szovjet esztétikusok legelső generációjához tartozik. Első oroszul írott könyvéről 1925-ben Lunacsarszkij írt értékelő, dicsérő tanulmányt az akkori Novij Mírbe. Mácza most a Progresz kiadónak ajánlja fordításra az Európa elrablását.

Jó lenne az egész magyar kultúrának, az egész Közép-Európának fontos lenne, ha Fábry Zoltán mielőbb kezében tarthatná ennek a kulcsfontosságú alkotásnak orosz kidását.

Ez az én születésnapi jókívánságom Fábry Zoltánnak.

IMoszkva, 1967. június 17.)