Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Csanda Sándor: A kritikus

bírálatát pl. így kezdi: „Lélegzetelállító némely ember rövidlátó bátorsága és szemtelen naivitása. Holló Ferenc volt az, aki a szlovenszkói irodalmi cirkuszba betoppanva azonnali sürgős és kemény kritikát követelt, tisztogatást, rostálást, miegymást. Most, hogy elolvastam Holló Ferenc regényét, bután és értetlenül csodálom bátorságát: mi köze Holló úrnak és az arany amulettnek a mai irodalomhoz, kritikához? Hogy mer ez az ember a jórumra mászni és tolvajt kiabálni?" (Kúria, kvaterka, kultúra, 75. 1.) Holló Ferenc biztosan megsértődött, de nem kétséges, hogy Fábrynak igaza volt. Hasonlóan főbekólintó kritikát Irt Farkas Istvánnak Lelkek jeltámadása című regényéről is, pedig őt első elbeszéléseinek megjelenése után még bíztatta, értékelte. „Aki ennél naivabb és lehetetlenebb lelki jeltámadást ismer, az csal, vagy festi magát..." (Kúria, kvaterka, kultúra, 81.)

Darkó István Zúzmara és Egri Viktor Demeter megtérése című regényének megbírá- lásában már érződik némi merevszempontúság, a tartalmi, eszmei követelmények túlhangsúlyozása, de állításai lényegükben helytállók, a bírálat szigorú, de igazságos. Igaz, Fábry terminológiájában sok ilyen kifejezés előfordul, mint: „valóságmarkolás", „talajos önközpont“, amit nehezen lehet az esztétika nyelvére lefordítani, s a megbírált író néha nem tudhatja konkrétan, mit kérnek tőle számon.

A polgári demokrácia adta vitalehetőségek ebben az időben Csehszlovákiában olyan magas színvonalú magyar publicisztikát hoztak létre, melyhez foghatót a két világháború közti Magyarországon nem találunk. Fábry a kommunista publicisták közül is kimagaslott rendkívül széleskörű irodalmi tájékozottságával, érzékeny líraiságával és számos idézetbe kívánkozó, szellemes, megdöbbentő mondatával. Újságírói tevékenységének értékét cseh kortársáéhoz, Július Fučíkéhoz lehet hasonlítani.

Fábry írásainak megértése érdekében külön kell foglalkoznunk stílusával és maga alkotta terminológiájával. Egyik leggyakrabban használt kifejezése, a „vox humana“, 1959-ben a szlovákiai magyar írók között heves vitát váltott ki. Egyesek a kifejezést Győry Dezső egyik verseimével, az Emberi hanggal azonosítva kritizálták. Az Üt c. folyóiratban Fábry ezt a kifejezést egyértelműen „szocialista humanizmus“ jelentésben használja. A félreértésre életművének felületes ismerete adhat okot: régebbi írásaiban a „vox humana“ jelenthetett polgári humanizmust is. Az író újszerű kifejezései között rendkívül sok a magyartalan és erőszakolt, s ez gyakran modorossá és nehezen érthetővé teszi stílusát. Ez a szokatlan irodalmi nyelv az expresszionista vers homályosságát idézi, s kezdetben nála is formában megnyilatkozó forradalmiságot jelentett, mint a Aía-isták költészetében. Figyeljük meg pl. néhány ilyen kifejezését: emberlátás, szinténvmber, életrehalt Narcisszosz, tintaszavak, muszáj törvény, muszájhumanizmus, maművészet, életre gyilkolni, egyszerélőség, „az emberakarás horizonttágító, életért vérző, levegőt hódító, teret és időt teremtő gyűlöletökle“. (Korparancs, 22. Időközben Fábry stílusa lényegesen világosabbá vált, s ma már sokkal kevesebb idegensjzerűséget találunk benne.) Stílusának másik sajátsága, hogy szeret kategóriákat formulázni, melyekben szuggesztív erővel, meglepő ellentétekkel fejez ki egy-egy igazságot.

Irodalmi kérdésekről mindjárt Az Ot első számában írt Fábry: Író a börtönben címmel összehasonlítja Kassák Lajos munkásságát és magatartását Tamás Aladáréval. Horthyék rendőrsége ekkor likvidálta a 100 % című forradalmi szellemű lapot, £s kommunista üzelmek címen börtönbe vetette szerkesztőjét, Tamás Aladárt. Kassákkal «lőbb is és később is sokat foglalkozott, főként a Korunkban, s az aktivista irodalomnak Fábry volt egyik első bírálója.

Fábry Kassákkal szemben tanúsított magatartásának volt azonban személyeskedő, túlzó éle is, ami részben azzal magyarázható, hogy a pesti írók között dúló ellentétekről Fábryt a Kassák-ellenes csoport tagjai tájékoztatták. Az Otban nem Kassák művészetét, hanem politikai álláspontját támadja, de egyoldalúan, s így Kassák tevékenységének csak hibáit ismeri meg a csehszlovákiai magyar olvasó.

Hasonló ellentmondást találunk Fábrynak Az Ot második számában közölt esszéjében, a Proletáríró a Brittaniában címűben. Ebben Kodolányi Jánost támadja, de néhány éles megjegyzéssel illeti a Nyugat más íróit is. Bírálatának elvi lényege itt is világos: a nyugatos és népies irányt kritizálja marxista-leninista szempontból. Kritikája azonban főként Móricz Nyugatiéval szemben, ultrabaloldali módon túlzó — ezt később maga Fábry is elismerte. Kodolányi neve ebben az időben igen gyakran szerepel a csehszlovákiai magyar sajtóban: a haladó értelmiségi ifjúság egyik kedvelt írója volt, de 1930-ban A Sarló zsákuccában című cikke heves sajtóvitát váltott ki, s a csehszlo