Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Csanda Sándor: A kritikus

vákiai baloldali ifjúság szembefordult vele: Fábry kritikáját Kodolányi igazságtalannak tartotta, s védekezett ellene: „De hogy Ön cikkeiben állandóan mint árulót szerepeltet, ez több a soknál... Egyszer úgyis kiderül minden, s akkor Ön sajnálni fogja, hogy nehéz poszton egyedül álló elvtársát félreértette.“ (Kodolányi levele Fábry hoz, 1931.)

Az említetteken kívül Fábry neve alatt Az Otban mintegy harminc cikk jelent meg, s körülbelül ugyanennyire tehető az ott név nélkül kiadott írásainak száma is: főként vezércikkek és az Otközben című rovat írásai. Egyes tanulmányainak értékelésére még a továbbiak során visszatérünk, itt csupán néhány címet idézünk témakörének bemutatására: A Major-per, A szociáldemokraták bécsi kongresszusa, A magyar írók és az ötéves terv, Oj világháború fenyeget, Hitler és Marx, A gyilkosság kultúrája, Ha per, hát legyen per (Dímitrovról), Bécs vörös forradalma, Az út legyen nyílegyenes, Magyar proletárdiktatúra, Írástudók árulása, A halálba kerítő nóta (a Csárdáskirálynőről), Magyar író a Szovjetunióban (Illyés Gyuláról) stb.

Nem hagyhatjuk említés nélkül Fábrynak emlékezetes Éhség legendája c. riportját. Az első Csehszlovák Köztársaság legelhagyatottabb részéről, Kárpát-Ukrajnáról szól ez az írás. Fábry Ludwig Renn német szocialista íróval együtt a Nemzetközi Munkássegély megbízásából járt Csehszlovákia ukránjai között, akik a kapitalizmus virágzása idején is mérhetetlen nyomorban éltek, s választásaikon a kommunisták — több mint egy tucat párt közül — megkapták az összes szavazatok felét. Fábry a megdöbbentő kár- pát-ukrajnai riportot könyvalakban is ki akarta adni, de a cenzúra a könyv egész tartalmát elkobozta, s az író csak a könyv címlapjába bekötött üres lapokat küldhette meg dedikációjával a barátainak. Feleletül az elkobzásra Fábry nyílt levelet írt Az Öt ban Slávik belügyminiszterhez. Érdekes ebből a nyílt levélből idéznünk, mert azt tanúsítja, mit jelentett a valóságban a polgári demokrácia és a sajtószabadság.

„A kor lelkiismerete akartam lenni. Az eredmény: börtön, cenzúra, elkobzás. És mindez a paragrafusok nevében, a törvény nevében, a demokrácia nevében, a nép nevében.

Az Éhség legendáját elkobozta a demokrácia valósága. A létező valóságot — a mun- kátlanok éhségét — semmivé tagadta egy fikció: a demokrácia. Az éhség valósága ellen tehát ki kell játszani a demokrácia legendáját.“ (Az Ot, III. évf. 4. sz.) A riport egész terjedelmében csak 1954-ben jelent meg a Megalkuvás nélkül című antológiában.

Nem lehet célunk, hogy Fábry esszéinek valamennyi értékes és vitatható részével foglalkozzunk. A harmincas évek első felében írt kritikáiról azt kell megállapítanunk, hogy Fábry ekkor többé-kevésbé a RAPP-ista (a Proletárírók Oroszországi Egyesülésének rövidítése) írók dogmatikus-sematikus irodalomszemléletének hatása alatt állott. A párt által később feloszlatott és megbélyegzett RAPP-ban jelentős szerepet játszottak a moszkvai magyar írók, s folyóiratuk, a Sarló és Kalapács, irányadóul és példaképül szolgált a Fábry szerkesztette Az Otnak is. Természetesen nem lehet ezt a mozgalmat sem egyoldalúan és a történeti helyzet figyelembevétele nélkül elítélni; a maga idejében elsősorban politikai szerepe volt, s mind a moszkvai magyar emigráns írók, mind Fábry akkori alkotásaiban találunk jelentős értékeket is. Negatív hatását érezzük azonban a politikai tartalmat erőltető vagy a formát lebecsülő bírálatokban. így pl. Bányai Pálnak kissé igénytelen stílusú, nagyrészt tőmondatokban írt Felsőgaram című regényében ezt kifogásolja: „Bányait a szavak zenéje elragadja, az emberi sors ízét kóstolgatja, szelet zúgat és az erdő orgonáját. Bányai a mai, hellyel, idővel pontosan kicövekelt kemény, nyers valóságból túl sok Urát facsar." (Kúria, kvaterka, kultúra. 99. 1.) A líra és a lírai kifejezést ekkor számos cikkében negatívumként, elmarasztalásként használja, ami érdekes módon hasonlít ahhoz a korábbi avantgardista törekvéséhez, amely a lírai szépséget a valóságot elködösítő, megvetendő giccsnek (pl. Forbáth Imre első verseiben) tekintette. Ez a vulgárisán forradalmi nézet azt tartotta, hogy a rothadó kapitalizmus világát nem lehet szép költeménnyel ábrázolni.

Fábry Zoltán, különösen a harmincas évek közepe táján, érdeklődéssel fordul a magyarországi helyzet felé is. Ekkor már nyilvánvalóvá válik, hogy a hivatalos magyar politika teljesen hozzáköti az ország sorsát a két fasiszta hatalomhoz: Németországhoz és Olaszországhoz. A Horthy-korszak Magyarországának hivatalos ünnepségei, reprezentatív „nemzeti büszkeségei“ gyakran adnak Fábrynak alkalmat arra, hogy megszólaljon, és hallassa józanító, bátor kritikáját a hamis nacionalista divat ellen.