Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Egy érdekes folyóirat megindulása és azonnali elhalása 1931-ben
finanszírozását Hatvany Bertalan sem vállalta volna.) Az a posszibilis pártfogó: Szent-Ivány József, akire Szvatkó, mint a Prágai Magyar Hírlap liberális gondolkodású főrészvényesére és az irodalmi egységfrontot megteremteni akaró Szentiváni Kúria kezdeményezőjére támaszkodott, semmiképpen sem azonosulhatott azzal az ideológiai szabadossággal, ami az Új Munka programcélkitűzését jellemezte; a pártpolitikus Szent-Ivány politikai és kultúrpolitikai koncepciói határozott polgári szellemben fogantak és az általa szorgalmazott Szentiváni Kúria a szélsőbal- és a szélsőjobboldaltól elhatárolt középhelyzetű szellemi erőkoncentráció szerepét töltötte volna be. Szent-Ivány Józsefet az Üj Munkától való nyilvános distancírozására — ami a Prágai Magyar Hírlapban közzétett nyilatkozat formájában ment végbe — egyrészt konkrét politikai kötöttsége, másrészt aktivista kísérleteinek végleges meghiúsulása késztette-kényszerítette. Szent-Iványnak ez a lépése jelentette azt a kegyelemdöfést, amelyet a lapja halálába fatalisztikusan beletörődő Szvatkó a kuriőzus bevezetőcikkben előre jelzett,4) de minden bizonnyal nem Szent- Iváriytól várt. A „destruktív“ Üj Munka teteme körül a vidéki keresztényszooialista sajtó valóságos örömtáncot lejtett, a Prágai Magyar Hírlap „kompromittálódott“ főszerkesztőjét és munkatársait pedig a lap irányításában előtérbe került keresztényszocialista szárny arra kényszerítette, hogy a nyilvánosság előtt tagadják meg „az irodalmi radikalizmus meggondolatlan és veszedelmes attitűdjét“5), melyet az Üj Munka képviselt. A lapja egyetlen számával magára maradt,- „megrohamozott és elgáncsolt Szvatkó“6) a lehető legrosszabb kiutat: a teljes meghátrálást és a Prágai Magyar Hírlap új szelleme előtti cinikus behódolást választotta; árulása, erkölcsi-szellemi megroppanása főleg azért érthetetlen és fájdalmas, mert az Üj Munka megjelent száma — a téves és kétes program- célkitűzéstől eltekintve! — eszmeileg is jelentett olyan stabil értéket, amelyen meg lehetett volna állni, és ha mást nem, akkor legalább azt a megoldást lehetett volna választani, amelyhez nem sokkal később Dzurányi és Győry jutott el: a kevésbé megalkuvó és ezért elfogadhatóbb aktivizmus útját. Abban az egyetlen számban, amely az Üj Munkából megjelent, a programcikk által meghirdetett ideológiai szabadosság nem érvényesült. Ez a szám tényleg azt mutatja, amiről Szvatkó Fábrynak előzően írt: a progresszív írók és a szélesebb értelemben vett baloldali eszmeiség fölényes túlsúlyát. Kimondottan jobboldali beállítottságú írás nincs is a lapban, s az irodalompolitikái hangsúlyú megnyilatkozásokat zömmel olyan nevek jelzik, mint Forbáth Imre, Horváth Ferenc, Komlós Aladár, Szalatnai Rezső és az akkor még baloldalinak számító Brogyányi Kálmán. Az „irodalmi felfogásban megnyilvánulható legszélsőbb radikalizmust“7) kétségtelenül Forbáth Imre írása (Az új orosz próza) képviseli. Azt a lelkes pátoszt s a szovjet irodalommal és valósággal való forró azonosulást, ami Forbáth tanulmányát jellemzi, csak a korbeli kommunista lapokban találhatjuk meg. Forbáth, Horváth Ferenc és Komlós Aladár írásai alapján reálisnak tarthatjuk Szvatkónak azt a fogadkozását, mely szerint a lap haladó 4. A „Morituri te salutant“ címmel ellátott bevezetőcikk — mely a lap programját és valószínű halálát egyszerre jelenti be — a következőképpen kezdődik: „Soha folyóirat lemondóbb atmoszférából nem indult útnak, mint ez, amit most az olvasó elé teszünk. A szellem halálraítéltjei köszöntik őt. Az Oj Munka belép az indokolatlan viharok, fáradt egykedvűség, az intrikák, a közöny és a könyörtelenség arénájába; belép a remegő gladiátor, és keserű szájízzel várja, hogy a cézárok páholyából valaki lefelé fordítsa hüvelykujját, és felharsogjon a vérszomjas tömeg kiáltása: Recipe ferrum, recipe ferrum!“ 5. Idézve Dzurányi László főszerkesztőnek a Prágai Magyar Hírlapban 1931. okt. 7-én közzétett önkritikus cikkéből. 6. Fábry Zoltán: Kúria, kvaterka, kultúra, 241. 1. 7. Szvatkó írja Fábryhoz intézett levelében, hogy „mindenki azt írja a lapnak, amit akar és ami a meggyőződése. Irodalmi felfogásban a legszélsőbb radikalizmus is megnyilvánulhat“.
