Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - Vítězslav Gardavský: Az isten még nem halt meg
nak, s komolyan megfontolnak minden lépést, mert egy-egy elvétett mozdulatnak beláthatatlan következményei lehetnek. A keresztény önvizsgálat ugyanakkor politikai folyamat is. Lényegében kísérlet a kereszténység egykori erejének és befolyásának feltámasztására. Vajon a kereszténység válságának megnyilvánulása-e mindez? A vallás válsága? Létezik-e egyáltalán ilyesmi, s mit jelent ez a fogalom? Az egyházak — glória nélkül A reneszánsz óta egyre több ember érzi heteronóm, idegen törvénynek a keresztény vallást. Valami lényeges változás állt be ebben a tekintetben. Az ember már nem hajlandó gyermekes bizalommal elfogadni a kinyilatkoztatott igazságokat mint a saját életét és a társadalom életének normáit meghatározó tényezőt. Nem érzi többé, hogy a vallás a Teremtő által szívébe és a természet rendjébe írt Törvény, a természettől elütő, merőben idegen jelenségnek tartja, s föllép — hol határozottabban, hol kevésbé határozottan — azokkal a társadalmi erőkkel szemben, amelyek épp erre az idegen törvényre hivatkozva formálnak jogot mindennapi életének és a társadalom életének irányítására. A keresztény kinyilatkoztatás és az azt közvetítő intézmények heteronóm voltának felismerése nem az emberi természet megromlásának és az erkölcs hanyatlásának a következménye, ahogy egy lelkes pietista gondolná, de-nem is racionalista meggondolás, vagy a fejlett ész emancipációs aktusa, ahogy a liberális polgár hiszi. Sokkal bonyolultabb annál. Az eredendő motívum nem az erkölcsi romlás, nem is a józan ész hűvös kritikájának pátosza. Mi változott hát akkor? A középkori naturális és önálló termelés elválasztotta egymástól az embereket, s a társadalmi kapcsolatokat esetlegessé tette. A valláson kívül más egyetemes érdeklődést felkelteni képtelen volt. Mihelyt beékelődött az ipar, és vele egyidejűleg létrejött a piac, ez a leghétköznapibb hely közvetíti az emberi kapcsolatokat, az egyszerű kérdéseket és válaszokat, a keresletet és a kínálatot, az adás-vételt — az ember itt tesz szert nyereségre, s itt érik veszteségei. Az önismeret, amelyre itt szert tesz, nem misztikus és szimbolikus jellegű többé, mégis az idegen és saját érdekek felismerését jelenti. Rájön arra, miben azonosak és mennyiben ellentétesek az érdekei mások érdekeivel Megszületik a társadalmi tudat, az ember felismeri, mekkora jelentősége van a szélté- ben-hosszában beszélt közös nyelvnek, az azonos szokásoknak, a régi emlékeknek, közös hagyományoknak és kulturális értékeknek. Isten a piacon teljesen fölöslegessé vált, s a háborúk és a politika küzdőterén csak francia, angol vagy német isten létezik. Kellemetlen, terhes, igen ellenszenves és idegen Isten. Ami eleinte „lenn“ a piac tudomásul sem vett valósága, azt „odafenn“, a csillagászok, geometrikusok, mechanikusok és a természetből szerzett ismeretek többi iparosának műhelyében úgy veszik tudomásul, mint az ész önrendelkezési jogát. A burzsoázia első, hősies nekilendülése idején a tudat belső függetlensége gyakran radikális és szélsőséges formát ölt, kikiáltják a jelszót: Meghalt az isten, győzött az ész! Mindez nem is olyan meglepő, hiszen a hatalomra törő osztályok reményei olykor megelőzik a valóságot. A vallás krízise a francia forradalom óta egyre mélyül és állandósul. A válság képét a szociológiai felmérések is kiegészítik. A modern kapitalista és szocialista társadalomban beállt demográfiai változások, e társadalom differenciáltsága és egyre növekvő policentrizmusa, mozgékonyság?, az új közlekedési eszközök tömege, az élet intézményesítése okozza, hogy az egyházak elveszítik kiváltságos helyzetüket, hogy csökkent és egyre csökken az emberek egyesítésének és szellemi integrációjának lehetősége. A vallásos egyesüléseken belül letűnő- ben az együvétartozás tudata. Alapja — a hitvallás — túlzottan általános és absztrakt ahhoz, hogy az annyira differenciált társadalmi csoportok és rétegek egységének kifejezője legyen. Az egyházközségek tekintélye az elmaradt földművelő területeken és az iparilag gyengén fejlett országokban a legnagyobb. Iparosodásuk folyamata s előrehaladásuk a civilizáció útján ott is előidézi azt, amit a keresztény egyházak a gyorsan iparosodó országokban már átéltek. , A keresztény egyházakat döntő módon befolyásolja az, hogy a világ két gazdasági és társadalmi rendszerre oszlik, s a két rendszer ellentétes ideológiát vall. A kapitalizmushoz illetve szocializmushoz való viszonyuk oly mélyreható, hogy az még inkább súlyosbítja labilitásukat. Az egyházak teljesen deszakralizálódtak. Belesodródtak az időbe, belebonyolódtak a különféle érdekek útvesztőibe. Differenciáltságuk kihat a hívőkre is; tényleges számuk az egyházak statisztikájában is nagy eltéréseket mutat. Mindez a vallás válságaként mutatkozik. Az egykor osztatlan vallásos érzés, mely annyira megkönnyítette az egyház pásztorainak működését, ma
