Irodalmi Szemle, 1967

1967/5 - FIGYELŐ - Kurt Benesch: Az üvegló

Ha eldobnám az üveglovakat? — gondolta Mr?. Brown. Ott, a fügefa mögött? De valaki rálépne, és megvágná a lábát. Valaki ezek közül a szegény emberek közül, akiknek nincs cipőjük.

Még mindig erősen fogta a csomagot, csak akkor tette le rövid időre a kőfal bemélyedésébe, amikor a Dóm bejáratánál krokodilbőr táskájában aprópénzt keresett. A Dóm magas és tágas volt. Úgy ment át rajta, mintha annak sem fala, sem teteje, sem rendeltetése nem lett volna. Egy oltár fölött örökmécses. Mrs. Brown katolikus volt, és a piros lángocska értelme vigaszt nyújtott neki. Egy turista csoport nyomakodott befelé. Vezetőjük köré sereglettek, aki egy könyvből fölolvasott nekik. Mrs. Brownra korábbi utazásai során a régi templomok és- paloták tiszteletre méltó kora még mély benyomást tett. Mindig kiszámította az építkezéstől eltelt évek számát, s minél nagyobb volt az, annál jobban meghatódott. De lassacskán fölhagyott vele, és csökkent az érdeklődése a történelmi, s művészeti részletek Iránt is. Gyakran csatlakozott még ugyan turistacsoportokhoz, de leginkább Idegen nyelvűekhez. Olyankor emberek között állhatott, és fejét a többiekhez hasonlóan a mennyezetre fordította, de az agyondicsért különlegességekből semmit sem tudott meg. Jól esett neki, hogy ezeket a mozdulatokat, lépéseket s taglejtéseket a többiekkel együtt teheti meg, s anélkül, hogy értelmük iránt kérdezősködnie kelljen. Most is önkéntelenül közelebb lépett a turistákhoz, s velük együtt fölnézett a főoltár mögötti kőtrónusra, de jelentőségéből semmit sem fogott fel.

A szőlőskertek közti elhagyott utak égtek a délutáni napban, és a helyenként zöld mocsári szövevénnyel takart csatornák halottnak tűntek. Csak a lágy légáramlás, vagy egy-egy sárfutó lába mozdította meg néha az üveges felületet.

A tenger felőli részen, egy kis öbölnél megállt, és a vízhez közeledett. Az. ágak recsegtek, a zörejek néha befutottak a bozótba, s ilyenkor úgy tűnt, hogy ott valami állat ébredezik. A sekély vízben, a fölkavart iszap védőköpenyében egy csaknem tenyérnyi nagyságú tarisznyarák mászott. Pár méternyire odébb még egy, és aztán megint egy, hangtalanul, kísértetiesen mozogtak a víz fenekén ide-oda, előre, oldalra, vissza! A néző számára megmagyarázhatatlan okból változtatták olyan gyakran az irányukat. Árnyék nem esett a vízre, ellenség sem leselkedett a közelben. Mikor vetődik már erre egy halász? Vagy örökölték ezt a különös nyugtalanságot és félelmet? Őseik hagyták rájuk, hogy továbbadják, mint ollóikat meg páncéljukat? Ez az értelmetlen páncél Is! Hiszen lábuk és Ízületeik olyan könnyen megsebezhetők! Egy lovag meztelen karokkal és lábakkal. Az ember levágja végtagjait, de a tehetetlenül földön heverő, vérző törzs örökre sebezhetetlen marad. Mrs. Brown erősen magához szorította az üvegfigurákat.

A földről egy botot vett föl, és megérintette vele az egyik rák páncélját. Az állat maga alá húzta a lábait, és holtnak tettette magát. Ám a második érintésre- oldalt tért, és ollóit támadásra emelte. Mrs. Brown a boton keresztül is érezte, amit látott: az olló villámgyorsan belevágott az ellenségbe. De túl gyönge volt, többször egymás után tompán a fához koppant, aztán az állat egy kicsit meghátrált, s újból támadó állást foglalt el. De miféle törvény alapján menekült és támadott újból? Mi volt számára a bot? Amint belekapaszkodott, Mrs. Brpwn megpróbálta a bottal együtt kiemelni a vízből, de abban a pillanatban elengedte a botot. Miért nem jött segítségére a másik? Mint kövek hevertek a fövényen. Féltek? Vagy antennájuk nem volt elég erős a magát veszélybe képzelő társuk jelzését felfogni? Ami Mrs. Brownnak csupán Játék volt a bottal, az az állatnak élethalálharcot jelentett. Egy véletlen mozdulat a játékszerrel, s a halálfélelem beigazolódna. A páncél lassanként megkövesült barlanggá válna, amelyben apró- rákok meg csigák bújnának meg; az állat lelke az égbe szállna. S vele együtt égbe szállna a halpiac fölötti százezer lélek is. Egy lelkekből álló felhő lebegne az ünnepélyes, oszlopos és csúcsíves ravatalok fölött. Előkelőségeknek sem jut mindig ilyen pompa. A ravatalozón Mrs. Brown naponta végigmegy. Vonzza az ott zajló élet: az árudicsérés, az alkudozás, a vásárlás, a színes tömeg, a gyerekek és a macskák. Micsoda nyüzsgés a hullák körül! S az erős, vértői nedves alkarú férfiak rámosolyognak Mrs. Brownra, miközben hullákat dobnak a mérleg serpenyőjébe ...