Irodalmi Szemle, 1967
1967/5 - A szlovák líra 1966-ban (Pavol Horov, Mikuláš Kováč, Kamil Peteraj versei)
Majd ha megállnak az órák, a kéz félmozdulatában lélegzet dermed a föld-levél finom erezetére, a bőr tarlója, a kiválasztandó ruha okozta hideglelés, minden küszöbnek öltözik. Itt van a pillanat, csendnek kell hullania a kapura, amikor az értelem öt lakatja alá zárhatod magad, és csengethetsz! eltávozok Hol érnek véget a lét sárgaréz előcsarnokai, melyekben hallgatással segítjük mélyebbre gyökereinket? Csak a madarak ingatják meg néha a visszhangokat, mikor a ragyogás, a reménytelenség utolsó bőrrétege az alkonyi tehetetlenséget hívogatja. És remélve, mihamar megjön a képletes reggel, s megszelídíti a ködöt, fokozzuk a légzést. Ez viszont már a hallgatag eső tanyája félúton: a bársonytól a könnyekig, amikor a fehér kövű megbízhatóság saját sorsa mögé hull. Utánozzuk a fákat, mikor kutak törnek a levelek terhe alatt, s a gyümölcsös ősz a padlásokig emelkedik. A falakból szőlőtőkék illata száll. A mozdulat éjszakai csontvázából kifürkésszük a kéregalattit, s az árnyak és egyéb titokzatosságok elrakásakor a látás küszöbei előtt söprünk. A víz fahurokra kötött. Távolságok szelleme, tűz. Szemekben élő mondák fölötti csillagok. A Föld összeomlik, az ének nyomaiban szél leng: látszat-bűneink utolsó hordozója! Batta György fordítása
