Irodalmi Szemle, 1967

1967/5 - Mács József: Adósságtörlesztés

Sokan az ablakokba húzódtak, onnan lesték Méhes sógort, ahogy repülp bottal ide- oda szaladgált. Figyelték így már máskor is, amikor a SAS-os behívókat vitte a címzetteknek, de az más volt, akkor csak a család férfi tagja ment, a többiek reménnyel a szívükben maradtak.

Minden szem az ő himbálódzó mozgását figyelte, hol áll meg, hova fordul be. Ha valamelyik ház előtt megállt rágyújtani — fújt a szél, hófelhővel volt terhes az ég —, elképzelhető, mekkora volt a riadalom. Hozzájuk tart, nekik is menniük kell!

Mindenki tanácsolta volna el a háza közeléből Méhes sógort, s ő lesütött fejjel, szégyenkezve bicegett, amiért neki kell ezt a kellemetlen dolgot közölnie. Ügy is állított be a felekhez, hogy:

— Rám né haragudjatok, én csak a kötelességemet teljesítem. Engem azért fizetnek, hogy csináljam, amit a komisszár úrék mondanak!

Perszé, sűrűn benyitotta az ajtót otthon is, és be-behúzott a házi pálinkából. Az ablakból követtem egyre görbülő útját.

A legnehezebb matematika órán sem izgultam ennyit. Mintha hideg eső hullott volna rám, egészen átázott az ingem. Anyám is ott kíváncsiskodott a hátam mögött, a Méhes sógor útját figyelte, aki elmellőzte ugyan a Barhabásék házát, de Gyöngyös Béláéknál betaszitotta a kaput.

— Jaj, gyermekem, jaj, édes lányom, jaj, drága kis unokám — tört fel a leikéből a fájdalom, és semmivel nem törődve átrohant hozzájuk.

Én bénán, dermedten álltam az ablaknál. Mozdulni képtelen voltam. Fagyott szívvel kísértem Méhes sógort. Szemem, mint a kísértet, nyomába szegődött. Perecsihez, a borbélyhoz, Bujtor Laciékhoz, Háncs Gyuláékhoz, és visszafelé hozzánk is beállított.

— Ti is benne vagytok a névsorban, Bálint — mondta töredelmes, bocsánatkérő hangon, mintha az ő hibájából történne mindez, és még hozzátette: — Ki gondolta volna, hogy ilyesmit is megélünk?

— Én gondoltam — erőszakoltam nyugalmat magamra.

— Igaz, te tudhattad, te tanult ember vagy! — mondta, és behúzta maga után az ajtót.

Kiálltam a kapuba. Emberekkel, asszonyokkal és gyerekekkel volt tele az utca. ügy gyülekeztünk a hídon,-mint mikor nagy felhőszakadás után keresztben folyik a víz az úton. Csak most nem a megduzzadt patakot néztük, nem is az eget, az elvonuló felhőket, hanem Méhes sógor után leselkedtünk, hová fordul még be?

Persze, akiknél járt, azok bent maradtak a házban, nem voltak kíváncsiak semmire. Ültek az asztalnál’ vagy a díványon, vagy a küszöbön, és bámultak a semmibe. Mint a halálra ítéltek. Búcsúztak a háztól, a kerttől, az udvartól, a földtől, életük megszokott rendjétől, miközben a falióra egyre hangosabban ketyegett. Nem mertek ránézni, féltek, hogy nagyon előreszaladt a mutatója.

Háncs Gyula tartott felém. Lobogtatta kezében a pecséttel ellátott igazolványt. Nem nagyon hitt megtartó erejében, de ha már megvolt, legalább mutogatta. Társultam hozzá, együtt tartottunk Domonkos Péterékhez.

Méhes sógor éppe.i Széldömökitől köszönt el, az öreg káromkodva kísérte ki a kapuig, aztán hozzánk szegődött ő is. Mentünk, reménykedtünk, sőt bíztunk, hogy maradhatunk. Széldömöki bízott a legjobban, mert ő nem pecsétes igazolványt szorított a tenyerében, hanem a pártkönyvecskéibe kapaszkodott. Elmondta útközben, hogy a huszonegyest, az alapító pártigazolványát is hozza, hadd szégyenkezzenek a biztosok, kit soroltak a deportáltak közé.

Domonkos Péter fát fűrészelt hátul, mintha mi sem történt volna. Szállásadója és vendéglátója volt Láskának, a komisszárnak, nyugodt lehetett. Felesége fehér kötényben, bekötött fővel a sparhert körül szorgoskodott, tyúkhúsleves szaga úszott a levegőben. A három tagú bizottság pedig fehér abrosszal leterített asztalnál végezte hivatali teendőit, Láska segédkezett nekik.

Széldömöki lépett be elsőnek, s lerakta igazolványait az asztalra.

— Láska elvtárs, tévedésből engem is besoroltak — mondta szerényen, illemtudóan, de megalázkodás nélkül.

— Tévedésből? — ráncolta homlokát a komisszár, és ránézett a bizottság tagjaira, akik unalommal és közönnyel tekintettek bele az igazolványokba.

— Mit akar ezekkel? — lökte félre az egyik idősebb biztos az igazolványokat.