Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - VETÉS - Vítězslav Gardavský: Az isten még nem halt meg
mindent elveszít. Am tudja azt is, hogy olyan bátorságra van szüksége, mely meghaladja tulajdon rendeltetését. E két véglet között kell választania. Mózes könyve így mondja el Jákob viaskodását. Felkelvén pedig azon éjszaka, vévé az ő két feleségeit, két szolgálóleányait, tizenegy magzatival egybe és általmene a Jabbók révén. És minekután azokat vévén általköltöztette volna a vizen, azután áltálköltözteté mindenét valamije vala. Marad annakokáért Jákob csak egyedül, és tusakodik vala övele egy férfiú, mindaddig, míg nem meghajnallanék. Ki mikor látná, hogy Jákobon semmi erőt nem vehet, illeté az ö csípőjének forgócsontját, és Jákob csípőjének forgöcsontja helyéből kiiszamodék, mikor a férfiú tusakodnék vele. És monda: Bocsáss el engemet, mert a hajnal feljött. És monda Jákob: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. Annakokáért monda néki: Micsoda a te neved? Felele: Jákob. És monda az Angyal: Nemcsak Jákob lészen ezután a te neved, hanem Izráel. Mert ha Isten ellen diadalmas voiltál, az emberek ellen is diadalmas lészesz. És megkérdé Jákob és monda: Mondd meg kérlek a te nevedet. Felele az: Miért kérded az: Miért kérded az én nevemet? És megáldá ötét ugyanott. (Móz. 32, 22—29.) Úgy vélem, hogy ennek az epizódnak alapvető jelentősége van az Ószövetség megértése szempontjából. Jákob a választott fiú, mert ő maga rendeltetését meghaladó sorsot választott magának. Ez a választás „az isten ellenére“ autentikus emberi döntés. Ezáltal haladja meg önmagát és rendeltetését, s így válik igazán emberré. Gyakorlati lépés ez, s meg kellett cselekednie. Ám ez a választás nem volt eleve belefoglalva az Ür szándékaiba. Jákob esetében s általában az Ószövetségben sehol sem fordul elő, hogy az Ür eleve ismert forma szerint alakítaná az ember sorsát, ahogy ezt dualisztikus felfogása jegyében az antik világ, s annak befolyása alatt a középkori teológia és a klasszikus természettudomány értelmezte. Az ember, ha szabadon választ, és választását tettel támasztja alá „kiváíasztatik“. Csak Jákob és tizenkét fia megjelenése óta beszélhetünk Izraelről, azaz az emberről — olyan szubjektumról, mely az idők folyamán maga formálja sorsát és történelmét. Megvan a maga sajátos arculata, s ez éppen differenciáltságában lelhető fel, tehát valóságos nép, mely nemzetté alakulhat. Nép, mely ősé, Izráel sorsán okulva megértette, hogy a sors jóvoltából eleve semmit sem kapott, s épp ezért örökké politikát csinál. Az Ür — lehetőségeinek summája — részint egyenjogú partnerévé vált, akivel szerződéseket köthet, és vezekel, ha megszegi azokat, másrészt pedig olyan mérték és törvény számára, melyhez hozzámérheti minden cselekedetét. Az Ószövetségnek ez az alapvető eszméje merőben más valami, mint az eleve adott világrendre és kozmikus harmóniára vonatkozó ókori elképzelések. A „választott“ nép semmit sem kapott meg eleve a sors rendelése szerint. A rendet ki kell alakítania, az ígéret földjét az ellenségtől kell elfoglalnia. Egy-egy elhatározás kimenetele mindig a körülményektől függ; s ha az ószövetségi hadvezérek a seregek urával tanácskoznak, akkor ez csak annyit jelent, hogy felmérik saját lehetőségeiket, s határozataikat ahhoz az alapvető elhatározáshoz igazítják, mit Jákob harca jelképez az angyallal. Izrael sose bizonyos abban, hogy elhatározását túléli. Vállalkozásainak kockázatát és drámai voltát mindig átéli, ennek ellenére, vagy épp ezért, a reményként benne szunnyadó végtelen lehetőségek tudatában cselekszik, s ezeket a lehetőségeket és reményeket úgy nyitja meg, mint az asszony titokzatos ölét, melyből az elsőszülött származik a világra, a megismételhetetlenül új élet, mely mégis elszakíthatatlan kapcsolatban van mindazzal, ami már volt és van, s ami a jövő kútfője. Az Ür azért követeli Izraeltől, hogy hímállatokat áldozzon neki, mindent „valami az anyának méhét megnyitja“ (Móz. 2. 19.) Az ószövetségi zsidó számára azért van olyan nagy jelentősége a sexualitásnak, a biblia azért tartalmaz oly sok szép szerelmi történetet. A nemiség nyitja meg a jövendőt, magot vet belé, melybe
