Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - VETÉS - Szilvássy József: Téli esték
fiatalok irodalmi rovata Szilvássy József téli esték Csikorgott a hó. Csendesen lapult a falu, csak a kocsma felől szűrődött fény. Arrafelé igyekeztek. Becsukott szemmel is odataláltak volna, gépiesen nyitották ki az ajtót, tekintetük végigsiklott az asztalokon, s leültek. — Két rumot és két sört! — Ez olyan beköszöntőféle volt: megint este van, ismét itt vagyunk. Kihozták az italt, krákogtak egy kicsit, aztán szemükkel átfésülték a termet. A megszokott kép hozzátartozott hangulatukhoz. Néhány idősebb ember egy-egy kupica mellett, amott egy asztalnál pár suhanc. Ilyenkor jól érezték magukat. Később, ha az alkohol feloldotta a hallgatást, s a haverok sem jöttek kártyázni, beszélgetni kezdtek, mindenről, ami csak eszükbe jutott. Tulajdonképpen ez volt minden, így telt el az este: traccsolással, csenddel. Ültek egyhelyben, sokáig fel sem figyeltek, mégis tudták, mi történik körülöttük. Hallották, mi történik a teremben, az ajtó csapódásáról rájöttek, ki ment ki, ki jött be. Most egyszerre idegen hangokat hallottak. Hirtelen kapták fel a fejüket. Szabados Bandi jött be egy lánnyal. Rég nem látták, mégis rögtön megismerték. Megférfiasodott, de tekintete, mozgása a régi. Bandi tétován megállt az ajtóban, majd miután észrevette őket, felöltötte megszokott képét, és a lányt kézenfogva odajött hozzájuk. — Áá ... a régi cimborák! Hogy vagytok, fiúk? Űh, pardon, ismerkedjetek meg, ez itt Ildi, a feleségem. — Az asszony biccentett, ők meg zavartan mozgolódtak, mosolyogni igyekeztek, de nemigen ment. Bandi még beszélt egy ideig önmagáról, aztán — „nem zavarunk tovább“ — mondta, és sűrűn pardonozva odébbálltak. Ök meg csak ültek, s nagy sokára megszólaltak. — Ez a Bandi, nahát! így kezdték. Később dolgozni kezdett az agyuk. — Pedig egy padban ültem vele. Rendeltek még két rumot. — Most meg csak idevakkant, és kész. Izegtek-mozogtak, nem találták helyüket. Bandiék felé néztek, és agyukban emlékfoszlányok cikáztak. — Nézd, hogy vigyorognak. — Hé, pincér, még két rumot! — Te, ezek mirajtunk röhögnek. Fűtötte őket az alkohol, de tehetetlenek voltak. Felálltak, az asztalra hajították a zizegő huszonötöst, és kifelé indultak. De Szabados Bandiékat jól megnézték. — Itt ez jó lesz, ugye, Kicsi? — Bánom is én, nekem mindegy. Akár ott is maradhattunk volna az ismerőseidnél. vetés
