Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - VETÉS - Sándor Károly: Fekete madár (vers)
— Nem, nem, ne zavarjuk őket. Mindig úgy képzeltem, hogy ha lesz valakim, eljövök ide, és megmutatom az embereknek: lássátok, örülök, nevetek, élek. Kicsi, érted te ezt? — Na ... Vidd a kezed! Te, ki az az ember, aki bejött? — Nahát! Hiszen ez a tanító úr! Idejön, észrevett. A tanító valóban hozzájuk ment. Bemutatkozott az asszonynak, és beszélgetni kezdtek. — Rég nem láttalak, Bandi, hogy vagy; Jól vagyok, és önök tanító úr?, mi is most hol dolgozol, Bandi?; esztergályos vagyok, a feleségem meg könyvelőnő. Lakást kaptunk, élünk; látod, Bandi, hogy előrejutottál, nem úgy mint a társaid, mondhatom, jó kis társaság; miért, tanító úr, mit csináljanak?; hm ... ezek csak isznak meg kártyáznak, ez minden; nem lehetne valamit tenni? ha valaki összefogná őket; nehezen, Bandikám, különben is, akik a városba járnak, azoknak nincs idejük, örülnek, ha pár órát itthon vannak, az itthoniak meg csak páran vannak, no, de lassan már megyek is, kezétcsókolom, szervusz Bandikám, további boldogságot. Bandi szórakozottan simogatta a poharát, Kicsi ásítozott. — Nézd, Bandi, a haverok már mennek haza. Ejnye, de megnéztek. — Mi mást tehetnének. — Ahá. — Te, Kicsi, valahogy elromlott ez az este. Iszol még valamit? — Nem, Bandi, menjünk mi is haza, álmos vagyok. — Ahogy gondolod. Csípős hideg fogadta őket. A tél fehérbe bugyolálta a tájat, beüvegezte az utakat. Összebújva haladtak. A sarokhoz értek. S ott megcsikordult a hó. — Bandikám, kik ezek? — Vár] csak. Ne félj, Kicsi, hiszen ezek azok a fiúk, a kocsmából. — Jó, hogy találkozunk, megbeszélhetnénk egy időpontot... — Kuss! Itt nincs pofázás, nincs hencegés, itt mi vagyunk otthon. Értem? Nyavalyás! Bandi még mondani szeretett volna valamit, de ütést érzett az arcán. Aztán a gyomrán. Aztán Kicsi sikoltott. — Fiúk, mit csináltok ... — ős forogni kezdtek a házak ... sötét van ... A nyavalyás kiröhög bennünket, nője van, él, virul, mi meg itt poshadunk, és kiröhög minket, de mi megmutatjuk neki! Üssed! Lihegtek. A lánnyal birkóztak. — Miért bántjátok? Állatok, állatok! Elengedték a lányt, tanácstalanul néztek, ahogy Bandira hajol és élesztgeti. Gyűlölték, és féltek. És szerettek volna valamit tenni. Almaink kígyótojásain fekete tollú madár ül az éj Reggelre elszáll ki tudja milyen törvény szerint hagyja ránk a csalogány dalát s a meglepetések ördögfiókáit megint. fekete madár Sándor Károly
