Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - DISPUTA - Hocman Gábor: Amerikai szociológus az amerikai osztályokról

2. A jövedelmi adó lépcsőzetes növelése. Ezek szerint az, hogy valaki a fizetés megtakarítása útján válhasson milliomossá, még Amerikában is szinte lehetetlen.

3. Az életmódban elmosódnak a különbségek a gazdagok és a szegények között. A mai amerikai nő — tekintet nélkül társadalmi helyzetére — nylon- harisnyát, Amerikában gyártott párizsi ruhamodell-utánzatot és tartóst visel, és fagyasztott marhaszeletet vásárol. Azonkívül csökken a szolgálók száma. Az embereknek egyszerűen jobb a dolguk, semhogy szolgálni menjenek valahová.

4. Az amerikai gazdasági élet nagy kereslete képzett szakemberekben.

5. A társadalom intenzívebb földrajzi mozgása. A mai átlagamerikai kb. minden öt évben költözik. Elég elterjedt, hogy valaki a személyi holmiján kívül mindenét eladja, és néhány bőrönddel más városba költözik. Nemrég apróhirdetésben ajánlottak megvételre vagy bérbeadásra floridai lakásokat és házakat, amelyek az utolsó szegig berendezve, tömött jégszekrénnyel és könyvespolccal várják a beköltözőket.

6. A szabadidő általános gyarapodása. Régen a munkás 55 vagy 60 órát dolgozott hetente, a vállalkozó viszont keveset; így a szabadidő a gazdagságot jelképezte. Manapság az amerikai munkás hetente 38 órát dolgozik, és a vállalkozó az, akinek 50—60 órát kell dolgoznia, ha fenn akarja tartani vállalatát. Tehát ma a szabadidő, a pihenés elveszítette a társadalmi rangjelölő szerepét.

7. A mammutcégek, szervezetek, részvénytársaságok felé irányuló fejlődés.

8. A kisvállalkozók, cégek számának az előbbivel összefüggő csökkenése. A XIX. század elején az amerikai társadalom mintegy 80 százaléka apró magánvállalkozókból állt. Manapság a vállalkozók száma körülbelül 13 százalék. A többi 87 százalék alkalmazásban dolgozik.

9. A munkaágazatok specializálódása és egyszerűsödése, ami az automatizá- cióval függ össze.

10. Lakások és házak tömeges építése, városnegyedek létesítése.

Ezek a tények nagy mértékben hozzájárultak — Packard szerint — egy új osztályszervezet kialakulásához. Az u- tóbbi időben például döntő jelentőségű lett az egyetemi műveltség: diploma

nélkül lehetetlen magasabb osztályokhoz tartozni.

Packard ilyen osztályokat lát az amerikai társadalomban:

A diplomás elit (The diploma élite)

1. A valódi felső osztály (The Real Upper Class)

2. A középfelső osztály (The Sémi Upper Class)

Az alátámasztó osztályok (The Supporting Classes)

3. A korlátozott sikerű osztály (The Limited Success Class)

4. A munkásosztály (The Working Class)

5. A valódi alsó osztály (The Real Lower Class).

A valódi felső osztály

Olyan emberekből áll, akiket leggyakrabban a bankok és a gyárak igazgatói asztalainál találunk; nagy befektetéseik vannak a helyi iparban, és gyermekeiket a legjobb iskolákba küldik. Ide tartoznak még a divatos orvosok, jónevű ügyvédek és bírók, építészek. Nagy súlyt helyeznek a származásra; újgazdagok csak ritkán juthatnak be társadalmi köreikbe. Osztályukhoz való tartozásukat inkább ízléses, változékony életstílussal, mint gazdagságuk fitogtatásával mutatják ki, de a legfontosabb mégis a pénz. Enélkül Amerikában gondolni sem lehet arra, hogy valaki a valódi felső osztályhoz tartozzon.

A középfelső osztály.

Ide azok az energikus, önérzetes és ambiciózus emberek tartoznak, akik az egyetem után valamelyik idegen városban kezdték építeni a karrierjüket. Általában nagy cégeknél dolgoznak, vezető beosztásban. Aktív részt vesznek a társadalmi életben, a klubok, a jótékony- sági szervezetek munkájában.

Az alátámasztó osztálycsoporthoz tartozik

A korlátozott sikerű osztály.

Ennek tagjai nagy súlyt fektetnek arra, hogy a társadalom tiszteletreméltó, kulturált és konform tagjaiként mutatkozzanak. Általában érettségizett emberek, és igyekeznek éreztetni, hogy fölötte állnak a munkásosztálynak. Többnyire a hivatalnokokat, a szakmunkásokat — a „munkásarisztokráciát“ — sorolhatjuk ide. Igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy a „jobb emberek“ közé tartoznak, bár tudják, hogy karrierjükben nem juthatnak nagyon magasra.