Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Keresztury Dezső: Arany János
Keresztury Dezső ARANY JÁNOS Amikor Arany János pályadíjnyertes ToZd/jának megkoszorúzása után, 1847-ben a nyilvánosság elé lépett, teljesen ismeretlen ember volt. A radikálisan reformpárti ifjúság vezérköltője, a kitűnően tájékozott Petőfi a maga és nemzedéke küzdelmeinek győzelmeként ünnepelte Arany diadalát, s őszinte csodálkozással kérdezte a legjobbkor jött költőtárs-szövetségest: „Ki és ml vagy? hogy így tűzokádó gyanánt, Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki." Abban a látszatra mozdulatlan tengermélyi magányban a magyar költészet egyik legjelentékenyebb alkotója készült fel. Arany akkor 30 éves volt, s Nagyszalontán segédjegyzősködött. Szülővárosában megbecsülték. Nemcsak azért, mert igazságos és okos tisztviselő volt, hanem azért is, mert a városka történelmi elitjéhez tartozott: ahhoz a hajdúsághoz, amelynek Bocskai István erdélyi fejedelem a XVI. században nemességet adott. Ez persze csak afféle parasztnemesség volt. A Habsburg-hatalom nem is ismerte el. A városka lakói azonban sohasem lettek igazi jobbágyok; földesuruk megelégedett bizonyos adóval, s meghagyta Nagyszalonta egykori önkormányzatát. Egyes, egykor külön nemességet nyert családok mégis hosszú és költséges pereket folytattak jogaik elismertetéséért; ilyen per vitte el Arany őseinek vagyonkáját is. A valóság dolgaiban járatos hivatalnok, akit csak szülővárosában tiszteltek „nemzetes úrnak“, az országos poltikából azonban „nemtelenként" ki volt zárva, hamarosan rájött e per reménytelenségére. Mindvégig benne élt azonban a jogfosztott őslakosság önérzete. Meg volt róla győződve, hogy a romlatlan, tiszta magyarság a leszorított, dé szolgává soha nem nyűgözött nép körében maradt meg. Személyes élményeinek ezt a rétegét igazolták-erősítették korának mozgalmai. Ezért fonódik össze költészetében, de egész eszmélkedésében is a népi és történelmi ihlet, tárgy és formavilág. Petőfinek írt válaszversében rövid költői önéletrajzot adott. Miután hitet tett népe mellett, megvallotta: „Akartam köréből el- kivándorolni: Jött a sors kereke s az útfélre vágott." Ez életének és költészetének második nagy élményköre. A parasztnép százados szegénységéből küzdötte fel magát kora egyik legmagasabb szellemi polcára. Gyermekként egy szál ingben, mezítláb járt, öregúrként a Magyar Tudományos Akadémia palotájában lakott, a Margitsziget kiváltságos magányában sétálgatott; hagyatékát 110.000 Ft-ra becsülték, s ez az akkori Magyarországon komoly vagyonnak számított. Ilyen vonatkozásban is az óvatosság s a szegénységtől, az „alólbukástól“ való félelem, a paraszti takarékosság s a polgári erkölcsiség jellemezte. Mert vagyona is inkább növekvő gond, mint öröm forrása volt számára; hiszen mindvégig megőrizte puritán egyszerűségét; magára alig költött, s nem voltak költséges szenvedélyei. E pálya azonban örvények fölött ível. Arany kísérletei, hogy lerázza gúzsait, újra meg újra meghiúsultak. Élete és műve tele van szakadékokkal, olyan válságokkal, amelyeken csak konok hűsége, félelmetes munkabírása és kivételes tehetsége segítette át. „Tehetségem (amit elvitatni nem lehet, különben nem volnék ott, hol most vagyok] mindig előre tóit, erélyem hiánya mindig hátravetett, s így lettem, mint 1.
