Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - Keresztury Dezső: Arany János

munkáim nagyobb része, töredék", írta élete delén, pályájára visszatekintve. Csaknem teljesen hiányzott belőle a merész vállalkozásnak, önmaga érvényesítésének az a cél- tudatossága, amely olyan egyértelmű egésszé formálta barátjának és sugalmazójának, Petőfinek életét és művét. Költői hírnevéért, művei elismertetéséért nem sokat tett; helyét kora társadalmában inkább elfoglalta, mint kivívta. A szerepeket, amelyeket így elvállalt, mégis maga töltötte meg tartalommal.

Mindent meg mert tanulni, mert mindenből ki tudta választani azt, ami eleven erőként szolgálta tiszta szándékait s töredékesen is növekvő művét. Ez Aranyt Irodalmunk legnagyobb összefoglalói és legmerészebb kísérletezői közé emeli. Mélység és magasság értékeit úgy tudta egybeötvözni, hogy — legalábbis a maga költészetében — feloldotta azokat az ellentéteket, amelyek előtte is, utána is feltűntek a népies és városias irányok harcaiban. Ritka tágasságú kísérletet tett arra, hogy mladazt, amit eleven történelmi értéknek tartott, a maga korának igényeivel és kényszerűségeivel összhangba hozza. Anyanyelvén kívül hét nyelvet ismert a mesterek fokán, bár a német kivételével valamennyit csak olvasva tanulta meg. Mindegyikből fordított is, főként kedvenc klasszikusait. Legközelebb a görögök — Homérosz és Arisz- tophanesz — meg az angolok — Byron és Shakespeare — álltak hozzá. Európai látóköre időről időre elfátyolozódott, öreg korára erősen beszűkült. Ez azonban inkább csak értesültségére vonatkozik. A klasszikusokon és a népköltészeten nevelődött; lényegre törő realizmusa, meg az általános fejlődéssel ösztönösen együtt mozduló kísérletező kedve mindvégig összekapcsolta, az európai irodalom mozgásával. Eredményei azért nem oly feltűnőek, mert zajtalan természetességgel lettek részei a magyar fejlődésnek.

Sokan hasonlították tiszta forrásvízhez. Ez a hasonlat akkor igaz, ha a forrásvíz tisztaságán nem ürességet, hanem leszűrtséget értünk. Arany a magyar költészet legösszetettebb jelenségeinek egyike. Kivételes érzékenységű, teljességgel modern lélek. S azt is tudni kell, hogy pályája olyan korszakon vezet át, amely még a viharos magyar történelemben is a nehezek közé tartozik.

Amikor ifjú vállalkozásainak sikertelensége után visszatért szülővárosába, és elhatározta, hogy „lesz közönséges ember", elégette zsengéit. Ezt a tűzrevetést többször is megismételte; felkészülése idejéből tehát csupán egyetlen jelentős műve maradt ránk: Az elveszett alkotmány. Ez a „furcsa hősköltemény“ mérhetetlen ellentéteket kever egybe: műfaji és politikai szatírát, mitológiai persziflázst és egykorú társadalomrajzot, kifigurázott nyelvi ódonságot és a perccel születő-elmúló zsargont, a költői és társadalmi környezettel egyaránt szembeforduló elme féktelenül romboló bátorságát és az életösztön legmélyéről merítő fiatal férfi teremtő erőinek parádéját. A mű annak a reformmozgalomnak sodrában jött létre, amely a szalontai másodjegyzőt a „nép költőjének" hivatástudatával hatotta át.

Ez a hivatástudat sugalmazza-táplálja költészetének első, 1846-tól kb. egy évtizedig tartó virágkorát. Hazatalált a magyar lovagkor világába, amelyben, úgy gondolta, a nép még egyet jelentett a nemzettel. így írta meg, szinte egyetlen lendülettel a Toldit, a magyar népiességnek e homéroszi ihletésű remekét. Ebben a boldog, valóban forrás tisztaságú és frisseségű költői beszélyben egy csupa erő parasztnemes fiú úgy rázza le magáról körülményeinek bilincseit, úgy vívja ki az őt megillető helyet, hogy egyszerre lesz az ősi jogaiért harcba szálló elnyomott nemzet és a maga igazára vágyakozó költő diadalának példázatos hősévé.

Nemcsak pályadíjat, nemcsak a szakma elismerését nyerte el e művével Arany, hanem Petőfi barátságát is. Ez a „lángszellem", „korának büszkesége" értelmet adott az ő tehetségének is, bekapcsolta a népmozgalmak áradó valóságába. A nép költőjének feladatait látta maga előtt, s kötelességeit hordozta szívében akkor is, amikor a nagy vállalkozás meghiúsult: a forradalmat leverték, s a harcokban eltűnt barát legendás fényoszloppá eszményült a pusztulásban. A küldetés hite oly mértékben fűtötte át, hogy az elnyomás első éveiben, az igen nehéz anyagi és lelki körülmények ellenére is gazdag termést hozott költészete. Csak éppen a szívós törekedés, mely kezdetben minden hasadékon át utat keresett a romok alól, lassan fáradtságra válto2.