Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Egri Viktor: Füst Milán
Egyik ottlétemkor Józsi bátyám bemutatott vacsoravendégüknek, Füst Milánnak. Szerény, de ízes és laktató volt a vacsora, még jobb ízű és laktatóbb a vita, amely a szalonnás rántottét és a morzsával meghintett metéltet követte. Akkor .még nem ismertem1 a nálam tíz esztendővel idősebb, s írói pályáján évekkel, korábban elindult költő verseit; annál jobban gyönyörködtetett pompás magyarsága, meglepő hasonlatokkal telitüzdelt beszéde. Csengett és szikrázott körülöttem a szó, és elevenen szétáradt, mint egy tűzfolyam. Alighanem a szokatlanul bőséges vacsora, a közben felhajtott két pohár pálinka tette oly beszédessé, szinte mámorosán jókedvűvé a költőt. Udvarlásra is ráért, egész este nyomát se láttam annak a pesszimizmusnak, amelyet később műveiben megismertem. A fivéremmel folytatott vitába nem mertem beleszólni, csak hallgattam őket némán és szomjasan, mintha varázslatot tettek volna velem. Talán akkor éreztem meg először a szó mágiáját, az elmét és a szívet eltöltő eleven szó hatását. Politikát, napi kérdéseket, országos bajokat alig érintett ez a vita; tragikumról, Shakespeare Lear királyéiról beszélgettek. Csupán gondolatfoszlányok maradtak bennem, nem tudnám pontosan idézni szavaikat, de elevenen bennem él az est hangulata, az a szenvedély, amely kettőjüket, a gondolat villogó kardpengéivel támadó vívókat elfogta. Mikor sógornőm a feketét hozta, és egy kis szünet támadt, Füst hosszan fürkészett. Talán az egyenruhám, a kitüntetéseim szalagjai késztették, hogy megszakítsa a vitát, és néhány kérdést intézzen hozzám. Hol éltem eddig, miféle frontokon jártam', megcsapott-e valahol a halál szele, mi volt a legnagyobb háborús élményem? Aztán váratlanul olyat mondott, amire ma, csaknem egy fél évszázad távolából is úgy emlékszem vissza, mintha tegnap hallottam volna. — Irigylem azokat, akik a harctereket járták. Magát azért, hogy Verdunig eljutott, és sértetlenül vetődött haza. Bizonyára nagy élményei lehetnek... Kivált azok helyében szerettem volna lenni, akiket a fogság Szibériába sodort el... Ö, Dosztojevszkij Szibériája!... Milyen hatalmas élményeket hozhattak magukkal! Magamban megmosolyogtam szavainak pátoszát; egy kevés teatralitást is éreztem bennük, mert hogyan lehet irigyelni a vértől és verejtéktől foltos zubbonyú, tűzesőben járt katonát, akit meghalni küldtek, és a szeszélyes véletlen jóvoltából visszajött, hogy ínségről és nyomorúságról, az embert megalázó kiszolgáltatottságáról tanúságot tegyen? Két esztendővel később, huszonegy karácsonyán kezembe került Az elmúlás kórusa című verseskötete. Sok könyvem1 elveszett a háborúban, de ez az arannyal keretezett, a költő aláírásával ellátott hármas számú könyvecske valahogy nem kallódott el. Megkapott már akkor, és ma is szívesen forgatom (lapjait. Könyve előszavában azt írja Füst, hogy válogatott régi verseit viszi az olvasó elé, elmúlt fiatalkorát küldi az ifjúságnak, azzal a reménnyel, hogy talán több érdeklődést kelthet szenvedélye, mint régen. Mint a versek mai olvasója, hozzáfűzhetem, „az elmúlás felé rohanó világ" nem1 csupán azt engedte meg, hogy tíz év elteltével néhány évig éljenek, de elevenen élnek ma is, fél évszázaddal megszületésük után. Ma tisztán látom, hogy amit én fiatal koromban elefántcsonttoronynak mondott dekadenciának hittem, az nem egyéb, mint menekülés a durva necesszitás, az élet durva kényszere és értelmetlensége elől. Füst egyike volt azoknak a versíróknak, akik megértették velem, hogy az ő keserűségük és fájdalmuk, az ő szomorúságuk leoldja az én keserűségemet, megenyhíti a bánatomat. Ezzel magyarázom, hogy mint a magyar .szabadvers egyik megteremtője, a vers belső ritmusának, muzsikájának és belső mértékének úttörő felfedezője, úgy hatott az utána fellépő nemzedékre, Sárközy György, Weöres Sándor, de Radnóti Miklós és Illyés Gyula költészetére is — ahogy a méltatlanul feledésbe merült Szilágyi Géza hatott a Vér és Arany költőjére. További két esztendővel később, 1923-ban, ugyancsak az Amicus kiadásában, megjelent Füst Advent című kisregénye. Az Irodalmi Lexikonban azt olvasom róla, hogy története „az angol vallási küzdelmek idején játszódik, a tárgytalan szorongás mögött a fehér terror elleni gyűlöletét fejezi ki megrázó drámai erővel".
