Irodalmi Szemle, 1967

1967/2 - FIGYELŐ - Egri Vikor: Mérni a mérhetetlent (Lengyel József összegyűjtött munkái)

murikra, szlovákiai magyar olvasók számára

— akik a közös könyvkiadási egyezmény keretéiben kiadott magyar könyvek között egyetlen Lengyel-kötetet sem láthattunk — izgalmas felfedezést jelent. Felfedezést azért, mert kevés olyan művet kaptunk, amely az első világháború idejének antimilitarista mozgalmairól, a Kommunisták Magyarországi Pártjának keletkezéséről, illegális tevékenységéről és harcairól, a Magyar Tanácsköztársaság hónapjairól, a proletárdiktatúra után Bécsbe emigrált kommunisták életéről olyan étfogó képet rajzolt volna, mint Lengyel József a második kötetbe gyűjtött munkákban.

Ez a második kötet, amelyben Lengyel ifjúságának és emigrációjának legszemélyesebb élményeit sűríti történelmi riportregényekbe, minden érdekessége mellett még nem a vérbeli nagy elbeszélőt ismerteti meg velünk, aki élete legutóbbi évtizedében Elévült tartozás gyűjtőcím alatt megjelent novelláival, köztük kivált a világirodalmi rangú Igéz'ó- vel lépett az új magyar széppróza művelőinek élsorába. Alighanem1 az író előszeretettel használt műfajának, a történelmi riportázs- nak rovására írható, hogy Lengyel művészete csak későn, 1955-ben történt hazatérése után kezdett meglepő lendülettel és áradó gazdagsággal kibontakozni.

„Lengyel József elvtárs könyve nem történelemkönyv, nem is regény" — írta Kún Béla 1932 januárjában a Visegrádi utca előszavában. — „Az emlékiratnak egy különös fajtája ez, amit ő történelmi riportnak nevez, vagy történelmi újságírásnak. Azért mondjuk, hogy különös fajtája, mert az írója a forradalmi történésből, amelynek közepében élt, éppen csak azt írja le, aminek közvetlen tanúja volt."

Helyes Kún Béla előszavának az a megállapítása is, hogy a Vörös Újság szerkesztőségében dolgozó, és a párt központja közelében élő Lengyel a szereplő személyeken keresztül mutatja meg a magyarországi forradalmi mozgalmat és vezető pártjának, a kommunista pártnak érdemeit és hibáit.

Az idézett előszóval elmondhatjuk, hogy aki meg akarja ismerni a magyarországi pro letár for r a dal om nagy történeti tanulságait, sok érdekes és jellemző epizódot talál Lengyel József írásaiban.

Rokonszenves ebben a történelmi riportázs- ban — és többi riportregényében is —, hogy aminek nem kerül közelébe, azt nem egészíti ki képzeletével, hanem egyszerűen kihagyja. Ezek a kihagyások korántsem csonkítják meg mondanivalóját, inkább emelik vallomásainak szavahihetőségét és hitelét.

Legismertebb és legtöbbet fordított regénye, a Prenn Ferenc hányatott élete, már nem ilyen riportszerű; Lengyel nem éri be konkrét tények közlésével, hőse izgalmas élményekben bővelkedő sorsának felvázolásával, de több gondot fordít Prenn jellemének megvilágítására, s egyúttal az érdekes mellékfigurák egész sorát is egyéníteni próbálja, nem egyszer oly lebilincselő módon, hogy az olvasó jóval többet kap egy szokványos riportregénynél.

Az Űjra a kezdet egy alpesi német gyűjtőtábor utolsó napjainak életébe enged bepillantást. Ebben a felszabadulás után írott művében a történelmi riportázst magas szinten művelj író helyett már egy jóval igényesebb írástudót ismerhetünk meg. Lengyel itt nem támaszkodhatott német gyűjtőtáborban átélt személyes élményeire, saját tapasztalataira, talán ezért érezzük a regény némely fejezetét vázlatosnak és elnagyoltnak — csupán jól ismert, művészibben megformált tények egyik érdekes és tanulságos variánsának. Baniicza és Prenn — akiket Lengyel korábbi regényében már megismerhettünk — állnak itt a táborbeli történések homlokterében, rokonszenves alakjukat Lengyel vonzón rajzolta meg, Stuhr és Wollbrück SS-embereket is erős jellemfestő erővel állítja elénk, de maga a névtelenül maradt tábor egésze nem döbbent meg, eseményei nem ütnek szíven, az író figyelme túlságosan sokfelé kalandozik, hiányzik itt a lényeget kiemelő, koncentráló készség, a személyes élményből, szenvedésből fakadó lefojtott parázs, amely az olvasóban fakad haraggá, szenvedélyes ítélkezéssé.

A máglyahalálból véletlenül megmenekülő, nyomorékká vert Trend Richárd sorsa is kielégítetlenül hagy, túlságosan sokfelé ága- zódik Lengyel érdeklődése itt is, úgy érezzük, hogy a kevesebb többet adott volna, ha azt a keveset gondosan körüljárja.

Minden hiányérzetünk, amely eddig támadt, rendre eltűnik elbeszélései olvasásakor. Vajon mi indította a kiadót, hogy a javarészben hazatérés után keletkezett írásokat laz első kötetbe vegye fel? Azt hiszem helyesebb és célravezetőbb volna, ha az olvasó előbb Lengyel történelmi riportsorozatát és regényeit ismeri meg, hogy aztán, a politikusíróról szerzett benyomásai után felfedezze a forma nagy mesterét, a töprengő költőt is.

Az írót 1938-ban, a konstruált perek idején letartóztatták, nyolc évet töltött egy szibériai büntetőtáborban, és csak 1955-ben tér