Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - FIGYELŐ - Witold Nawrocki: Egy magyar tárgyú lengyel regény
mást és nem dolgozza ki saját tételeit e kérdésben. Néhány évvel ezelőtt nálunk is megjelent Adam Schaffnak Az ember problémája című könyve, mely éppen az egzisztencializmust és a marxizmust kon- frontálja, és leszögezi a szocialista humanizmus alaptételeit, a marxista filozófia álláspontját az egyént mint alapegységet illetően. Hasonló céllal írta Henryk Jankowski Az élni tudás művészete c. könyvét (Drogowskazy, Warszawa, 1962), amely nálunk szlovák, majd cseh nyelven is megjelent, és nagy példányszáma ellenére is (csehül 30 000) úgyszólván csak a pult alól lehetett kikönyörögni. A szerző tudatosan két részre osztja könyvét. Az első résznek A valósághoz való viszony, a másodiknak Az ember végső dolgairól a címe. „Az első rész ... a normális élet feltételeit tárgyalja, a második rész a boldog egzisztencia feltételeit. Az ember életének ez a két aspektusa, a boldogság és a moralitás, szorosan összefügg. Ezért mindkét fejtegetést tudatosan egy könyvbe foglaltam" — írja a szerző. Jankowski az első részben néhány életfelfogást, egyéhi álláspontot vonultat fel, cinikus, szkeptikus nézeteket s ezek néhány jelenkori változatát, egészében az eredeti ókori áramlatoktól való elhajlás, torzulás szempontjából. Az ókori cinizmus például filozófia volt — ma többnyire póz a „szégyellnivaló érzelmek“ palástolására. Jankowski rámutat, hogy ez a palástolás, ez a negatív aktivitás nem vezethet pozitív célok eléréséhez. Ezért szembeállítja vele a pozitív aktivitás hősét, amely magában hordja a szocialista humanizmus felté1- teleit. A dolgok viszonylagossága miatt nem lehet abszolút kritériumokat felállítani, hangsúlyozza Jankowski. A hazugság mint negatív etikai fogalom szintén lehet jó — megfelelő időben és helyzetben. Ezért fontos, hogy az ember megtalálja a helyes mértéket, összegezésül megállapítja: „A boldogságot csak mintegy mellékesen lehet elérni, miközben más célok elérésére törekszünk." Jankowski, Schaffal összhangban, nagy jelentőséget tulajdonít az egyén közösségi munkájának: az ember mint a társadalom tagja csakis a társadalommal összhangban lehet boldog. Hogyan, miképpen juthat el idáig — erre igyekszik megtalálni a választ. A különböző helyzetekben levő embert vizsgálva, Jankowski a szocialista humanizmus értelmében így mutat rá a helyes útra. „Az élethez való legszerencsésebb viszony talán az objektív minimalizmus és a szubjektív maximalizmus egybekötésében található." Objektív minimalizmus alatt a külső követelmények csökkentése, a szubjektív maximalizmus alatt pedig a magunkkal szemben támasztott követelmények fokozódó igényessége értendő, így a helyes mérték betartásával elejét vehetjük korunk legfájdalmasabb bajának, az elidegenedésnek, amely az egzisztencialista filozófiát létre hozta. Fontos tény, hogy a marxista filozófia ma már természetes mozdulattal támaszkodik a korábban elhanyagolt pszichológiára, sőt bizonyításul olyan területekre is kirándul, mint a biotechnika. A könyv két esszéje nem nagy igényű filozófiai tanulmány, inkább csak hasznosan leszűri a marxista filozófia elért eredményeit: a könyv a nagyközönségnek íródott. Aich Péter Egy magyar tárgyú lengyel regény A cím egy kicsit megtévesztő: Woj- ciech Žukrowski: Kőtáblák című regénye tulajdonképpen Indiáról szól. De a távoli India csak háttere a hős belső drámájának, s a dráma magva a közelmúlt magyar tragédiája. 1956-ot írunk és a távoli Delhiben, a magyar nagykövetségen vagyunk. Itt dolgozik Terey István költő. Terey annak a tragikus sorsú nemzedéknek a tagja, amelynek eszmélkedése az ország legsötétebb éveire esik. Ifjúságát a keleti fronton éli át, s 1945-ben Budapestet védi. Az ifjúság kompromisszumot nem ismerő hűségével volt hű szeretett hazájához, amelyről azt hitte, hogy veszélyben van. S aztán a háború utáni nehéi évek következtek. Magyarország, szövetségeseinek veresége után súlyos árat fizetett a háborúban való részvételéért. S jött az új valóság, a társadalmi forradalom. S megszülettek Terey István, a későbbi költő első versei is. Szerzőjük mélyen egy földjével, népével s népének
