Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Palotai Boris
lag kritikusa nem akart észrevenni. Egy szegény diáklány instruktornak jelentkezik a földbirtokos ostoba és beteges fiához. Csak célzásokból értesülünk az idős Vargóczy múltjáról: felesége megszökött „egy nyápic“ tiszttel, a törékeny fiú az anyjára hasonlít, ezért apa és fiú kölcsönösen gyűlöli egymást. Az instruktorkodás meddő, kétségbeesett vergődés, de a vizsga előtti napon váratlan fordulat történik: a fiú erőszakkal meg akarja csókolni az instruktorlányt, a dulakodásra bejön az apa, s egyszerre felismeri a fiúban saját tulajdonságát: „És hencegő örömmel Mihály vállára csapott. — Hiába no, nem tud még hölgyikék- kel bánni, ... de az én vérem van benne, annyi szent". S a két Vargóczy összeölelkezve néz az eltávozó instruktorkisasszony után. Két világ lélektani szembeállítása ez az elbeszélés, s az a fö érdeme — mint általában Palotai legjobb írásainak —, hogy lényegesen többet tud mondani, sejtetni, mint amennyit konkrétan elbeszél. Az írónő elbeszéléseiről számos kritika és értékelés jelent meg a felszabadulás óta Magyarországon is. Tanulmánynak beillő, alapos elemzést találunk Sükösd Mihálynak az Üj Hangban 1956-ban közölt értékelésében, melyből érdemes terjedelmesebben idéznünk: „A felszabadulás előtt irt elbeszéléseket szinte egységessé kovácsolja az írásmód, a fájdalmas visszaemlékezés csendes hangú meseszövése, mely tucatnyi apró élet mozzanatot, mintegy kamaszlány naplójának oldalait, regisztrál egymás után. A novellák egyes szám első személyben íródtak, s mintha mindegyikben ugyanaz a nővé érés küszöbére érkezett kislány mesélne könnyes szomorúan élete fordulópontjairól, azokról a fájdalmas ütésekről, amelyeket zárt életéből kifelé törekedve a külvilágtól a körmére kap. Minden novella magja egy-egy apró csalódás. A kislány felnő özvegy anyja mellett, s fizikai-lelki érése, első tudatos világot-ízlelése mindjárt az asszony férfira, férjre sóvárgásának felismerésével jár együtt (Anyám férjhez megy.) A kis instruktorlányt nem hívják meg a gazdag tanítvány születésnapi uzsonnájára (Születésnap) — majd vidékre, kosztosnak kerül a kislány, ahol jól bánnak vele, csak éppen a neve, Boriska helyett Editnek keresztelik el, ámbár lehetne Olga is ... (Családtagnak tekinteném). Ezek az írások nem novellák a műfaj mau- passanti, vagy csehovi értelmében, ahol az alkotó a valóság legfőbb erőit és csomópontjait látja meg, sűríti elbeszélésbe. Egy központi alak gondos megrajzolása, egy kívülről jelentéktelennek tűnő cselekmény — cselekményke — lélek- és létformáló ereje az adott pillanatban — ez a Palotai-novellák tárgya. Minden jelentős realista művész valamilyen eseménynek az emberre tett hatását, lecsapódását ábrázolja — Palotai írásaiban főhős és külvilág viszonya szinte a líra méreteiben tolódik el a főhős, az én javára. Éppen emiatt lehet az én-en kívüli világ minden ütése — mert mindig ütésekről van szó — objektíve, a novella keretén kívülről nézve jelentéktelen apróság; a novella világán belül jelentéktelenné válik. Az elbeszélések sikere vagy sikertelensége azonban mindig attól függ, mennyire képes az író ezt a külső erőt kicsiségében is az ütésadó világra jellemzőként kiválasztani. Ahol nem ez történik, ahol az elbeszélés gerincét adó fordulat nem kötődik konkrét helyzethez, ott a „kisnovella" valóban kicsi, kevés. A drámai fordulatot semmiféle hangulati sűrítés, érzelmi gazdagság egymagában nem pótolja, pedig Palotai a lényegi hiányt ösztönösen érezve, éppen ilyenkor tér egyik legerősebb területére, önti formába az anyai aggodalmat, szeretetet (Andriska; Fogadott gyermek). Hogy azonban a „kis“ történetből milyen súlyos mondaniva- lójú elbeszélés kerekedhetik, azt Palotai e korszakának legjobb írása, az Instruktorkisasz- szony bizonyítja." Palotai Borisnak 1938 után Magyarországon kifejtett munkássága már nem tartozik a csehszlovákiai magyar irodalomba, csupán további fejlődésének bemutatására említjük meg a legfontosabb adatokat. 1943-ig a Népszava szerkesztőségében dolgozik, 1946-ban az Asz- szonyok szerkesztője, 1947—53 között a Népszava irodalmi rovatának vezetője. 1950-ben elbeszélésgyűjteményéért József Attila-díjjal tűntették ki. Műveiből eddig hat film készült; számos alkotását több idegen nyelvre is lefordították. 1939 óta Magyarországon is egyike a legtermékenyebb íróknak, csaknem minden évben jelenik meg egy-egy szépprózai alkotása: regénye, elbeszélésgyűjteménye vagy ifjúsági műve.
