Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - FIGYELŐ - Szalatnai Rezső: Krúdy világa
egyedül voltam darab ideig“ — írta feleségének egyik távolmaradása magyarázataként. Magánya és serény munkássága, szinte szüntelen író-készsége a valóság egyik fele, bohém életformája, jeles esetei, gavallér szokásai, magakellető dámái alkotják valósága másik felét. Krúdy legendává vált szinte már életében, s halála után még inkább azzá. Művei 1945 után sokáig nem jelentek meg új kiadásban, művészetére kimondták az irrea- lizmus vádját, Krúdyt elejtette a sematikus korszak irodalompolitikája. Azóta fordulat állott be Krúdy körül: minden írásműve újra s újra kiadásra kerül, iróá érvénye vitán felül áll. Megkapta a kötelező mankókat, de most már a bevezetések és utószavak frázismankói nélkül, saját köntösében, a fullajtár sípjelek kizárásával jelenik meg. Még mindig legenda, még mindig a Ferenc József-i korszak áhított regényhőse, gáláns kalandok, furfangos pénzszerzések ködlovagja. Tóbiás Áron Krúdy-könyve módszerénél fogva is tudatosan, tervszerűen a Krúdy- legenda továbbszövése. Az író világának rajza ez, nem az életmű elemzése és méltatása, arra még várnunk kell. Tudjuk, hogy Krúdy Gyula, aki félannyi esztendőt élt meg, mint Jókai, Jókai-szerű életművet hagyott hátra. Joggal kell magunk elé idézni a szegények körülmények közt élő író szorgalmas munkáját, asztalra boruló kezét, tollforgató ujjait, alkotó kedvét és türelmét. Ilyenek a legendák, s ilyen a valóság. Ez a kötet a bohém életformának emel csalogató emléket, hatásos képeket, izgalmas dokumentumokat közöl, hangszerűen is, de nemegyszer túlzásokba téved. Nem helyeseljük, hogy teret engedett a gyűjtő olyan írásműveknek is, melyek ízlé- telen s kiagyalt történeteket, torz részleteket közölnek az író mulatozásairól. Krúdy Zsuzsa egyik folyóiratunkban megjegyzéseket fűzött Tóbiás Áron könyvéhez. Mégis az író a fontos, hangoztatja apjáról, s nem a vélt vagy valódi bohém-alak. A kétséges bohém-hős mellett a kétségtelen írói teljesítmény méltatását követeli az utókortól, emlékezőktől, kritikusoktól és irodalomtörténészektől egyaránt. Antalffy Gyula cikket írt Krúdy koronatanúi címen egyik napilapunkba. Azt írja, hogy a duhaj, napi száz fröcosöt megivó, gyorsan ütő, garázda lumpnak, a nőcsábász- nak, az akaratát mindenkire ráerőszakoló, félelmetes és kegyetlen embernek rajzolt Krúdy nem az igazi. Csák a koronatanúknak szabad hinni, ha Krúdy nyomában elindulunk A koronatanúk pedig pontosan az ellenkező képet hagyták ránk Krúdy Gyuláról. Hallgatagon mélázó, csendben álmodozó férfiú volt. Galambnál is finomabb ember, ahogy legjobb ismerői mondják. Alighanem szó szerint igaz tehát, amit Móricz Zsigmond írt róla szép nekrológjában: „Ártatlan ember, aki soha életében annyira sem bántott meg senkit, hogy valakin mosolygott volna“. Százhúsz könyvet írt, kétezernél is több újságcikket. Ez az életmű áll az író világa mellett, amely világból merített. Úgy hiszem, nem kell féltenünk Krúdy Gyulát semmi dokumentumtól, még a színes túlzásoktól sem, még a füllentő legendáktól sem. Egy legenda akkor születik, amikor a közvetlen kortársai életéből hiányzik a legendák íze-színe. Ma nincsenek Budapesten legendás írói életformák. Miért áhítja vissza az emlékező vagy csak rajzoló Krúdy-szemlélő Ady és Krúdy éjszakai Budapestjének világát? Az ilyen emlékezés részben cselekvés- és élménypótlás. Ez rejtőzik némely Krúdyról szóló írásban. így is kordokumentum tehát minden ilyen írás. De Tóbiás Áron könyvének nagyobb részével pozitív és tartós képet rajzolt Krúdy Gyuláról, értékes adatokat szedett össze, körképet formált az alkotó alakja köré.
