Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - Csoóri Sándor: Apostoli saruk

ugyan: hely, idő, szerelmek, undorodások végleteire, de amelyet a változatosság állandóan fölold. Nem nehéz fölismerni, hogy az ilyen életforma-változtatás mélyén a menekülés ösztöne bujkál. Aki dráma nélkül szakad el valamitől, célnak csak az elszakadást láthatja, de utána semmit. Épp ezért naponta kell valamilyen új célt keresnie, hogy utólag is igazolhassa a szakítás szükségszerűségét. A legjobb igazolás mindig a kaland, a szertelenség. De az örökös végletek közt mi más születhet meg, mint a tehetetlenség vagy a kétségbeesés, ami ellen a kezdet kezdetén föllázadt. Az élet változatossá válik, de fölszabadító tevékenység helyett büntetések, a bűnhődések s a váltakozó örömök leltára lesz. A leltár 'ellenőre pedig az idő, a nagy ível Írandó, amely a kicselezett dráma helyébe lép, és elvégzi, amit el kell végezni.

Könnyedségükért, fölényükért, hajukért, ruhájukért még tán igen, de jövőjükért már nem tudtam irigyelni a két modern apostolt. Aki ennyire kívül hordja az új vallás, az új erkölcs vagy valamilyen forradalom ismertető jelét, az csak ilyen külsőségek megváltoztatására törekszik, s azt mindenképpen éléri, hogy rövid távon ne egykönnyen kapjon idegösszeroppanást.

És ez is valami ebben a mai 'világban.

Marc Chagall: Három akrobata, rézkarc, 1926