Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - Csoóri Sándor: Apostoli saruk

renddé, még akkor sem, ha az átmenetet megteremtő kormányok vagy pártok a mindenkori hatalmon levők öntudatával rendnek látják is az ideiglenességet... „Föl, föl hazám előre, gyorsan. Megállni félúton kívánsz?“ Petőfi izgága és veszedelmes kérdezőnek hathatott nemcsak Kossuthékhoz, a forradalmi néphez viszonyítva is. Az erőt nem ő képviselte, de ő segítette legtisztábban kibontakoztatni. Tanulságos volna egy indulatos leltárt készíteni a negyvenhétben és negyvennyolcban írt nagy verseiről. Könnyen kiderülne, hogy ide-oda csapkodó kérdőjelei vágták a legszélesebb utat a társadalom sűrűjében a forradalom számára. Ezt bizonyítja a Nemzeti dal szónokiasan ható kérdése: Rabok legyünk vagy szabadok? Ugyanúgy, mint a Mágnásokhoz írt vers fenyegető kérdészuhataga. A Nép nevében című versében ezt írja: Avagy nem hal­lottátok Dózsia György hírét? A kérdőjel itt is olyan szélesre tárja a történelmeit, amilyen szélesre csak a forradalom képes. Nem kell sokáig visszafelé gyalogolni a mi időnkben sem, legfeljebb csak az ötve­nes évek elejéig, és máris láthatjuk, hogy a kérdőjeleket száműzetésre és szabadság- vesztésre ítélni egybeesik a személyek elítélésével. Az igazi haladásnak tehát mindig szüksége van kérdőjelekre, hogy igazolhassa ön­magát és hogy folyamat és megújulás maradhasson. Az egyeduralkodó királyok eleven „kérdőjelei“ az udvari bolondok voltak. Egy-egy lakomán ők vonták kétségbe uralko­dójuk bölcsességét, ítéletét, igazát, döntéseit. Hitelüket azonban már eleve csökken­tette bohócsipkájuk, törpeségük, de legjobban tán a szabadszájúságuk. A szabadszájú- ságnak, azt hiszem, sokkal kevesebb köze van az igazmondáshoz, mint a kételkedők­nek, vagy mint a kérdezőknek. A szabadszájúak dühítenek vagy megnevettetnek. Ha­tásuk csak rövidtávon érvényesül. A kérdezők, a kételkedők viszont mindig a legna­gyobb ellenállás irányába kényszerítik az elmét, az emberi akaratot és hűséget. A kérdezők kitartást követelnek. A kérdőjelek mögött soha sincs nyugalom, füllesztő csönd; sosem lehet aluszékony a világegyetem, sem egyértelmű, sem végleges. A kér­dőjelek mögött mindig várakozás van; robbanékony dialektika: múlt és jövő egymá­son áthasító parabolái, jónak és rossznak helycserés drámája, örökös hiányérzet, mely szabadságvágyat szül, és sóvárgásból építkezik. A kérdőjeleket leginkább a bonyolult csillagvizsgáló távcsövéhez tudnám hasonlítani. Szemünket meghagyják szemnek — csupán látásunkat tágítják ki a természetes ha­tárokon túlra. Hiányuk éppen ezért azt a tudóst juttatja eszembe, aki szabadszemmel kutatja az ég titkait. apostoli saruk Tegnap este különös izgalom hullámzott végig a Váci utcán. Két amerikai fiatal­ember, két valódi beatnik tűnt föl az előkelő üzletsorok között, a jólöltözött sétálók tömegében. Se kerékpározó kenguru, se hóbortos marslakók nem robbanthattak volna ki nagyobb érdeklődést. Mindenki, még a tartózkodó járókelők is közel akartak fér­kőzni hozzájuk, hallgatni a beszélgetésüket, megcsodálni a szerelésüket, azaz a ru­hájukat. A kíváncsiság engem is elragadott. Követtem őket, s egy szerencsés pillanatban testközelből mérhettem föl e két őslényt. Előszörre nem tudtam eldönteni: csavar­gókhoz hasonlítanak-e inkább vagy sáskán s fakérgen tengődő remetékhez, macedón kecskepásztorokhoz vagy hittérítő apostolokhoz, az időszámításunk utáni első század­ból. Mindegyiket szakáll- és hajbozót fedte; összeragadt, csimbókos haj, göndör, kun­kori szőr. A legújabb divattal kérkedő utca egy másodpercre összeborzongott láttu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom