Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - Petrőci Bálint: Mágneses rácsok (elbeszélés)
„Szépek szépe vagyok, nem érdemel meg engem...“ A férfi nem tudott sokáig élni nélküle, s -visszatért hozzá. Futottak az évek. Csak az első találkozás emléke melegítette életüket. Nem beszéltek róla, csak magukban dédelgették. A nő nem elégedett meg ezzel, egy napon megkérdezte a férjétől: „Szép vagyak?“ „Szép...“ „Gyönyörű vagyok?" „Gyönyörű...“ „Szépek szépe vagyok?" „Az vagy...“ „Mást nem tudsz mondani?!“ „Mit mondjak?“ „Valami csodálatosan szépet!“ A férfi hallgat. „Már nem vagyok szép?“ „Olyan vagy, mint a rózsa...“ „Édesem...!“ A férfi kiugrott az ölelő karokból. „Hová futsz?“ „Kiszedni magamból a töviseket...!“ — Vége a mesének? — Nem tetszik a modern befejezés? — Hová futott a férfi? — Mit tudom én! Talán a bolondok házába! — Igazat mondott... Nincsen rózsa tövis nélkül... — A bolondoknak sok mindenben igazuk van... Szomorú lettél... Mi történt veled? Sokat ittál! Hagyd a poharat, neked árt... — Egészségedre! Igyál, ha a feleséged akar veled koccintani! — Könnyes a szemed ... — Nincs miért sírnom... Házasságunk évfordulóját ünnepeljük! — Kicsordult a könny a szemedből... — Ne törődj véle, az öröm könnye...! — Már mosolyogsz is... így van rendjén... — Te nem tudod az anyádat szeretni bennem... — Anyukám, ne fejtsd meg idő előtt a titkot! Rajta a figyelmeztetés: hozzányúlni tilos! — A feleséged vagyok... — A feleségem vagy... — És nő vagyok... — Nő vagy... — Te is imondtad már nekem, hogy szép vagyok... — Mondtam... — Most is az vagyok... — Most is... — Hazudsz! — Hazudok... — Egyszerre csúnya lettem? — Nem mondtam... — Ha nem vagyok csúnya, akkor szép vagyok! — Legyél szép... — Örökké az leszek! — Örökké ... — Ennél szebbet senki sem mondhat! — Ennél szebbet sosem mondtam... — Visszhang vagy? — A te visszhangod... — S az leszek, míg meg nem halok... — Míg meg nem halsz... Mágneses rácsok — Ma is itt kötünk ki? — Olyan vagyok, mint a bűnös, aki visszatér a tett színhelyére... — Hogy mondhatsz ilyet? Nem lehetsz bűnös! — Én éltem a rácsok mögött, s nem az, aki bejuttatott oda! — Kicsoda? — Az áldozat én Voltam... — Gyere, gyere innét, újira rosszra gondolsz! Engem is elfog az iszony, ha ezt az épületet látom! — Nézz csak fel a második emeletre! A szobatársam észrevett bennünket, integet, hív, menjek fel hozzá! — Csak hagyjon nyugton téged! Gyere! — A bűnös visszatér, de azonnal elfut... — Én lennék a bűnös?! Engem gyanúsítasz? Én kívántam a halálodat? Én tettem a mérget a poharadba? — A méreg belső korlátokat rombolt, most is érzem hatását. — Gyere, menjünk már, mert... — Félsz, hogy végleg bolondnak nyilvánítanak? Sokan tudják, hogy itt őriztek három hónapig, s ha most újra a (rácsos ház előtt látnának, jogosan hihetnék, hogy eszem vesztettem, mert itt lődörgök, ahelyett hogy veled enyelegmék... — Miért kínzol? Nem (elég, hogy te megjártad a kálváriát, engem is a rácsok mögé akarsz juttatni? Gyere innen! Utánunk fordulnak az emberek! — Csak forduljanak, ha úgy tetszik nekik... — Azt hihetik, amit akarnak! — Azelőtt máis voltál! Sokat adtál arra, mit gondolnak mások...! — Három hónapja. Akkor még mindenre bólintottam.
