Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - Petrőci Bálint: Mágneses rácsok (elbeszélés)
— Az előbb az volt a baj... — Az más... Az anyádat szereted bennem? — Üjra kezded? — Nem tudok belenyugodni... — Nem szeretnél ötven évig élni mellettem? — Még kérdezed ?! — Akkor olyan vagy, mint az anyám... — Megint rá gondolsz? — Rád gondolok... — ...mert az anyádat látod bennem? — Azt az asszonyt, aki ötven évig jóban- rosszban kitart a férje oldalán... — Miért hangsúlyozod annyira, hogy rosszban? — Mert úgy szokás mondani: jóban-rossz- ban ... — Valamit még titkolsz előttem! — Azt a titkot nem tudom megfejteni... — Én sem? — Próbáld meg! Te mondtad: minden házasság szerelemmel kezdődik. De mi jön azután? Hányszor akartam az anyámtól megkérdezni, mit érezhet annyi év után, de a szó mindig bennem rekedt... Csak azt tudom, az apám is, az anyám is hűségesek voltak egymáshoz egész életükben. — Ezt olyan nehéz megérteni? — Neked talán könnyű? — fis neked nehéz?! — Kérdezd majd meg negyven év múlva! — ígérem, nem felejtem el! — Biztos vagy benne...? — Miben? — ...hogy nem felejted el? — Mást akartál kérdezni! — Ha te jobban tudod ... — Nem mered kimondani? — Mit? — Amit kérdezni akartál! — Hallottad! Kimondtam! — Tíz év múlva majd elárulod az újabb titkodat? — Miért tíz év múlva?! — Mert tíz év után tudtam meg, hogy nem engem szeretsz! — Ha minden szóba belekapaszkodna az ember, semmi mást nem csinálna, csak a kapaszkodást gyakorolná! — Ezt a szót az ember nem hagyhatja figyelmen kívül. — Telitalálat! Bravó! Erre innunk kell! Egészségedre, kis feleségem! — Egészségedre... — Most te is fenékig ittad ... — Jólesett... — S mért néztél bele az üres pohárba? — Keresztülnézek rajta, és téged látlak... — Várj csak, teletöltöm... Most mit látsz benne? — Az arcom kicsinyített mását... — És nem akarsz újra engem látni? Koccintsunk! — Hogy még szomorúbb legyél? — Egészségedre! — A tiédre..., mindkettőnkére... — Most mit látsz az üres poháron keresztül ? — Téged látlak..., mosolyogsz... Rajtam nevetsz?! — Eszembe jutott egy modern mese, de az, akiről a mese szól, a tükörbe nézett... — Ha a tükörbe nézek, ott is téged látlak! Bennem nem az anyád, vagy az apád él, hanem te... — Ez régi mese... — Te a modern mesét szereted?, — Ha célozgatsz, nincs értelme, hogy elmondjam ... — Tölts a pohárba, és mesélj! — Élt egyszer egy férfi és egy nő. Az élet úgy rendezte sorsukat, hogy találkozniuk kellett. Amikor a férfi megpillantotta a nőt, megdöbbent. Ő lenne az igazi? Melléje lépett és együtt folytatták útjukat. „Szép vagy...“ — szólt a férfi egyszer. A nő nemet intett. „Nem vagyok szép .. „Gyönyörű vagy!“ „Ha azt mondanád, hogy csak szép vagyok...!“ „Tündérszép vagy!“ A nő a tükörbe nézett. „Ha azt mondanád, hogy csak gyönyörű vagyok.. .!“ „Szépek szépe vagy! A legcsodálatosabb?“ A nő újra a tükörbe nézett, és mosoly ült az ajkára. „Szépek szépe lennék? A legcsodálatosabb? Ö, te...!“ — kiáltott fel kéjes örömmel és a férfi nyakába ugrott. Amikor az lélegzethez jutott, könyörögni kezdett: „Az istenért, engedj! A 'karod szorít, mint a hurok!“ „Már nem vagyok szép?“ „Szép vagy...“ „Csak szép?!“ „Nézz a tükörbe!“ „Elfelejtetted, mit mondtál?" „Nézz csak a tükörbe!“ „Ö, te gyalázatos...! Ne is lássalak többé!“ A kedves elment, ő meg a tükörbe nézett, és mosolygott. „Szép vagyok...“ — suttogta maga elé. —
