Irodalmi Szemle, 1966

1966/9 - Duba Gyula: A romantika jó utitárs

S. Zs. a nyitrai Pedagógiai Fakultásra jelentkezett tavaly, de nem vették fel. Története a következő:

S. Zs. helyes és okos fiatal lány, jó előadó és szavaló. Olyan lány, aki nem elégszik meg a dolgokkal, melyek adva vannak, többre vágyik, fantáziája utat keres a nagyvilág felé. Külföldi diákokkal levelezett, autogrammos színészképeket gyűjtött. Tokióból, japán színésznőktől is kapott aláírt fényképeket. A falun élő fiatal lányoknak abba a csoportjába tartozott, amelyet már a rádió és televízió meg a filmek is neveltek, élénken érdeklődik minden iránt, és az élettől sokat vár. Magyar iskolában érettségizett jó eredménnyel, s utána jelentkezett a Pedagógiai Fakultásra. Letette a felvételi vizsgát, ennek ellenére értesítést kapott, hogy a jelentkezők nagy száma miatt nem veszik fel. Számára az iskola „helyszűke miatt zárva“. Azonnal elhatározta, hogy ha nem sikerült, majd sikerül egy év múlva. Munkát keresett. Nem talált. Hivatalokban, üzemekben érdeklődött, olyan munkahelyet akart, ahol a szlovák tudását is tökéletesítheti. A környéki kisvárosokban nem sikerült elhelyezkednie. A szövetkezeti munkától többre vágyott. Pozsonyban lakáshiány miatt nem vették fel. Hónapokig üzemekkel levelezett, és várt a munkaalkalomra. Hiába. Türelmetlen volt, érettségi bizonyítvány a zsebében, és nem tud mit kezdeni vele. Nem tud önmagával mit kezdeni. Akkor elszánta magát a nagy lépésre, melyre annyian elszánják a dél-szlovákiai magyar falvakban magukat: néhány Csehországban dolgozó falubéli lánnyal Liberecbe ment, és egy szövőgyárban talált munkahelyet. Eddig családi körben élt, egyszerre idegenbe került, idegen ágy, szoba, környezet — a nagy távolságot, mely otthonától elválasztotta, nem bírta sokáig, néhány hónap múlva hazajött. Végre egy nagy község művelődési otthonában talált munkahelyet, naponta autóbusszal járt oda. S őszszel már ő tudja, miért — nem jelentkezett a főiskolára. Közéje és a főiskola közé egyéves hányattatás telepedett, s ez egyelőre leküzdhetetlen akadálynak bizonyult.

S. Zs. nem véletlen kivétel, vagy egyedülálló eset, de eléggé jellemző a szlovákiai magyar fiatalság továbbtanulásának viszonyaira. S ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a kor adta legfentosabb lehetőség, mely eleve tartalmazza a romantikus világbatárul- kozás lehetőségét, a tanulás, ezt a kérdést meg kell vizsgálnunk. Tagadhatatlan a romantikának bizonyos intellektuel színezete: az eszmék és ideálok utáni lelkesedés, a jó értelemben vett kalandvágy, a naggyá levés akarása, az intellektussal tart rokonságot. Az ösztönöknek nincs érzékük a romantikához, mert fantáziátlanok. Mindezekből kifolyólag a szocialista társadalomban az intellektuellé vállás lehetősége egyben a romantikus magatartás lehetősége is lehet.

Ebből a szempontból nézve a hazai magyar fiatalság lehetőségei az országos átlagnál kedvezőtlenebbek. Kardos István, a nyitrai Pedagógiai Fakultás tanárának egyik szociológiai vizsgálata azt bizonyítja, hogy a magyar nemzetiségű főiskolai hallgatók százalékaránya messze az országos átlag alatt marad. Az 1963/64-es tanévben, 100.000 magyar nemzetiségű lakosra 374 főiskolai hallgató jutott, míg az országos átlag 663 volt. S a másik adat a „helyszűke miatt — zárva“ méreteire mutat: az 1964/65-ös tanévben a főiskolára jelentkezetteknek csak 53,6 százalékát vették fel Egy másik szociológiai vizsgálat a 10—13 éves magyar gyerekek igénytelen pályaválasztási terveit bizonyítja.

S itt jelentkezik még egy speciális, romantikaellenes tényező; „kisebbségi psziehó- zis“-nak nevezhetnénk. Később még részletesebben lesz róla szó.

Következményeiről azonban már most beszélhetünk. Az egyik ilyen következmény az, hogy a főiskolára jelentkező magyar nemzetiségű diákok majd egyharmada pedagógiai pályára igyekszik (egyetlen magyar nyelvű főiskola). Nemzetiségi értelmiségünk összetételére nézve roppant kedvezőtlen körülmény ez, mert így az értelmiségi látóhatárt bűvös körként újra befolyásolja a falu, ahol tanítóink nagy része él, és ahonnan mintegy világba indul az ember, hogy tudással gazdagodva visszatérjen a falu, végeredményben szülőközössége hasznára. S ez még romantikus jó-szolgálat is lehetne (mint ahogy volt is ilyen romantikus, messianisztikus magatartás), ha nem állna fenn ez a helyzet, melyet ugyancsak Kardos állapított meg egy másik szociológiai vizsgálatában, hogy tanítóságunkat életkörülményei és társadalmi helyzete óha- talanul a romantikaellenes komformizmus felé taszítják. S a komformra való törekvés a lelki élet, a szellemi progresszivitás elszürkülése, kispolgáriasulása felé vezet. Iro7.