Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - FIGYELŐ - Václav Havel: Értesítés (Játék 12 képben) (Részletek)
fordítást engedélyezheti a személyi- és nyilvántartási iratok nélkül is. Harmadszor: Masátnak a fordításhoz nem kell engedélyt kérnie Kunétól. Világos? Hogy ilyen intézkedéseket tehetünk, ez utunk helyességének újabb beszédes bizonyítéka! (Balázs Masátnak nyújtja a levelet.) Most pedig fordítsd le nekem ezt! MASÁT (olvas): Tiltakozás. Mi, a számvevőség alulírott dolgozói, határozottan tiltakozunk irodánk pincébe helyezése ellen, s közöljük Önnel, hogy ilyen körülmények között tovább nem dolgozhatunk — BALÁZS félbeszakítja): Elég! Folytathatják a munkát — (Balázs a hátsó ajtón át távozik. Masát, Kunc és Ilona egy pillanatig csendben vannak, aztán nyílik a hátsó ajtó, s megjelenik Kubs. Int, hogy menjenek utána. A hátsó ajtón át valamennyien gyorsan távoznak. Szünet. A hátsó ajtón át Gross és Gyurka lép be. Gyurka a homlokát ráncolja, mérgesen belerúg a fogasba, aztán az asztalba, kiköp, letérdel, és bemászik a rejtett megfigyelölyukba. Amikor már bent van, ingerülten kidobja a tűzoltókészüléket. Gross felveszi és a hátsó ajtó felé tart vele, ahol viszont ebben a pillanatban belép Mária, kezében citrommal telt háló. Amikor észreveszi Grosst, meglepetten megáll.) MÁRIA: Tudja, mi volna eíbből, ha most magát valaki itt meglátná? GROSS: Én már nem vagyok megfigyelő — MÁRIA: Hogyhogy? GROSS: Balázs megint igazgatóhelyettest csinált belőlem. MÁRIA: Gratulálok! GROSS: Ugyan, kérem — mihez? Nekem jobb volna, ha továbbra is megfigyelő lehetnék. MÁRIA: Értem — nem igen várnak önre kellemes feladatok. GROSS: Ne beszéljünk róla. Érezze itt jól magát — és egyszer majd jöjjön, látogasson meg! (Gross lassan ismét a hátsó ajtó felé tart.) MÁRIA: Helyettes kartárs — GROSS (megáll): Tessék! — MÁRIA: Le van már fordítva — az a tegnapi levél? GROSS: Az az értesítés? Nincs. És az érvényben levő rendeletek szerint nem is fordíthatja le senki. De talán jobb is így — MÁRIA: Ügy gondolja, valami kellemetlen ügy? GROSS: Megtanultam, hogy mindig a legrosz- szabbat kell várni — MÁRIA: A leltározásnál jöttek rá valamire? GROSS: Nem. Igaz, hogy a pecsétnyomó pont nálam volt, ez igaz, de csak azért, mert a munkám i^gy kívánta, és nem a gyerekek miatt, ahogy azt a szememre hányják. Ot- tóka talán mindössze kétszer játszott vele! MÁRIA: Ha tiszta a lelkiismerete, nincs mitől félnie. Az ártatlansága kiderül, de meg kell érte küzdenie! Én hiszem, hogy ha nem hátrálunk meg. az igazság előbb-utóbb felszínre kerül! (Gross Máriához lép, szomorúan rámosolyog, és megsimogatja az arcát.) GROSS: Kedves gyermekem, mit tud maga a világról! S mégis: maradjon meg mindig ilyennek! Tudja, az életben az embernek erősnek kell lennie! Én, sajnos, sohase voltam nagyon erős, én inkább olyan intellektuális típus vagyok, határozatlan, mindig tele kételyekkel és elnézéssel, inkább álmodozó, mintsem a tettek embere — és ez mindig a vesztem. (Szünet) De ha úgy vesszük, látom, hogy az életben sok mindent magam rontottam el. Általában hamar megijedtem a fenyegetésektől, gyorsan engedtem, s nagyon megbíztam az emberekben. (Szünet.) Ha majd egyszer hatással lehetek még a dolgokra, megpróbálok mindent másképp csinálni. Kevesebb nagylelkű sző, de annál több józan tett: tárgyilagosság, hideg fej, tántoríthatatlan büszkeség, szigor és kritikai mérték — elsősorban saját magammal szemben —, ezek a tulajdonságok mindig is hiányoztak belőlem. (Szünet.) Ezt talán részben az okozta, hogy egy furcsa, elveszett nemzedékhez tartozom — elapróztuk magunkat, életünk legszebb éveit olyan apró-cseprő, semmi kis dolgoknak szenteltük, amik azt nem érdemelték meg, és olyan sokáig beszéltünk a mi nagy küldetésünkről, hogy a végén elfeledtünk valóban nagyot cselekedni. Nos, egyszerűen melléfogtunk! De én hiszem — legalább, ami engem illet, hogy sikerül majd mindezt józanul és minden hisztérikus önsaj- nálgatás nélkül beismernem1, hogy képes leszek ezekből a megrázkódtatásokból is feleszmélni, a történtek végére pontot tenni, és mindent egészen elölről és egészen másként kezdeni! MÁRIA meghatottan): Itt van az értesítése? GROSS: Csak nem akarja — MÁRIA: Felnőtt ember vagyok, tudom, mit csinálok. Adja ide! (Gross előveszi az értesítést, odanyújtja Máriának, aki izgatottan olvassa): Tisztelt igazgató kartárs! Az üzemrészlegében végzett utolsó leltár során bebizonyosodott, hogy a bankszámla- pecsétnyomó illetéktelen célokra való rendszeres eltulajdonításának gyanúja az ön esetében teljesen alaptalan. Ezzel szentben szükséges kiemelni a tény pozitív eredményeit, amelyek világosan bizonyítják, hogy a gondjaira bízott hivatalt lelkiismeretesen és felelősségteljesen vezeti, és teljes bizalmat érdemel. Ezt bizonyítja a ptidépé kérdésében kezdettől fogva képviselt teljesen nyílt álláspontja is. A mi nézetünk azt a kezdeményezést illetően mindig is teljesen elutasító volt, mert mélyen káros kísérletnek, a hivatali érintkezés zavaros, nem reális és nem humanista alapokra való helyezésének tartjuk. Azt javasoljuk, hogy a lehető leghatározottabban és leggyorsabban akadályozzon meg
