Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - FIGYELŐ - Rákos Péter: Európa elrablása és visszakövetelése
Európa elrablása és visszakövetelése „Fáklyaláng“ című drámájában Illyés Gyula (nem tudom hamarjában, a költői fantázia jo- gán-e vagy históriai megalapozottsággal) ezt a mondatot adja Kossuth szájába: „Aki egyszer azt érzi, hogy valami szép nagy ügyben fején találta a szöget, az csináljon kalapácsot magából s amíg bírja lélegzettel, sújtson és sújtson". Ilyen kalapácsot formált magából Fábry Zoltán élete nagy ügye s reprezentatív „műfaja“, az antifasizmus szolgálatában. Hálátlan és olykor reménytelennek tűnő feladat — dehát nem a hálátlan feladatok termik-e ezeket a nemes megszállottakat? A hitleriz- mus szörnye három évtizeddel ezelőtt egy táborba tömörítetté úgyszólván az egész emberiséget. A vérzivatarnak, amelybe belétorkol- lott, volt >egy gyönyörű mozzanata, hogy a leg. különfélébb erkölcsi alapon álló emberek — amennyiben egyáltalán erkölcsi alapon állottak — problémátlanul és napnál világosabban láthatták és tapinthatták a jó és rossz közötti határvonalat. A fasizmus azáltal, hogy a gonosszal vált egyértelművé, rádöbbentette az erkölcsi viszonylagosságok között hányódó emberiséget, hogy valahol talán mégiscsak van egy abszolút határ, egy erkölcsi bizonyosság, egy eddig és ne tovább. Az emberiség megfogadta és nem szűnt meg fogadkozni, hogy az apokalipszis, mely végpusztulással fenyegette, soha többé nem tér vissza. Lássuk az eredményt. Egy neves amerikai filmszínész (aki emlékszik a hitleri időkre) csodálkozva bizonygatta nemrégen néhány egyetemi hallgatónknak, hogy az „Üzlet a korzón“ című Oscar-díjas csehszlovák film valóban hatalmas műalkotás. Csodálkozva: mert arra számított nyilván, hogy a fasizmustól olyannyira meggyötört ország ifjúsága különösen érzékeny erre a témái-a. Mi azonban kevésbé csodálkozunk ifjainknak — gondolom, gyanún felül jóhiszemű — válaszán: m inda ma kétségtelen igazságokat, melyeket ez a film sok más hasonló célzatú művel együtt hirdet, annyiszor hallották már, hogy eltompultak irántuk. És Fábry, idén megjelent legújabb könyve, az „Európa elrablása“ előszavában biztos érzékkel jelzi ezt az atmoszférát: „Akik megélték a borzalmakat, nem akarnak rájuk emlékezni, akik pedig csak hallomásból tudnak róluk, érdektelenül lapozzák el a tegnapot... belénk nyilall a kérdés: miért kell minden emberöltőnek és generációnak a saját bőrén megtapasztalnia, amit az előzőek elrettentőn — és hiába! — mutattak fel? Miért nem tudjuk élményeinket úgy átadni, hogy azok azonos hőfokon gyújtsanak, eszméltessenek, rettentsenek? Miért? Mert közbül van a mindent megrágó, elemészťó emberi feledés és izoláló rétege: a közöny." Itt a veszély: ami erkölcsileg már közömbös, az jogilag feddhetetlen; a feledékenység az elévülésnek teremt jogi alapot, és Fábry a tőle megszokott, megalkuvást nem ismerő következetességgel mondja ki: az elévülés azonosulás. Nyúljunk vissza megint egyszer e reminiszcencia nyomán a magyar irodalmi hagyományhoz? „Venientem gladium nisi annuncia vérit speculator... Ha ki látja a gyilkolni induló fegyvert s nem kiált, felebarátja vérét rajta kéri számon az Űr" — mondja Zrínyi, És, persze, Babits: vétkesek közt cinkos, aki néma. De ahol unalomig csépelt firázis és tunya agyonhallgatás így összejátszanak, mit tehet az író? Hallgatni nem akar, nem tud, nem szabad; hajtogatja hát a magáét makacsul, s amit mások sokszor kontármódon, ő igazab- bul és mélyebben tanítja. „A tévedés mindig tetté ismétlődik; ezért kell az igazat fáradhatatlan szavakkal megismételni" idézi Fábry Goethét. A tévedésnek, az emberiség tévedésének, melynek következtében a fasizmus nagyra nőhetett, nem szabad megismétlődnie. (Ha először csapsz be, te vagy gazember, ha másodszor csapsz be, én vagyok bolond, mondja állítólag egy hindu közmondás.) íme: ezért és így születhetett az „Európa elrablása“, mely — hadd bocsásssam előre — Fábrynak talán legkiérleltebb, legjobban szerkesztett műve, eddigi munkásságának bizonyos értelemben kvintesszenciája. 739 figyelő Fábry Zoltán: Európa elrablása
