Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - Duba Gyula: Ívnak a csukák
felhő táncolt a levegőben. A porfelhőt az asz- szony törlőrongya kavarta fel, s a ragyogó sugarak megvilágították a viháncolva rezgő, csapongó porszemeket.-Ott táncolnak Bohr, Nobel-díjas fizikus atomjai, gondolta Jani, ha tudnám a képletet, most kiszámíthatnám az energiájukat... De nem tudta a képletet, és ha tudta volna, akkor sem törődik vele, mert az asszony most az ágya felett állt. — Ha felvenném albérlőnek, eljönne hozzám lakni... ? El én, gondolta Jani, de a férjed egy hét múlva világgá kergetne ... Intett, hogy elmenne. — Felvenném, ha lenne üres szobám ... Bárcsak 'kimennél, gondolta összehúzott szemmel a fiú, hogy magamra kaphatnám a nadrágomat. S az asszony, mintha megérezte volna, mire gondol, néhány másodpercre kiment, és pléh- dobozokkal csörömpölt a folyosón. Jani gyorsan inget és nadrágot rántott magára, csupasz lábára szandált húzott. Mikor az asszony visz- szajött, jobb kezén barna színű, ragacsos mosópasztát hozott, a mosdót akarta tisztára sikálni vele. Jani nem figyelt a kezére, csak az arcába nézett, és a szemében lángok lobogtak. Átkarolta a derekát, magához szorította, és csókolni kezdte az arcát. A száját elfordította az asszony... Ne, ne, mondta elfulladva, de ő csak csókolta, míg leestek az ágyra, és ott már az asszony is átengedte a száját és visszacsókolt. Szenvedélyes asszony, a nyakát is átkarolta, és ujjaival a hajába túrt. Janit annyira meglepte a gyors siker, hogy nem is gondolt a folytatásra. Sokáig csókolóztak és szorították egymást, míg egyszerre az asszony kuncogni kezdett... Bože môj, suttogta sajnálkozva, mit cisnáltam az ingeddel...! Miért viagy olyan vad kölyök...? Sziloninge és tarkóján a haja csupa mtfsózsír lett az asszony kezétől, hófehér ingén bizonytalan rajzú, barna foltok ültek, és a haja is ragadt a kenőcstől. — Semmi, semmi — mondta gyorsan, és levetette ingét. Ám a nagyszerű pillanat visszavonhatatlanul elillant, groteszk helyzetté tör- pült, csúfos kudarcba fulladt. Elkomorodott, rossz kedve lett. Az asztalhoz ült, és kibámult az ablakon. Az asszony kedveskedve átkarolta a nyakát, hajáról törülközővel letörülte a zsírt, és kérte, hogy ne haragudjon. Pajzán jókedvét nem tudta közben elrejteni. — Nem szabad olyan vadnak lenni — suttogta a fülébe. Űjból csókolóztak, de Jani zavart érzett a lelke mélyén, és elhatározta, hogy holnap majd bezárja az ajtót. Holnap övé lesz az asszony. Nem tudta még, hogy már délután el kell hagynia szobáját, és átadni az új lakónak. Amikor az asszony elment, újra az ágyra feküdt, emlékek ébredtek a képzeletében. Maga előtt látta a nagy csukát, ahogy a parton hevert, és a Füzes-árok toronymagas fáin fészkelő varjak röptét. Hallgatta élénk tavaszi ká- rogásukat. Ezen a forró vasárnap délutánon a Grandban ült, és elmerülten tanulmányozott egy papírlapot. A mellette levő asztalnál néhány vénasz- szony kávézott, nagy hangon csevegtek, és lányoknak szólították egymást. Jani néha bosz- szúsan rájuk nézett, és amikor valamelyikük azt mondta: lányok, ide figyeljetek!... meg- vetőn morgott valamit az öregek bohóc hajlamairól, szenilitásáról és a tűrhetetlen nyugdíjasokról, akik megszállnák minden kávéházat, nincs előlük menekülés, és sokkal komolytalanabbak, mint a fiatalok, aztán újra a papírlap tanulmányozásába mélyedt. A papíron ez állt: „Az általános helyzet összegezése és a tények csoportosítása 195... június 15-én: 1. ma két hónapja, hogy elköltöztem az interná tusból, és nem láttam Jozefinát, a takarítónőt; 2. azóta öt írásomat közölték a lapok, kaptam 600 koronát, és hetek óta várok még kb. 350-et; 3. lakásom nincs; 4. adósságom 750 korona és három liter bor; 5. Gitának jó a teste, de öreg, és azt akarja, hogy vegyem feleségül; 6. Magda szeret, készséges, de erősen hízik, és nem érdekel; 7. E. azt mondta, tehetséges vagyok, de lusta, rendszertelen, és eliszom a tehetségemet; 8. Ambrus bácsi nem ad több hitelt, amíg valamit nem törlesztek; 9. kaptam egy váratlan pofont, a „sínek közé estem“ tőle (Kosztolányi), és nem tudtam visszaadni; 10. A Horgász Szövetség kerületi irodájának kirakatában egy sokkal nagyobb preparált csukafejet láttam, mint az én csukámé volt áprilisban...“ A jegyzék nem volt teljes, a lap szélére felírta még: 11., 12. és 13., de bejegyzésit nem tett a számok után. Rolsszkedvűen figyelte a víg öregasszonyokat, akik tejszínnel itták a feketéjüket, és hozzá túrós kalácsot ettek. A további pontokon töprengett. S ahogy újra átvette az egyes tételeket, a kilences számú feljegyzés megállította, és mélyen elgondolkoztatta: „kaptam egy váratlan pofont, a sínek közé estem tőle, és nem tudtam visszaadni..."
